Airbus Xi.

- Vanda! Vedd le a bugyidat és add oda Peternek!

Kedvesem arca hirtelen abbahagyta a színjátszást és megmaradt a falfehérnél.
Drámai pillanat volt. Soha, amióta a kapcsolatunk fennállt, nem tettem még ki Vandát ilyen nehéz próbatételnek.

Sokkal keményebb szenvedéseket is elviselt már részint a saját maga, részint az én gyönyöröm kedvéért – de ez egészen más helyzet volt.
Amikor a szeánszainkon megkorbácsoltam, vagy más módon megkínoztam, fájdalmat okoztam neki, az egyrészről fokozatos „rávezetés” után következett el, másrészről rendszerint megkötözve vagy megbilincselve, tehát fizikailag „tehetetlen, kiszolgáltatott” helyzetben szenvedte el. Az idézőjel persze nem véletlen, bármikor megszabadulhatott sanyarú helyzetéből, - de a játék szépsége éppen abban állt, hogy akarjon is, meg ne is kiszabadulni.

Most azonban alapvetően más volt a helyzet. Soha nem voltunk még úgy intim helyzetben, hogy valaki más is jelen lett volna, emellett a nem kívánt harmadik ráadásul aktív szerepet játszott a történetben, hiszen a nevezetes intim ruhadarabot éppen neki kellett átadnia a parancsom szerint.

Legfeljebb halovány sejtelmeim lehettek arról, vajon mi játszódik le kedvesem fejében. Egyfelől parancsot kapott, amit nem tagadhatott meg, másfelől a parancs olyasminek a megtételére szólította fel, ami eddig vélhetően még a legszörnyűbb lidérces rémálmaiban sem fordult elő. Az Ura, akinek eddig az életét is gondolkodás nélkül a kezébe helyezte volna – hirtelen olyasmit parancsolt neki, ami ellen a neveltetése, az erkölcsi érzéke és minden porcikája tiltakozott.
Ugyanakkor valahol a lelke legmélyén egy aljas, ördögi kis hang csábítóan suttogott a fülébe.

- Add oda! Izgasd fel! – és állj édes bosszút Uradon! Hadd mardossa a féltékenység!

Az évszázadoknak tűnő pillanat lassan elmúlt, Vanda láthatóan döntésre jutott. Anélkül, hogy akár egy hangot is kiejtett volna a száján, felemelte mindkét kezét és a vállától kezdve végig simította a testét, miközben mélyen Peter szemébe nézett.
Mikor a keze a csípője alá ért, szándékolt lassúsággal szembe fordult velem – ezáltal a hátsó felét mutatta Peternek. Arról, hogy ez a „mutatvány” nem kis erőlködésébe kerül, egyedül és kizárólag arca és nyaka árulkodott, amelyek a falfehérből lassan ismét mély rózsaszínbe fordultak.
Kedvesem továbbra is lassított felvételt imitálva előre hajolt és a ruhája szoknya részét egészen a derekáig emelte – ezáltal tökéletes „kilátást” teremtve Peternek gyönyörű, selymes popsijára és mivel enyhén terpeszben állt, minden más, ingerlő intim alkatrészére is.
Szinte irigyeltem Petert a szeme elé táruló látványért.
Vanda lassan felcsúsztatta kezét a combjai mentén, majd megfogta a tanga bugyija szélét és ha lehet, még az eddigieknél is lassúbb, őrjítő mozdulattal a bokájáig letolta.
Közben végig a szemembe nézett, de az arcáról semmit nem lehetett leolvasni – a már említett színváltozáson túlmenően.
Rövid hatásszünet után – a saját erekciómból kiindulva Peter nadrágja tiszteletre méltó szakító szilárdságról tett tanúságot – kilépett a bugyiból és csak ezután eresztette le vissza a szoknyát a helyére, de ezt is olyan lassúsággal, hogy Peter minden kis porcikája látványát kellő mélységben memorizálhassa magában. Aztán felegyenesedett és kezében a bugyival Peterhez lépett.

Egy pillanatra átfutott az agyamon, hogy az arcába vágja – valami azt súgta, hogy Vandának is ugyanez forog a fejében – de nem ez történt.
Kinyújtotta a kezét és a nevezetes ruhadarabot Peter ölébe ejtette.

Szegény kedvesem, sejtelme sem volt róla, hogy ez a pillanat nem a megpróbáltatásai végét, hanem ellenkezőleg, annak kezdetét jelentette..

Peter kiszámított lassúsággal felvette a bugyit, beletemette az arcát és olyan hangos sóhajjal szívta be az illatát, ami rosszabb volt annál, mintha társaságban mindenki szeme láttára felemelte volna a szoknyáját. Vanda elnyomott egy halk sikolyt még a torkában, annyira megalázta a jelenet – de nem sok ideje maradt a méltóságán esett sebeket nyalogatni.

- Nos, Vanda, kedves, most, hogy láttam, hogyan is teljesíti a gyakorlatban Ura parancsát, azt kell mondjam, több olyan, súlyos hibát is elkövetett, amiért én, ha az Ura lennék, szigorúan megbüntetném. – és könyörtelenül sorolni kezdte.

- Pro primo, az előadása finoman szólva ledér volt, Ura nem így parancsolta.

- Pro secundo, szó nélkül az ölembe ejtette, holott Ura kifejezetten így rendelte: „add oda”. Bájos pukkedli keretében át kellett volna nyújtania nekem a fehérneműt!

- Pro tercio, nem tette hozzá: „parancsoljon, Uram!”

- Mint mondtam, ha én lennék az Ura, szigorúan megbüntetném ennyi neveletlenségért! – ezzel Peter rám szegezte tekintetét.

Vanda megpördült, egy újabb sikoly-kezdeményt elnyomva kezét a szája elé kapta, bájos arca ismét felvette a falfehér árnyalatot és könyörgő tekintettel nézett rám.

Azt mondják, „deja vu” élményünk akkor van, amikor valamelyik angyal véletlenül meglöki a lemezjátszót, amin életünk filmje forog … én most pontosan így éreztem magam.
Mintha nem is lett volna az előbbi közjáték, megint mindkét tekintet rám meredt és az én döntésemen állt az este folytatása.
Megköszörültem a torkom …