Érdekes kísérlet, vagy hol vannak a szadizmus határai? (2. nap délelőtt)

Mikor a két fegyőr is visszatért a másik terembe, akkor ott a direktor elmagyarázta négyüknek, hogy keményen, de nem durván kell a foglyokkal bánniuk a továbbiakban, a kísérlet előírásai szerint. Azok semmit sem szóltak erre, majd mindenki ment lefeküdni.
Reggel már hat órakor berontottak a fegyőrök terembe nagy zajjal. Az egyik végighúzott valamit a cellák rácsain, így az igencsak csikorgó hangot adott. A másik fegyőr pedig teljes fényárra kapcsolta a világítást. A zajra a foglyok felriadtak, felültek, majd az üvöltve kapott parancsoknak engedelmeskedve felpattantak és az ágyaik mellé álltak. Velük szemben kint a terem közepén állt a főfoglár, majd mögötte a másik három. A főfoglár ezt üvöltötte:
- Szükségleteket elvégezni, majd reggeli előtt ágynemű kiadása a cellából és fürdés!
- Hol végezzük el? – kérdezte meg megdöbbenve az első fogoly.
- Hogyhogy hol? Ott a cellában, a kübliben. – üvöltötte válaszul a főfoglár. – Siessetek, most tegyétek, mert délig erre nem lesz módotok, lehetőségetek! – tette még hozzá.
Az első két fogoly még mindig döbbenten állt és nem mozdult a cellájában, mikor a harmadik előlépett, kigombolta a rabruha sliccét, elővette, majd kezébe véve a küblit, már csorgatta is bele. Mikor végzett, két kézzel fogva, maga elé tartotta és előrébb lépett a cellája ajtajához. A társai még mindig rámeredtek. A harmadik foglár odalépett, kinyitotta az ajtót és kiintve mutatta, hogy a zuhanyozó mellé vigye, öntse bele, majd öblítse ki a küblit és vigye vissza a cellájába, a helyére. Mikor megtörtént, akkor ráparancsolt, hogy vetkőzzön, rabruháját tegye a priccsére, majd mezítelenül menjen a zuhanyozóhoz és zuhanyozzon le. Így is történt. Igaz először kilépett a zuhany alól, mert csak hideg víz jött abból, de elszántan visszalépett alá. Mikor végzett, akkor a másik terembe vezető ajtó mellé parancsolták, ahol ugrálnia kellett: kezeit feje fölött csapkodnia, majd szökdelnie, végül terpesz, zárt, terpesz, zárt állásba ugratták. A végére megszáradt, helyette kiizzadt. Ekkor szembe állították a fallal és terpeszben állva, a kezeit előre nyújtva, a falhoz kellett támaszkodnia. Ez alatt már a másik két rab is pisilt, de mindkettő elfordulva, az őröknek háttal tette, majd ők is zuhanyoztak és tornáztak. A foglárok közben kivitték a cellákból a laticeleket, takarókat és friss rabruhákat is tettek a priccsekre, valamint a reggeliket előre csomagolva.
Mikor a rabok végre visszamehettek a faltól a cellájukba először a rabruhákat vették fel, majd az első két rab kapott egy-egy Koránt is. Kis gondolkozás után elmormogták a reggeli imádságukat, majd a priccs mellett elvégezték a szükséges számú hajlongást is „Mekka” felé. A harmadik rab – nekik háttal – ült a priccsén és ette a reggelijét komótosan. Mikor hallotta, hogy befejezték az imáikat és enni kezdenek ők is, megszólalt:
- Tévedtetek, Mekka nem arra van – s mutatott a cellájuk vége felé, amerre hajlongtatok: - hanem erre. – s maga elé mutatott, a másik terem felé. – Legalább is tegnap még erre volt. – tette hozzá gúnyosan. A két rab abbahagyta az evést és felháborodva ugrott talpra:
- Igaz ez Uram? – kérdezték egyszerre a főfoglártól. Az bólintott nekik, de már mutatott is a harmadikra. Két foglár ugrott, kinyitotta annak a cellaajtaját és a cella sarkába húzódott rabot kivonszolták a főfoglár elé hátrafeszített kezekkel. Az ráüvöltött:
- Kár volt jártatnod a cserfes szádat. Ezért meglakolsz! – szólt és már odalépve tépte is le a rabruhát arról.
Végül ott állt mezítelenül előttük, de a két foglár már feszítette is hátra, felfelé a kezeit. Előregörnyedt. Ekkorra a harmadik már hozott is a szomszédból egy fülhallgatót, amit a fejére tettek, de előtte a szemét egy szélesebb, fekete pánttal eltakarták. A főfoglár elé állt és teljes erőből orron ütötte volna, de a végén megállt az ökle. A rab nem mozdult, mert nem látta!
- Vigyétek! – intett a főfoglár és a két börtönőr guggolva átvezette a másik terembe.
Ott betették az egyik cellába a rabot, de már elől bilincselték meg a csuklóinál. Csak guggolhatott és közben üvöltött a zene a fejhallgatójában. Jó ideig bírta, de később már imbolygott, végül eldűlt oldalára. Berohantak érte, kapott pár ütést a gumibottal, de rúgásokat is közben, majd újra ott hagyták. A harmadszori eldűlése után vitték csak vissza a cellájába.
Ez alatt a másik két rab „szabadfoglalkozáson” volt. Sétálhattak a cellájukban, le is ülhettek a priccsükre, de nem beszélgethettek egymással. Kilenc órakor megjelent az egyik foglár és hozta a Koránokat, majd kiment. A két rab felvette, kántálta az imákat, s mikor a leboruláshoz értek, a középső, szakállas rab először ugyan a priccsre merőlegesen térdelt le, de nem tudott leborulni, így végül vállat volt, elfordult és kissé átlósan végezte el a szabad területen azokat. Az első rab azonban konokul hátrébb „tolatott” a lábaival a saját priccse alá, majd előre hajolt derékból és kezeit átnyújtotta leboruláskor a középső rab priccse alá, a rácsokon át.
Már éppen végzett az utolsó leborulással is, s kezdett térdelve előrébb jönni a priccs alól, hogy fel tudjon állni, mikor kivágódott az ajtó, berontottak a fegyőrök. Bár hátrált ijedten a saját cellája sarkáig, kicsapva az ajtót berontottak és kivonszolták onnan, de már akkor is ütötték-verték a gumibotokkal. A terem közepén ütlegelték tovább, míg megérkezett a főfoglár is. Az odalépve elé, kezdte leráncigálni a rabruháját róla. Mikor mezítelenül állt már előtte (két foglár fogta a felkarjait) képen teremtette oda-vissza és üvöltötte:
- Elmondtam, felolvastam tegnap a Házirendet, hogy nincs benyúlkálás a másik cellájába! Nem értetted meg?
- De Uram, másképpen nem tudom vallásom parancsait teljesítenem, pedig azt kell teljesítenem! Kicsi a hely ott. – szólt és mutatott arra a fejével, mert a karjait lefogták.
- Kuss! Nem érdekelnek a vallásod sem, a parancsai sem. Itt, engem csak a Házirend és annak előírásai érdekelnek! Megértetted? Majd megtanulod most! – szólt üvöltve.
Magához intette az egyik fegyőrt, valamit súgott a fülébe és az egy másikkal kiment. Hamarosan visszatértek, kezükben hozva egy fémlétrát. Azt lefektették, majd a lábainál fogva rákötötték a rabot és ferdén felhúzták a mennyezetről lógó kötéllel. Ekkor alatta áthúzták a rab kezeit és csuklóban összebilincselték. Ekkor a főfoglár odalépett hozzá és egy nagyobb textil szalvétával letakarta az arcát. Majd egy foglár által hozott vödörből - szivaccsal – csepegtetni kezdett a szalvétára vizet. Jó ideig eltartott, míg a szalvéta teljesen átázott, de még utána is folytatta a csepegtetést módszeresen, kis időközönként. A rab vonaglott a létrához kötve, s kezdett hörögni is már.
Az egyik fegyőr a főfoglárhoz lépett s valamit súgott annak, de az vállát rándította és kézmozdulattal előparancsolta onnan. Folytatta, amit elkezdett. A rab egyre jobban hörgött, fulladozott, s rángatta erőteljesen a testét kínjában. Már két börtönőr is mozdult, de a főfoglár megállította kézmozdulatával őket. Ekkor a szakállas rab kezdett ordítani a cellájában. A börtönőrök oda rohantak, de az csak üvöltött, egyre kétségbeesetten.
Nem sokára nyílt az ajtó és berohant a börtönigazgató, nyomában az orvossal. A börtönigazgató elrántotta a főfoglárt és kiparancsolta a másik terembe. Az orvos közben lekapta a vizes szalvétát a rab arcáról és mutatta, hogy engedjék le a létrát a földre. Közben már hallgatta a stetoscopjával a szívverését, számolta a pulzusát mellé térdelve. A rab kezdett lassan magához térni, s normalizálódni a légzése, pulzusa. Most az orvos a szakállas rabhoz lépett, kinyittatta a celláját és mutatta feküdjön a priccsére és őt is megvizsgálta. Közben a direktor felsegítette a földön fekvő rabot, felvetette a rabruháját és beküldte a cellájába, hogy feküdjön le az ágyára. Majd hozatta az ebédet. Azok lassan felültek s ettek. Ekkor vették csak észre, hogy a harmadik cella üres. Gyorsan tisztázódott a helyzet, s két foglár már hozta a harmadikat is, aki ájult volt. Így az orvos most már azzal foglalkozott. Hamarosan az is magához tért, felöltözött, pihenés után enni is tudott. A direktor, az orvos kérésére, két óra pihenőt adott s visszahozatta a laticeleket és takarókat is a cellákba.
A két rab azonban imádkozni akart előtte. Ezért meghozatták a Koránjaikat és bent a teremben állva megvárták az ima végét. Ekkor a direktor fogta a Koránokat és az orvossal együtt távozott. A rabok lefeküdtek, betakaróztak és hamarosan elaludtak.
(folyt. köv.)