Vallató-kínzó módszerek: Csiklandós technikák és történetek II. rész folytatás

Liza már vergődött és sikongatva nevetgélt. A busz hátsó része is odafordult és mosolyogva nézte reménytelen küzdelmét.
"Nehehehembihihíííírohohom NAAAhahaha...Áháhálljmár lehehehe!!!"
A busz épp lámpánál állt meg, mellette levő sávban két 30 év körüli, csinos nő ült a kocsijukban. Ők is meglátták az esetet és rögtön nevetniük kellett rajta. Ahogy fölnéztek, látták a fiatal lányt, előtte egy srácot, aki befogva a lábát épp a középső lábujjait feszíti hátra, hogy másik kezének ujjaival alaposan megkapargathassa a védtelenül maradt, kifeszített lábujjtöveket és talppárnát.
"És ez az icike-picike mind megette"- fejezte be Krisztián és nagyvonalú karikákat rajzolgatott Liza talpára. Neki közben az ugrándozástól visszacsúszott a szemüvege a helyére. A lábujjkifeszítéskor elszakadt nála a cérna, és onnantól hatalmas, végeláthatatlan vihogásba kezdett. Ebből már az se tudta kizökkenteni, hogy két srác és a barátnője is böködni, kínozni kezdték az oldalát. Liza lassan lecsúszott az ülés alá, erőtlenül, teljesen feladva a védekezést. Krisztiánnak szerencséje volt. A hátraérkező tanárnő a többiek közt tett rendet, a beszorított lábat észre sem vette.
A fiú, kihasználva az alkalmat, hogy a Liza már nincs magánál teljesen és a tanár nem rá figyel, finoman végigharapdálta a lány talpéleit. A lábujjakat azért nem merte a szájába venni, gondolta a harapdálás, ha még észre is veszi valaki, betudható játéknak. Ezzel mégsem foglalkozott senki, a tanárnő is visszament a busz elejére, a többiek a helyükre rendeződtek. Liza a ziháláson és a nyöszörgésen kívül semmilyen hangot nem hallatott már, így Krisztián elfeledkezve magáról, a fal felé fordulva még tovább harapdálta finoman a lány talpát. Mikor feleszmélt, észrevette, hogy Liza egész testében remeg. Hátranézett a résen, szájában a lány talpával. Ekkor látta, hogy a csönd nem a reakció hiánya. Képtelen szabadulni vágyainak tárgyától, továbbiakat harapott a puha bőrön, közben Lizával egymás szemébe néztek. A srácnak tajtékos, vad tekintete volt, valami mély ösztönöktől fűtve. Liza minden korábbinál kétségbeesettebb arckifejezést vágott, kék szemei nagyra kerekedtek, szája meg folyamatosan O-t formált, de az egyre szaporább levegővételen kívül nem jött ki rajta hang.
Krisztián rájött, hogy a talpharapdálás annyira kikészíti őt, annyira csiklandozza, hogy már nevetni sem tud tőle. A lány segélykérő, fáradt arca volt az utolsó, amit a srác látott, mielőtt a busz alagútba nem érkezett. Teljes sötétség, egyre fokozódó zihálás. Hosszú alagút volt. Kettőjükön kívül senki sem tudta, hogy a kínzás még mindig tart. Abban a pillanatban, hogy kiértek a fényre a lány vissza tudta húzni a lábát, amit annyira meggondolatlanul hagyott fogságba esni. Felhúzta maga alá lábait, egyiken a papucs, másik mezítláb, az ablak felé fordult összegömbölyödve. Mellette ülő barátnője érdeklődve fölé hajolt és észrevette a szemüveg kerete alól kicsorduló könnycseppet. Rögtön feltűnt neki, hogy nem sokkal korábban már 3-4 ilyen könnycsepp is lefolyhatott az arcán, sós nyomot hagyva az útja nyomán. A barátnő átkarolta és vigasztalva kérdezte:
"De hát mi a baj? Így kikészültél?"