Andersen halott. Mese nincs.

A férfi és a nő mindig meséltek egymásnak. Ismerős régi meséket fedeztek fel együtt újra, és új és új mesék születtek kettejük szakadatlan játékában. A nő (életében először) érezte a férfi karjában, hogy hetedhét országon át való vándorlása végre véget ért, s ő hazaérkezett. A nő kiteljesedett, kivirult a mesés birodalomban, a férfi élvezte a hatalmát ezen birodalom Királyaként, élvezte a nő teljes bizalmát, feltétlen odaadását. A nő volt a Királynő, - olykor a mesebeli leány is ő volt, akinek egyszer azt a feladatot adta a Király, hogy jöjjön is, meg ne is, hozzon ajándékot, meg ne is, és legyen rajta ruha, meg ne is.
Minden találkozásuk külön mese volt, mindegyik új öröm, újabb boldog extázis, minden búcsúval újra várták egymást, és mindig újra egymásra találtak. A nő boldog várakozással, szerelmes lebegésben készülődött egy későbbi találkozóra. Kitalált valamit, és bízott abban, hogy az ötlete a férfinek is elnyeri a tetszését. Sokáig dolgozott az ötlete megvalósításán. Van időnk bőven, hitte. Valahányszor kezébe vette az eszközeit, s a titkos munkadarabot, megtelt a szíve szerelemmel, megtelt a lelke ábrándos boldogsággal, egész teste bizsergéssel. Ujjai szeretettel simították végig a munkadarabot, mindig csak egy kicsit haladt vele, aztán elrejtette a kincses fiókja mélyére. Most elkészült, belebújt, kedvtelve nézegette magát a nagy tükörben, forgolódott, jó lesz, állapította meg elégedetten. Remélem, örülni fog ő is, tetszeni fog neki.

***

Halkan becsukódik mögöttük az ajtó. Hosszú-hosszú ölelésben fonódnak újra össze. Hiányoztál. Nagyon hiányoztál. Vártalak. Nagyon vártalak. Kint már szállonganak az első hópelyhek, de idebent jó meleg van. A kandallóban pattog a tűz, a lángnyelvek táncoló fénye rózsásra festi a falakat és a bútorokat. Lassan kibontakoznak az első éhes szorításból, meleg már a kabát, ki kell bújni belőle. A nő karcsú kabátján a gombok is sorra bújnak ki a gomblyukakból. A nő szíve majd kiugrik a helyéből, arca kipirult az izgalomtól, szeme gyanúsan csillog. Csinos kis csizmába bújtatott lába megremeg. A férfi keze könnyedén végigsimítja a nő arcát, nyakát, átvándorol a kabát gallérjára, onnan tovább lefelé, és a már kigombolt kabát elejét kissé széthúzza.
Van is rajtam ruha, meg nincs is - súgja a nő.
A férfi szeme ismerkedik a látvánnyal. A nő testét valami fekete mintás ruhaszerűség borítja. De csak annyit takar, mint egy neccháló. A háló ujjbegynyi lyukain átviláglik a nő hófehér bőre. A férfi elmosolyodik, ügyes ez a nő, miket ki nem talál! A nő megkönnyebbülve felsóhajt: tetszik neki! A férfi tetszésének más nyilvánvaló, szemmel látható jelei is észlelhetőek. A kabát végre lekerül, a nő még ott álldogál a szoba közepén (alig áll a lábán), a férfi rajta legelteti a szemét. A kis fekete csizmán kívül csak ezt a különös ruhadarabot viseli, ami leginkább egy necchálóhoz hasonlít, vagy egy nagyon lazán kötött ruhához, amihez igencsak túlméretezték a kötőtűt. A vékony fekete zsinór nagy hurkokat rajzol a bőrére. A zsinór árnyéka is fekete a hófehér bőrön. Mintha az egész ruhát csupa lyukakból készítették volna.
Játszani szeretnél, mondja a férfi.
Igen, bólint a nő. Megteszi azt a mozdulatot, ami az egyik legelső meséjük óta a Játék kezdetét jelenti. Ami csak az övék, kettőjüké.
A Király és a Királynő tekintete egymáséba kapcsolódik.
Királyom, kérem, bontsa ki az ajándékot a díszcsomagolásból: bontsa le rólam ezt a ruhát.
A Király kezébe kerül egy vékony szál, lassan meghúzza. A szál a "ruha" alsó széléhez vezet, megfeszül, majd egy kis ellenállás után enged. Egy kis hurok alig hallható pattanással megbomlik. A ruha legalsó sora elkezd szemenként visszabontódni. Sorra pattannak ki a hurkok, és a ruha máris centiméterekkel rövidebb lett. Ráérünk, Királynőm, van időnk bőven, mondja a Király. A Királynő szíve zakatol, lélegzete gyorsul. A Király gyönyörködik benne. Tetszik ez a ruha. Le sem kell vennie, hogy a bőréhez érhessek. Ujjai keresztülhatolnak a ruha pókhálóján. Újra meghúzza a fonalat. A ruha megint rövidebb lett, egyre többet láttat a formás combokból. A Nő izgalmának is vannak újabb jelei. Mellkasa szaporán emelkedik, míg szinte elfulladó lélegzettel várja, most mi lesz. A mellbimbói kihegyesedve ágaskodnak, kibújtak a ruha résein! A Férfi ezt észrevéve, egy mosollyal nyugtázza. Egy könnyed simogatással kényezteti a parázna bimbócskákat, majd hirtelen a simogató ujjak szorosabbra váltanak. Ezt szereti, ugye? A nő szája széle megrándul. A férfi finoman megmozgatja a bimbókat, meghúzogatja lassan, de határozottan. A nő, fegyelmezetten, amennyire tud, marad a helyén, mozdul, amerre a fájdalom ösztökéli. Tudja, hogy a férfi mindig vigyáz rá, de ez azért már komolyan fájdalmas kezd lenni. Boldog, hogy a férfinek így is örömet szerezhet. A szorítás enyhül, a nő fellélegezhet.
A ruha tovább bomlik. Már szabadon van a köldöke is... A hasa domborulata... A bordaívek... Már majdnem teljesen meztelen.

Királynőm, tudja, most mit fogok tenni? Nyújtsa a kezét, mondja a Király.
A Királynő csuklójára kötelék kerül. A bokáit is rögzíti. Ha tudna, sem menekülhetne. De nem is akar. De izgul nagyon, egy kis félsz is van benne, és végtelen kíváncsiság. :-)
Apró léptekkel tipeg, a Királya óvón odakíséri, gyengéden lefekteti az ágyra. A szép ajándék-ruhából már semmi más nem maradt, csak egy kupac girbegurba fekete zsinór a szőnyegen, a lábuk alatt. A Játék keményebb része most kezdődik.

(A finom érintések erősbe játszanak, majd újra finomodnak. Csókok. Csodálatos csókok. Ajkak (!) pirulnak, verejtékcseppek gyöngyöznek, izmok feszülnek, ízületek csavarodnak, ellenkezés, büszkeség, megadás, pupillák, ajkak, sóhajok, vergődés, odaadás, elcsendesedés, békesség, nagy-nagy békesség.)

***

A legkeményebb része... A mese fonala megszakadt. A lik-luk ruhácska elenyészett a kandalló parazsán.


"Andersen meghalt. Mese nincs."


"Az a baj, hogy azt hiszed, van időd." Buddha

Nobodyelsa