Airbus XII.

- Nos, Peternek minden kétséget kizáróan igaza van …! – szóltam, aztán szándékosan jó hosszú hatásszünetet tartottam. Kedvesem benntartotta a levegőt – kíváncsi voltam, meddig bírja, emellett időt is akartam neki adni arra, hogy ha rosszul ítélném meg és teljesen elfogadhatatlan számára a helyzet, tiltakozhasson. Ez esetben természetesen anyagi konzekvenciái is lettek volna a melléfogásomnak, de ez kezdettől fogva „benne volt a pakliban”.
- Az első hibád egyszerű engedetlenség. Nem azt csináltad, amit parancsoltam! – beszéd közben sasszemmel figyeltem Vanda édes arcát, amely lassan mély rózsaszínből borvörösre váltott.

Bevallom, aljasnak éreztem magam - ugyanakkor hihetetlenül izgatott a szituáció. Harmadik személy jelenlétében, mintegy demonstratíve gyakorolni a hatalmamat kedvesem felett persze felettébb kellemesen masszírozta az egómat, de fogalmam sem volt, Vanda számára mekkora szenvedést jelenthet ugyanez a jelenet.

- Ezért, valamint az utána elkövetett neveletlenségért 10-10 pálca lenne a jutalmad otthon … - ismét szándékos időhúzás következett – ez eddig harminc.

Vanda arcán lassan egy ismerős kifejezés kezdett alakot ölteni. Olyankor láttam így nézni, amikor egy új, vagy szokatlanul súlyos büntetést mértem ki rá. Az izgalom és a rettegés sajátos keveréke.

- Itt van viszont a ledérség, avagy kacérság egy másik férfival szemben. Ez önmagában is megér húsz további csapást arra a számomra nagyon is kedves alkatrészre, amelyet oly igézően mutogattál Peternek!

Kedvesem, miközben én beszéltem, szemmel láthatóan megbarátkozott a más előtt történő megfenyíttetés gondolatával, ajka várakozóan elnyílt és nyelvével önkéntelenül megnedvesítette.

Énem aljasabbik fele – ha egyáltalán van ilyen – kárörvendően figyelte a jelenetet. Hiszen míg ármányom édes áldozata - ha kicsit lassan és döcögve is, de -elfogadta döntésemet és gondolatban már előre átadta magát jól megérdemelt büntetésének, én tudtam, hogy a fekete leves még csak most következik.

- Tekintettel azonban arra, hogy az inzultusok számbeli többségét Peterrel szemben követted el, úgy vélem, őt illeti meg az a jog, hogy pimaszságodért megbüntessen!

Vanda ezúttal nem bírta cérnával, hangosan felsikoltott, aztán – pedig végképp nem szokása – térdre hullott előttem és úgy könyörgött.

- Kérem Uram! Sőt nem is kérem, könyörgök … - a mondat további része elhalt, mert az én édesem közben rám emelte tekintetét és megértette, nincs apelláta.