Múzeumban kezdődött...(3)

A múzeumból már sietősen mentem a kocsimhoz. Legurultam a többiekért, a Dózsa szobor feletti kanyarhoz, ahol beszálltak és máris irány a házam. Útközben azért beszéltettem őket:
- Jó lenne, ha nyilatkoznátok, hogy ki mit szeret, hogyan s hogyan nem!
- Én akkor s úgy szeretem, ha többen is vannak, cserélődnek, s alaposan, keményen teszik a dolgukat. – kezdte a szöszi, vagyis Gabi hátulról, a hátsó ülésről.
- Akkor tehát „keményen” is szereted? – csaptam le rá, az általa kimondottakra.
- Igen, szeretem. Ha nagyok s kemények, mondhatnám kőkemények. – erősítette meg Gabi azonnal. Én elnevettem magamat ezt hallva s újra hátraszóltam:
- Igen, így is érthető volt, de szerintem másképpen is? Nem, Tivi? – kérdeztem most őt.
- Igen, igen, így van. Megerősíthetem, hogy Gabi szereti a gangbangot. – szólt Tivi.
- Ne beszélj mellé. Te sem! – szóltam most Tivire haragosan.
- Miért, mit akarsz hallani? – kérdezett vissza, kicsit csodálkozva, de már durcásan.
- Az igazat! A színtiszta igazat! – ütöttem a vasat keményen. - Hogy szereti Gabi? Szóval keményen? Milyen keményen s kitől? – cukkoltam tovább is Tivit és Gabit.
- Igen, keményen szereti. Azt is szereti közben, ha nem csak a „pinácskájával” foglalkoznak, de belekapaszkodnak a „rúdjába” közben. Még ha kicsit meg is rángatják azt .- szellemeskedett már Tivi.
- Mást nem kell közben „pirosítani”? Elég neki, ha csak a dorongja pirosodik ki? Így van Gabi?– cukkoltam tovább őket.
- Nem, a vért nem szeretem! – szólt előre Gabi komolyan. – De azért azt elviselem, vagy szeretem is talán, ha közben egy-egy alaposabb ütés csattan a popómon.
- Aha, alakul. – nyugtáztam az elhangzottakat.
- Miért, csak nem? Te is úgy szereted? – kérdezett meg Tivi engem, már komolyan.
- Most én vagyok a vezető és a „vezető”. Itt és most én kérdezek! – közöltem vele.
Láttam a tükörből, hogy Gabi kicsit összehúzza - ezt hallva - magát, de Tivi érdeklődéssel sandított oldalról rám. Berni pedig hallgatott és figyelt mindenre és mindenkire.
- Szóval halljam a vágyakat, kívánságokat, s most még azt is elmondhatjátok, hogy mit nem szerettek! – tértem újra a tárgyra, felszólítva őket a nyilatkozatokra.
- Jó, rendben, legyen. – engedett Tivi. – Én dom vagyok, Gabi Ura! Szeretem a cuckoldot, a gangbangot is, de aktívként csakis. Ezt akartad hallani? – kérdezte meg.
- Én meg alkalmazkodom a domináns felekhez, szolgálok s kiszolgálok! Saját akaratom nincs, nem is lehet! – szólalt meg halkan hátul Gabi, csatlakozva Tivihez.
- Akkor ezt tisztáztuk. Ti, a házhoz érve maradtok a kocsiban, mikor beállok a garázsba! –mondtam elégedetten hátraszólva. – Mi előre megyünk, s majd jövünk.
Így is lett. Tivit felvezettem előbb az emeleti hálószobába, a baldachinosba. Ott az ágy sarkain oszlopok álltak s tartották a felső gerendákat. Látszottak azokban a lyukak, a felszerelendő eszközöknek. Majd innen lementünk a pincébe, az uszodába is. Végül még a lenti öltözőszobából nyíló kínzószobámba is benézhetett. Elámult ezeket mind látva.
- Válassz! Hol játszunk? – kérdeztem meg Tivitől.
- Kezdetben a fenti, emeleti hálószobában s majd később kerüljünk lejjebb. – válaszolta.
- Legyen úgy! – bólintottam. – Te is akarsz domkodni, vagy rám hagyod?
- Kíváncsian nézném, mit, hogyan teszel Te velük kezdetben, de…- akadt meg, majd egyet nyelve folytatta: - ha lehetne, s meg tudnád azt is tenni, oldani, hogy engem is fogságba ejtesz, kényszerítesz? – nyögte ki kissé félénken.
- Te is szolgálni szeretnél, mint Ők? – néztem rá megdöbbenve Tivire.
- Nem, nem, dehogy. Csak arra gondoltam, hogy Gabi azt lássa, nem tudom megvédeni őt tőled, mert magam is szabadságomban korlátozott vagyok. Például megbilincselve, vagy kikötve valahova, esetleg.. – ecsetelte a lehetőségeket Tivi. – Szóban tiltakozom.
- Értem, ha jól értem. Átmenetileg rab leszel, de dom akarsz maradni. Így gondolod?
- Igen, pontosan. Egy-egy verbális „pofon”, sértés még elmegy, büntetés is, de kérlek, az ne mezítelenség legyen előttük, vagy olyan komolyabb alázás, verés, arculcsapás, amit már domként Te sem viselnél el! – kérlelt komolyan Tivi.
- Rendben, menjünk! – szóltam s elgondolkozva visszamentünk a garázsba együtt.
Ott utasítottam Bernit, hogy hozzon rózsaszín plüss bilincseket le, s azzal vezesse fel Gabit megkötözve a baldachinos szobába. Ott készítse elő Gabit a játékra, míg mi is felérünk.
- Mi a nappaliban leszünk addig. Kiálts, ha készen vagytok a kezdésre! – utasítottam.
- Igen, Uram, úgy lesz. – nyugtázta Berni és hamarosan már vissza is tért a garázsba.
Mi ekkor mentünk fel a nappaliba, ahol kávéztunk már, mikor Berni összekötözött kézzel, pórázon vezette fel az emeletre Gabit. Az kissé hagyta vonszolni magát Bernitől, engedetlenkedett és oda is szólt a lépcsőről Tivadarnak:
- Remélem Uram, élvezed, ahogyan szolgáddal mások erőszakoskodnak, alázzák?
- Igen, nagyon és fogom is még. – szólt rá Tivi. – Tűrj, viseld alázattal a sorsodat, hiszen Te akartál idejönni! Ne feledd, azért az Urad maradok, vigyázok Reád a testi és lelki épségedre.  - humorizált Tivadar. Majd Gabitól választ sem várt, de tőlem igen:
- Berni mi? Ő nem nyilatkozott a kocsiban. – kérdezte meg.
- Mit gondolsz? Ötleted csak van? – kérdeztem vissza Tivit, amitől kicsit felhorkant:
- Válaszolni, nem visszakérdezni! Ezt nem szeretem. – riposztozott, próbált dom lenni.
- Én sem szeretem, ha a saját felségterületemen oktatnak ki! Ezért büntetést érdemelsz, még ha otthon, vagy máshol Te is dom vagy! – kiabáltam rá hangosan és haragosan.
Figyeltem arra, hogy a lépcső tetején még a felmenők is hallják a hangomat, de ne lássák már, amit tettem, mert tettem is közben. Felugorva Tivi szájára szorítottam az egyik mancsomat, majd beletérdeltem – véletlenül a lendülettől – az ölébe. Nem így akartam. Tivi fájdalmasan felordított erre, majd dühösen és értetlenül nézett rám. Moccanni sem tudott alattam s újra befogtam a száját, úgy suttogtam:
- Nem akartam, nem így akartam! Bocs. Véletlen volt a térdelés az öledbe.
- Aha, el is higgyem? – kérdezett vissza, de már szintén suttogva, de még dühvel Tivi.
- Látod így jár, aki szájal velem. Azonnal eléri a megérdemelt büntetése is! – szóltam megint hangosan a „fentieknek”. – További büntetésed is lesz még. Kapsz bilincset a csuklóidra, így majd az emlékeztet erre, hogy máskor előbb gondolkodj. – harsogtam s közben erősen néztem Tivire, aki kapcsolt. Mikor elengedtem a száját, megszólalt:
- Igen, Uram, megértettem. Köszönöm a büntetésedet és elviselem a bilincseidet is.
Összenéztünk s halkan kuncogtunk a sikerünkön. A nappaliban nem volt bilincs, így le kellett volna mennem a pincébe azért, vagy fel az emeletre. Intettem Tivinek maradjon a fotelban s én felállva, felmentem a lépcsőn. Belépve láttam, hogy Berni éppen Gabit kötözi ki az ágy oszlopaihoz X alakban állva, a csuklóinál, de a bokáinál is. Mikor végzett, még kicsit meg is simogatta itt-ott a ruháim át, s nem tudta megállni, hogy a szoknyája alá ne nyúljon be és a már ágaskodó farkát, golyóit össze ne szorítsa a markában.
- Remélem, élvezed ezt! – sziszegte Gabi fülébe Berni. Az nem válaszolt, mert ő meglátott engem az ajtóban már, de a háttal álló Berni még nem vett észre.
- Remélem Te is élvezed? – szólaltam meg én is az ajtóból, de haragosan. Berni hátrafordult ijedtében és bámult rám, mint egy szellemre.
- Igeeeen, azaz nem. Bocsánat, Uram, véletlenül történt. – hebegett azonnal s elengedte.
- Elhiszem Berni. De azért azt gondolom, hogy magadat is fel kellene készítened ezért a játékra. Nem kék színűvel, hanem vas bilincsekkel úgy, hogy térdelj a sarokban hátratett kezekkel-lábakkal a vas szorítóban! Mezítelenül! – tettem még hozzá, miközben mentem kifelé a szobából s közben felvettem egy-egy pár bőrbilincset.
(folyt. köv.)