Hol van? - 2.

Kettő
-----

Hosszú percek teltek el némán. Hogy pontosan mennyi, arról fogalma sem volt. Érezte, hogy a szobában vannak, de nem történt semmi. Egyszer csak nyílt az ajtó.

- Nem akar beszélni – mondta a már jól ismert hang.

- Folytassátok – hangzott a parancs.

A hang meglepte. Határozott, ellentmondást nem tűrő volt. A Főnöké. És egy nőé. Mióta magához tért számított arra, hogy meg fogják gyötörni, kínozni fogják, de arra nem számított, hogy egy nőnek kell kiszolgáltatnia magát. Nem volt jó előjel.

Eloldozták a csuklóit és a bokáit rögzítő bőr szíjakat és talpra állították. Alig tudott megállni, ha nem fogja egy erős kéz a vállait, összecsuklott volna.

- Vetkőzz! – jött a parancs.

Tétovázásából egy újabb pofon rángatta ki. Ez most a jobb arcát érte. Nagyobb volt mint az előző, csengett tőle a füle is. Nem akart még egyet. Lassan levette magáról a már amúgy is kigombolt blúzt, a kikapcsolt melltartót a földre dobta. Megint habozni kezdett, de sok ideje nem maradt az újabb pofonig. Most már nem vártak rá. Lerángatták a szoknyáját, letépték róla az amúgy sem sokat takaró tangát. Ott állt teljesen meztelenül, s kezdett libabőrös lenni a hidegtől.

- Kutassátok át!

Újabb meglepetés. Megpróbált erősnek lenni és felkészülni az újabb ütésekre és a fájdalomra, de arra ami most következett nem gondolt.

Eddig szabad kezét megbilincselték és a feje fölé húzták, amíg meg nem feszült.

- Terpesz!

Szétrakta a lábát, de ez nem volt elég, egy láb még nagyobb terpeszre noszogatta. A férfi hátulról magához szorította úgy, hogy moccanni sem tudott. Egy kezet érzett a szeméremdombján. Egy pillanatig megpihent, majd lejjebb siklott. Két ujj durván, erőszakosan és hirtelen csúszott bele a puncijába. Más körülmények között örült volna neki, de ezek nem a gyönyört hozták, hanem fájdalmasan, vele mit sem törődve kutattak valami után és jutottak egyre beljebb. Miközben az ujjak a nagy és durva ujjak bent dolgoztak, a hüvelykujj egyre nagyobb erővel nyomódott a szeméremcsontjának. Amikor mindez kezdett szinte elviselhetetlenné válni, hirtelen abbamaradt. Megszűnt a nyomás és a kéz sem kutatott tovább odabent.

- Nem találtunk semmit. – hallotta a mély férfi hangot.

Hangokat, halk beszélgetést hallott, de nem értette, mit mondanak. Mikor abbamaradt, levették a szeméről a kötést. A zárt ablakú szobában csak egy gyenge lámpa világított, de ez is vakította. Mikor a szeme megszokta a fényt, meglátta a nőt. Arcán gúnyos, lenéző mosoly látszott, miközben egy vékony latex kesztyűt igazgatott a jobbkezén. Megértette, hogy a szemét azért tették szabaddá, hogy lássa az előkészületeket, ezzel is megfélemlítve. Az előzmények alapján egyre nagyobb balsejtelme támadt, hogy mi fog következni. A nő biccentett, mire az őt tartó pribék leengedte a kezeit, majd megbilincselte a háta mögött. Ameddig csak bírta, a kezét a magasba emelte. Karja nyújtva volt, felső teste derékban megtört és előredőlt, míg feneke megfeszült. A nő lassan a háta mögé lépett. Kezét a fenekére tette, majd a két domb közötti vájatba csúszott. Középső ujja kitapintotta az apró lyukat, apró köröket írt le egyre erősebben, majd egyetlen határozott lökéssel bent is volt, s kisvártatva követte a másik ujj is, erőszakosan kutatva valami után.

A fájdalom mellett sokkal nagyobb volt a szégyen, amit érzett. Nem tartotta magát prűdnek, inkább szabadosnak, de ott még szűz volt. Nem csak férfi nem hatolt még belé a hátsó kapun, de azt sem engedte meg senkinek, hogy hozzáérjen és ő sem játszott magával. Egyszerűen tiltott zóna volt mindenkinek. Ezt vették most semmibe, erőszakosan, fájdalmasan és megszégyenítően. Érezte, ahogy a fejébe tolul a vér és arca egyre vörösebbé válik mind a természetellenes testtartástól, mind a szégyentől.

Folyt. köv.