Sámli

Munkahelyéről hazatérvén Pavel sietve hámozza le magáról a kabátot, rúgja le cipőjét. Amióta ugyanis átlépte a küszöböt, már nem egy kommandós-osztag parancsnoka, hanem a ház úrnőjének kelléke. A játékszabályokat ebben a szentélyben már nem ő, hanem a Jelenés diktálja. Gyorsan a maradék ruhadarabjaitól is megszabadul, nehogy Jelena megláthassa öltözékben. Hiszen minden pillanatban hozzáférhetőnek kell lennie a teljes bőrfelületének, tilos takargatnia magát. A tükörben vet egy futó pillantást szálkásan izmos testére, úgy látja, hogy jó eséllyel továbbra is ínyére lesz parancsolójának - ha szerencséje van, akkor szó szerint is.
Felsiet a lépcsőn, finom illatok érződnek a konyhából, szóval sajnos ma sem ő lesz terítéken. Megáll az ajtóban, mikor megpillantja a hobbiját űző, főzőcskéző Jelenát. Testhezálló fehér bőröltözéke kiemeli karcsú vonalainak itt-ott kerekedő hullámzásait. A férfi nem köszön neki, csak némán vigyázzba áll, mert nem adhat ki hangot Jelena engedélye nélkül. Ő ugyanis nem szereti, amikor bárki is kérdés nélkül fecserészik. A konyhatünemény a szekrény tetején lévő keverőtál felé nyújtózik, jobban már nem tud pipiskedni, mert fémes fényű tűsarka így is a lehető legmagasabbra emeli. Megérzi a férfi jelenlétét.. kissé félrehajtja a fejét, így hősünk megpillanthatja megigéző szépségű arcélét. Az úrnőnek meg sem kell szólalnia, a háziszolga szinte a fejében hallja csendülni a hangját: "Külön kérvényt kellene benyújtanom, Pavel?"
A férfi már oda is siet hozzá, lábujjhegyen simán eléri a keverőtálat, s már venné is le, amikor egy fakanál hatalmasat csattan a tomporán. Még kommandós létére is könnybe lábadt ettől a szeme, amivel értetlenül néz kedves feleségére. Jelena a fakanállal a föld felé mutat szenvtelen arccal. A hölgy szoros lófarokba kötött hajából még egy tincs is elszabadult az ütés hevületében. Pavel késlekedés nélkül leborul hát a hölgy lábai elé, négykézláb térdepelve. Jelena elégedett, doromboló morranással konstatálja az igyekezetet. Pavel fémes tűsarok hidegét érzi meg egyszercsak lapockái között, aztán e tűsarok mélyen be is vágódna a húsába, ha nem feszítené kőkeményre a hátizmait. Jelena csak fél lábon áll rá, nehogy túlságosan eloszoljon az az amúgy is oly pille súlya. Nem sieti el a keverőtál levételét, még vizslatja, hogy valóban megfelelő méretű-e. Közben Pavel érzi, ahogy a tűsarok körkörös mozgással már-már áthasítja a bőrét. Jelena végül visszateszi a keverőtálat a szekrény tetejére és inkább mégsem csinál salátát. Lassan óvatosan lemászik sámlijáról. A fakanalával alulról felemeli Pavel állát, és ezzel jelzi, hogy álljon fel. A férfi immáron minden lehetséges értelemben áll, felesége a szekrénnyel szembe fordítja.
- Tedd tarkóra a kezed és maradj úgy.
Pavel hallja, ahogy Jelena tűsarkai a mosogatóhoz kopognak, majd vissza. Érdes tárggyal kezdi súrolni férje combjának belső felét. A férfi eleinte élvezi a vakarást, de ahogy bőre egyre inkább kidörzsölődik, úgy kezdenek a fogai is csikorogni. Egy perc irgalmatlan sikálás után Pavel vére kiserken elkínzott bőre alól, a mosolygó hölgy örömmel vesz belőle a fakanalára, majd belekeveri a forrásban lévő levesbe. Kóstoló... Kell még egy kevés. Még egy kis vérért végighúzkodja a tűzforró fakanalat a vicsorgó férfi elkínzott lábán.
- Most már jó lesz, kedvesem, vedd le a levest a tűzről.
A férfi a konyhakesztyűért nyúlna, de megin csattan a fenekén a fakanál. Egy rövid, elharapott ordítást hallat, amiért felesége újra lecsap, amire is már magában tartja a kiáltást, ívbe feszülő teste elnyeli a fájdalmat. Csupasz tenyérrel teszi félre a forró edényt, ami fájón süti az ujjait.
- Befelé az étkezőbe, várjon engem terített asztal.
Pavel magával viszi az evőeszközöket és a szalvétákat. Az étkezőben lefekszik a földre, elhelyezi hasán és mellén a kellékeket, majd híd állásban várja az úrnőjét. Jelena kecsesen helyet foglal asztalkája mellett egy kis párnácskán, majd egy tányér levest helyez el a kifeszített kockás "abroszon". A hirtelen perzselő forróságtól Pavel felnyög, de ez a feleségét egyáltalán nem zavarja a jóízű falatozásban. A tányérba visszapottyanó húsdarabok miatt kifröccsenő levescseppek tűszúrásként kínozzák a férfi testét. A póz is egyre tarthatatlanabb, egyre gyakrabban megremeg. A nő ekkor elkezdi markolászni, húzogatni az ágaskodó fűszerszórót, így a férfi felszisszenései közé kéjes sóhajok is vegyülnek. Jelena a maradék levesbe irányítja a kilövellő fehér szószt. Hirtelen erősen rámar a megkönnyebbült férfi oldalára, még a bordáit is kitapintja, mire is az összerándulva ledobja magáról a tányér levest. Az étel szétfolyik a járókövön.
- Mire visszajövök a konyhából csillogó tisztára nyald fel a követ, egy csepp étel se vesszen kárba!
Úgy is lett, a járókő szebben fénylik, mint újkorában. Az úrnő le szeretne pihenni ebéd után, kedvenc természetfilm-csatornáját nézve. Pavel a falhoz siet, háttal nekitámaszkodva olyan pózt vesz fel, mintha ülne - így imádott feleségének székéül szolgálhat. Jelena kényelmesen elhelyezi formás fenekét az ergonomikusan kialakított comb-ülőpárnákon, feje a vastag mellizmokon talál nyugovóra. Míg a férfi érzi, ahogy szinte égnek a combizmai, és szétpattannak, ha egy percig még így kell "ülnie", addig Jelena gyöngyöző nevetéssel szórakozik a képernyőn folyó mészárláson. Egy oroszlán éppen az elejtett gazella nyakából húzkod ki véres cafatkákat. A műsorra ráunva kikapcsolja a készüléket, iszik egy korty vörösbort. Fészkelődik egy kicsit férje ölében, ekkor a bőrruhán keresztül is megérzi a kemény szerszámot, amint nekifeszül a fenekének. Jelena szembehelyezkedik Pavellel, kacéran elkezdi lehúzni a nyakától induló cipzárt egészen a térdéig. Lassan kihámozza magát a fehér héjból és finoman ráereszkedik férje eresztékére. Pavel ebben a kényelmetlen pózban szenvedve élvezi végig, ahogy istennője az utolsó cseppig kicsikarja belőle a teremtőnedveket. A fárasztó családi ebéd után elszenderednek a fal tövében és egészen vacsoraidőig alszanak.