A lélek mozsara

Vittoria Scafo, Venezzia első számú, legjobb dominája, a huszonöt éves topmodell megbilincselve feküdt barátnője lábainál a középkorira mintázott stúdióban.
- Ma ne korbácsolj meg, kérlek...holnap fotózás a Casaviva magazinnak.
- Könyörögj még, szerelmem, imádom a könyörgő hangodat,- Chiara letérdelt, fölé hajolt, könnyű csókkal izgatta a lányt. Ujjait végighúzta combjain, Vittoria nevetve vonaglott:
- Könyörgöm, könyörgöm, könyörgöm...
- A csikizés nem hagy nyomot,- kínozta még kicsinykét áldozatát.
Karneváli jelmezüket a barokk szófára dobták: Vittoria fekete angyal volt, Chiara fehér angyalként láncon vezette,nem tűntek ki a káprázatos jelmezek forgatagából.

Francesco Arte, az ősz festő vallatószékben ült, megkorbácsolt hátát, megvesszőzött fenekét apró, szigorú szögek százai gyötörték; e korhű berendezés egy ravennai mestert dicsér. Vittoria meghúzta a szíjakat.
Három éve játszott vele; a festő portrékkal adózott, mert szerette, Istennőjeként imádta kínzóját: a gyönyörű, fiatal nőt, akit átölelhetett, ha együtt sétáltak a Canale Grande partján hazafelé és hideggé vált az őszi szél.
-Szép vagy,- gyönyörködött a lányban, amíg ő elmélyülten kavargatta kávéját az apró trattoriában,- amint a fény más szögekből ér, más a szemeid színe: most inkább kékes, mint zöld.
- Az El Feminille megkeresett Milánóból,- mondta a lány és Francesco boldognak látta.
- Nagyon szeretlek,- sóhajtotta és gyönyörködött, gyönyörködött, gyönyörködött.
- Tudom,- mondta Vittoria Scafo és belekortyolt a kávéba,- juj, szolgám, ez még túl keserű!

Francesco vallatószékben ült, Istennője a háta mögé állt, nyakára fonta karcsú, bársonyos, illatos karjait:
- Már minden kínzást kiélveztem rajtad, Macskanőként vágyaid mozsarában összetörtem kicsit a lelkedet. Ma a kép, a látvány lesz kivégző eszközöm. Gondolj Federico Matteo művére...
- Nem! Nem! NEM!,- azon Vittoria keresztre feszítve vonaglott mezítelen egy inkvizíciós fantáziában: Francesco késsel szétszabdalta a képet.
Botrány a galériában!
Milliós kártérítésért perlik a képrongálót, aki szintén festő!

A lidérces álmokat nem sikerült szétszabdalnia.

A lány ledobta hosszú, vörös, csuklyás "hóhérköntösét": a férfi lélegzet-szakadtan nézte az imádott, szép, fiatal testet.
Észre sem vette, hogy Chiara fekete, csillogó, bőr domina-mezben belépett: kínpadhoz vezette a lányt. Vittoria szelíd, lassú megadással felfeküdt, Chiara leláncolta végtagjait: a lehelet csuklók, karcsú, szép bokák szinte elroppantak a vastag, durva lánc alatt.
- Megkínozom a szerelmedet,- Chiara finom kéjt varázsolt bűvölő hangjába,- megkínzom a szerelmemet, mert ő az enyém és azt teszek vele, amit akarok! És te látni és hallani fogod és mi mindketten élvezzük a te szenvedésedet.
- Megint egy átkozott álom! Az a kurva kép!,- kiabált a férfi, meg sem érezve fájdalmában a vallatószék szilánk szögeit, amint a helyzet fogságából kitépni próbálta magát: ébren volt.

- Szereted csókolni a talpait, ugye?
- Imádom a talpait, a puha, selymes bőrű, ízes talpacskáit, amint megkóstolgatják a nyelvemet,- sóhajtott, emlékezett, érzett mindent a férfi.
Chiara pálcázni kezdte a talpakat: Vittoria inkább élvezte, mind szenvedte a tortúrát, oldalra lesve látóterébe került Francesco rángatózó teste, vonagló, eltorzult arca: talán tetszett neki a látvány.
- Fallaka: ezt szép testű rabnők büntetésére találták ki, nehogy az a szép test megsérüljön,- Chiara a tortúrák, büntetések felkent mesterének tárgyilagos hangján magyarázta mindezt.
- Tudom! Hagyd abba!,- üvöltött a férfi.
- Ötven csapásra ítéltem,- Chiara elmosolyodott,- aztán a szép testére is sort kerítek.

- Megcsókoltad már a melleit?!
Francesco lehunyt szemmel menekült a látványtól; a kérdésre ajkai közt érezte az arany bimbókat, amint csiga szarvaként furakodnak mohó, izgatott nyelvére. A halk jajgatásra felnézett: ezüst csipeszek rezegtek a keblecskék feszes kúpjain.
Nem látott már semmit patakzó könnyeitől a székben rángatózó férfi, de fülét betapasztani nem volt képes, Vittoria halk jajgatása - a mögöttes kéjt tán nem hallotta meg?- pörölyként dobolt a mellkasán. Zihált, mint fuldokló a végzetes merülés előtt.
Doktor Luca Pittrice, orvosból nevelt rabszolga mondta: a felületes zihálás, hiperventilláció eszméletvesztést okoz. Chiara eloldozta a vallatószék szíjait, az őszülő férfi lefordult a kőre. Vittoria kigabalyodott láncaiból, két nő összebújva állt az eszméletlen roncs felett. Francesco a hideg kövön magához tért: "térben-időben dezorientált", mondta volna doktor Luca, az orvos.
Réz mozsárban mozsártörővel játszó gyermek-angyalok: harangoznak a Szent Márk székesegyházban. Harangzúgás, mozsárban dió törése ünnepet jelez: Francesco megcsókolta Istennő lábait.

- Elviszlek Milánóba,- mondta egy hét múltán a festő.
- Köszönöm,- Vittoria domina arra várt: megcsókolja-e kínokban ősszé vált szolgája most is a küszöbre tett jobb lábát, amint a kocsiba ül, mint három éve mindig, akár a legzsúfoltabb parkolóban is.

Megtörtént. Tovább tartott, mint addig bármikor.

Milánó előtt, még a sztrádán fészket talált a festő kezében Vittoria madárka ökle, mint azelőtt már indulás után.