Japános história Mo-on (6)

Mivel a fogadást megnyertem az előbb, így sejthette abból, hogy fiatalabb korom ellenére, én sem vagyok gyakorlatlan, nyeretlen kétéves csikó. Elbizonytalanodott, hogy uralkodhat-e fölöttem, továbbra is, Domként. Ezt látva és megértve, segítettem neki. Ezért megszólaltam:
- Zabba mennek a lovak. – közöltem kellő éllel a hangomban.
- Bizony, jó lenne eldönteni, hogy ki az Úr a továbbiakban, itt. – tromfolt Gyuri is rám.
- Hova mennek és miért és kik itt a lovak? – szólalt meg Akiró is kíváncsian.
Ez már sok, vagy sokk volt Robinak. Felkapott egy lovaglóostort és azzal vágott végig rajtunk. Szerencsére csak Gyurit és engem erősen eltalálva, Akirót csak az ostor svungjának vége érte. Mindannyian felszisszentünk, fel is kiabáltunk a váratlan csapásától, de inkább a lovaglóostor végének hirtelen csípésétől a bőrünkön. Szép, vörös csík maradt nyomán rajtunk.
- Kuss! Az beszél, akit erre felszólítok! Csak az! S akkor! – dörögte Robi. Végignézett rajtunk. - A büntetés pedig azonnal jött és jön még a hibázásotokért, a korábbi meggondolatlanságotokért, a felesleges pofázásotokért. – fenyegetett meg minket.
- Igenis, Uram! – harsogtuk mi, egyszerre, Akiróval, de Gyuri mást dörmögött a bajusza alatt: - Vigyázz, mert egyszer fent, de máskor lent is lehetsz! – hallatszott tőle halkan.
- Ne pofázz! Már mondtam! Itt nem a tanár vagy, a barát, hanem a köcsög, a szolga! Úgy is viselkedj, mert ha nem…. – de nem tudta befejezni, mert Gyuri közbevágott:
- Mondottam már, hogy vigyázz! Ne kapjon el a gépszíj! Neked nem, de legkésőbb reggelre nekünk, vissza kell mennünk a többiek közé! Ép bőrrel, nyomtalanul! - szólt.
Robi lehiggadt ezt hallva. Elgondolkozott, de gépiesen cselekedett közben. Gyurit – vállánál fogva – maga elé rántotta és jól képen törölte a pofázásáért, majd fordítva lenyomta, áthajolva a bakon, az ajtó lapjára. Közben intett nekem, hogy csatoljam be a bilincseit. Széttárt lábakkal előredőlve és széttett kezekkel hasalt már az ajtón Gyuri. Ekkor Robi felvett egy fa paskolót és annak széles részével csapkodta meg a popóit erősen csattanóan, de alig kivörösödően. Majd hátrébb lépett s most a korbáccsal csapott be a lábai közé. Gyuri izgett-mozgott erre, de én magamban nevettem, mert észrevettem, hogy a korbács vége az ajtót éri alulról. (Ügyes! – állapítottam meg.)
Robi ezt észrevehette és most én következtem, büntetésre. A box folyosón kellett széttárt lábakkal állnom és Akiróval a boxok falához kikötöztette a széttárt kezeimet. Mögöttem meglendítette a korbácsot és le-, azaz becsapott a lábaim közé, előre. Összerándultam érezve a szíjvégeket a hasamon(!). Ütött továbbra is gyorsan, tempósan, de ügyesen.
Mivel nem szólaltam meg, nem sziszegtem, mint várta, így ellépett mellettem, elém állt és most onnan ütött hasonlóan, de most a popóimat találták el a szíjak végei. Ez már csípett, fájt, de összeszorítottam a szám. Hang nem jött ki azon. Ekkor láttam meg, ahogy ránéztem kihívóan, hogy szeme kérlel, nyögjek már, hogy abbahagyhassa a verésemet. Elmosolyodtam, mivel csak Ő látta, s felnyögtem. Majd sziszegtem a csapásaira egyre hangosabban. Robi még kettőt-hármat ütött, majd eldobta a korbácsot és közelebb lépve arcul ütött oda-vissza, csattanósan. (Ezzel vezette le a dühét, felgyűlt indulatát kiadva magából.)
- Úgy kell Nektek! Megérdemeltétek! – fújtatott.
- Igenis, Uram! Köszönjük, Uram! – mondtam először én, majd kisvártatva Gyuri is.
- Már csak az van hátra, hogy Ti is élvezhessetek valamit. – kezdte sejtelmesen Robi.
- Mi? Mit élvezhessünk? – csacsogott közbe Akiró.
- Mindjárt meglátod Te is! – dörrent rá haragosan, majd megenyhülten folytatta Robi: - Gyurit én magamnak kívánom, Vele én teszem meg, itt! – jelentette ki még.
- Te pedig megbünteted ezt a kis papagájt, vagy kolibrit! – adta ukázba nekem Robi. - Itt is teheted, de mehettek is, ha úri kedvet úgy tartja! – engedte még meg a választást.
- Ha szabadna, megnéznénk a Ti „kedvteléseteket” itt először és mi is itt tennénk meg, egymással Uram. – válaszoltam kicsit kihívóan, már nem alázatosan Robinak. Értette.
Így Robi Gyuri felé lépett, de rájött, hogy azzal, e helyzetben, nem tudja leszopatnia magát, így visszalépett Akiróhoz és rászólt:
- Az előbb a Te büntetésed elmaradt. Kimaradtál. Most ezért büntetésképpen, mert az előbb megkóstoltad, ízlett, cumizhatsz a farkamon, a ceruzámon, míg fel nem állítod!
- Igenis, Uram, szívesen! – térdelt le Akiró Robi elé.
Már örömmel vette újra elő, a közben visszabújt farkát Robinak, annak sliccéből. Cumizta is cuppogva, élvezve azt. Robi gondolt egyet és megfogta a füleit s úgy kényszerítette a mélytorkozásra. S bár vékony volt Robi cerkája, de még így is megöklendeztette Akirót, aki ehhez nem szokott még hozzá. (Én meg mutattam Robinak, azt ne tegye.) Akiró végre eléggé felállította Robi farkát.
Az közben kihúzta a derékszíját egy rántással a nadrágjából. Akiró erre félelemmel nézett fel a Robi kezében tartott szíjra és húzta be vállait, várva a szíj ütését a hátára. Robi elnevette látva ezt és felém döntötte Akirót, majd leengedte a nadrágját, odalépett Gyuri mögé és már benne is járt. Alaposan megdöngette. Az meg sóhajtozott, majd nyögött, végre pedig csúnya szavakkal bíztatta Robit alaposabb munkálkodásra. Nem sok idő múlva Robi teste megrázkódott és rádőlve Gyurira, még inkább belenyomva a farkát. Már bele is élvezett, többször is. Együtt sóhajtottak fel a végén és jöhetett a szükséges feloldó puszi is. Míg Robi kezdte eloldozni Gyurit, ránk nézett érdeklődően.
Akiró eddig a lábaimon ült a boksz-utca közepén, onnan nézte ezt a döngetést, alulról. Mindkét kezével belekapaszkodott a lábaimba, a vádlijaimnál és éreztem, erősen szorítja azokat. Minden új volt részére itt s ekkor. Míg én is néztem kettősüket, felülről, száguldoztak a gondolataim, hogy mit, hogyan tegyek, hogy jó is, elég is legyen, de Akirónak se legyen túl hirtelenül sok(k) az újabb teher, amit csinálnom kell Vele, együtt.
Robi érdeklődő nézésére erősen visszanéztem a szemébe, majd amennyire tudtam, vállat vontam. Ezzel is jeleztem, hogy így kikötve, semmit sem tudok kezdeményezni. Robi is vállat vont, viszont és szemtelen mosolyra húzódott az arca. Főlényesen, szinte kioktatóan nézett. Még a kikötözést is abbahagyta. Ekkor döntöttem. Gyurira ordítottam onnan, kikötve, állva:
- Ha már kiélvezted a kényeztetést, akkor mozdulhatnál és segíthetnél szolgatársadnak!
- Mit tegyek én és hogyaaaann? Hiszen én is még meg vagyok kötve, mint Te. Az Úr még nem engedett el engemet sem. – nyögte visszafelé fordítva az arcát felém és rángatva kikötött kezeit. Majd Robira felnézett, de az csak állt karba tett kezekkel.
- Ki a faszt érdekelnek a hülye kifogásaid! – ordítottam teljes erőből rá. – Mozdulj, vagy kiverem belőled a maradékot is, ami még Benned van! – sürgettem. Gyuri kétségbeesve rángatta a kezeit s nézett Robira, de az nem mozdult továbbra sem.
- Akiró talpra, lökd félre azt a mamlasz Úraaaat onnan! – mondtam olyan sértően, amennyire csak tudtam, majd folytattam: - Oldozd fel Gyurit, de közben vedd ki a mamlasz kezéből a derékszíját és hasíts szíjat azzal a hátából! – kiabáltam Akirónak.
Az mozdult, ki is vette Robi kezéből a nadrágszíját, de azt már nem tudta, mert nem értette, hogy azzal mit is kellene tennie. Szerencsére nem tétovázott, hanem kioldozta Gyuri kezeit, majd felém lökte, hogy az oldozzon el, mert ezt megértette, ez világos volt számára is. Gyuri elmenve Akiró mellette odasúgta Neki: - Üsd, vágd, nem apád! – s Robira mutatott, meg a szíjra s hozzám lépett, kioldozott gyorsan. Akiró pedig először hitetlenkedve nézett ránk, majd mivel Robi talán még tanácstalanabbul állt ott a bakra tett ajtónál, végre döntött. Rádöntötte Robit, felugrott az asztalra és ráült a nyakára és onnan ütötte a hátát a szíjjal (Szerencsére a szíj végével s nem a csatos részével!), miközben ezt kiabálta hangosan:
- Most Te adj Neki, döntsd meg, alaposan! Add vissza a kölcsönt! – süvöltötte a csapások között. – Úgy kell Neki, azzal kezdjen, akivel elbír! – tette még hozzá.
Nem tudtuk eldönteni, Akiró Gyurit, vagy engem szólít-e fel cselekvésre. Így Gyuri kezdte Robi döngetését, majd mikor Ő már elment benne, akkor én is folytattam, szintúgy, addig.
(folyt. köv.)