Smaragdrózsa 14. rész

Ákos mesélni kezdett. Ráérősen, minden részletre kiterjedően, hosszan, mintha nem is előző este váltak volna el egymástól. A lánynak minden pillanat ajándék volt, amit így, vagy úgy Ákossal tölthetett, de a tudat, hogy ez már a büntetés része dühvel töltötte el. Főleg az bosszantotta, amilyen módon sikerült a büntetést kieszközölnie. „Félek”, ezt mondta, de mi lett volna, ha azt is elmondja, hogy nem bízik Juditban? Hiába emlékezett még az érintésére, hiába telt vele az este kellemesen, mint embert, Ada nem igazán tudta megkedvelni. Nem tudta még mi az oka, de a kellemes összképet néha eltorzította valami. Belülről. Mint amikor egy pillanatra kockákra esik szét egy kép, hogy aztán újra összeálljon.
Nem akarta, hogy a nő hozzáérjen, nem akart az érintése által se kínt, se gyönyört. Azt akarta, hogy legyen vége és menjen el. Közben azt is tudta, hogy végig fogja csinálni. Egészen addig, amíg Ákos azt nem mondja, itt a vége. A férfi pedig soha, semmit nem hagyott még félbe. Legalábbis Ada szent meggyőződése ez volt.
Ákos még mindig beszélt. A lány csak remélte, hogy a férfi később nem fog rákérdezni az elhangzottakra, mert időközben a nap története egy homogén duruzsolássá lényegült át a háttérben. Próbált Ákos szavaira figyelni, fogalma sem volt, közben mennyi idő telt el. Arról sem, hol tart a férfi a beszámolóval.
- Akkor folytassuk! Eleget pihentél kedvesem.
- Igen, Uram. – válaszolt a lány, a lehető legszolgálatkészebb hangján.
Pihenő… a düh egész idő alatt megfeszülve tartotta összes izmát, ökölben a kezét. A csipeszekről és a bőrét feszegető kihűlt viaszról teljesen el is feledkezett.
Annál sokkolóbb volt a folytatás. Judit kezdte eltávolítani a csipeszeket. Kíméletlenül. Mintha valamit beléjük akasztott és lerántotta volna őket.
Ada felordított kínjában. Egy pillanattal később azonban már össze is szedte magát és összeszorított fogakkal tűrte az egész testét elborító fájdalmat. Nem adja meg a nőnek azt az örömet, hogy még egyszer gyengének láthassa. Most már örült, hogy szemeit kendő takarja. Ki tudja mi történt volna Judittal, ha ránéz.
Sajgó bőrén már a korbács simogatását érezte. Csiklandozóan járta be a viasz útját, hogy aztán fájón lemarja a lány bőréről.
Ada igyekezett úrrá lenni a testén. Ákos csak el-elakadó lélegzetéből tudhatta mit is érez. Fizikailag… Azt, hogy Ada soha többet nem akar ilyen játékban részt venni talán nem is sejtette.
A lány minden vágya az volt, hogy vége legyen és ő egyedül maradhasson Ákos hangjával. A kiszolgáltatottság Ákos jelenlétében oly mámorító, izgató érzését most felülírta a düh és az ellenszenv. Ennek megfelelően a teste sem reagált a történtekre, nem nyüszített beteljesülésért, ahogy a férfi jelenlétében tette volna.
- Most mennem kell kedvesem, csodás volt hallani a hangod. – szólt Ákos – Judittal mindent megbeszéltem. Holnap jelentkezem.
- Köszönöm Uram! Jó éjt Uram! – lehelte Ada megkönnyebbülten.
Alig várta, hogy a nő eloldozza és végre magára hagyja.
Már érezte is, ahogy a nő a szíjakon babrál. Eloldozta a kezeit, felültette, de Ada még felocsúdni sem tudott, hátul egymáshoz bilincselte a kezeit újra. Aztán a lábait szabadította ki, hogy azokat is egymáshoz kösse, alig két arasznyi mozgási lehetőséggel.
Mégse vége? Ákos már elköszönt. Mit csinál ez a nő? Ada fejében egymást kergették a gondolatok és a kétségbeesés kezdett eluralkodni rajta ismét.
- Gyere! – szólt Judit.
A karjánál fogva segített a lánynak, hogy fel tudjon állni és anélkül, hogy a kendőt levette volna a szeméről, vezetni kezdte.
Ada apró lépésekkel követte és remélte, hogy nem esik orra. Megálltak. Hallotta, ahogy Judit leül Ákos foteljébe.
- Térdre! – csattant a hangja.
Ada lassan térdre ereszkedett. Judit levette róla a kendőt. A lány lélegzete elállt, ahogy felfogta az elé táruló látványt.
A nő – Adának fogalma sem volt, mikor öltözött át – egy fekete bőr fűzőben, fekete combfixben, tűsarkú cipőben, csupasz öllel, szétvetett lábakkal ült vele szemben. Kezében lovaglópálca, amivel a lány álla alá nyúlt, felemelni kényszerítve ezzel a fejét.
- Tudod a dolgod. – szólt kimérten.
- De….
- Semmi de! Hallottad, Ákos mindent megbeszélt velem.
Ada nem mozdult, képtelen volt elhinni, hogy a dolgok a megbeszéltek szerint történnek.
- Gyerünk! – csattant a felszólítással egy időben a lovaglópálca a csípőjén.
Nem volt más választás, Ada tette a dolgát. Érezte a nő izgalmának illatát, a nedvességet az arcán. Nem volt kétséges, Judit élvezi a helyzetet, és nyilván kihozza belőle amit tud.
Minél előbb szeretett volna túl lenni az egészen, így igyekezett nagyon jól csinálni. Ada állán folyt a másik nő nedve, nyelvével érezte ahogy egyre jobban duzzad és lüktet a csiklója. Hallotta ahogy zaklatottá válik a lélegzése.
A nő belemarkolt a lány hajába, ezzel kényszerítve minél közelebb magához. A csípője vad táncba kezdett és végre… egy heves rándulással ívbe feszült a teste. Hosszan, lüktetve élvezett.
Amikor Ada végre kiszabadult neki is kapkodni kellett a levegő után, de örült, hogy vége.
Judit felállt és vele mit sem törődve a fürdőszobába ment.
Ada a sarkára ülve kuporgott a fotel előtt. Orrában, szájában a nő illatával, ízével. Legszívesebben elsírta volna magát. De azt már nem!
Röviddel később Judit úgy állt előtte, ahogy pár órával korábban megérkezett. Elegánsan, hűvösen, gyönyörűn. A ziláltság legcsekélyebb jele nélkül.
Eloldozta a lányt.
- Remek volt a vacsora, köszönöm! Viszlát!
Meg sem várta, hogy Ada köszönjön, kivonult a lakásból. Pillanatokkal később a lány hallotta autójának felbőgő motorját.
Végre egyedül maradt.
Felállt és szinte vánszorogva a fürdőbe indult. Azt sem tudta meddig, csak állt a zuhany alatt és próbálta magáról lemosni az este emlékeit. Könnyeit jótékonyan mosta el a víz…