Viasz

A tücskök már javában ciripeltek, mikor nekivágtunk az erdőnek.
A pilisben mindig akad jó hely barangolásra és mindketten tisztában voltunk vele, hogy előbb vagy utóbb találunk olyan helyet, ahol senki sem lát...
Fejlámpám fényében az ösvény egyenetlenségei táncoltak. A környező fák árnyékai pedig minduntalan ruhája után kaptak. Reccsenés. Apró körmei a tenyerembe mélyedtek, pórusai pedig könnyezni kezdek.
- Nincs mitől félned. - mondtam.

A félhold fényében felértünk az első gerincre. Barátságtalan torz fák keretezte ösvényen indultunk tovább. Egyszer-egyszer valamilyen madár hallatta hangját, máskor apróbb állatok neszezése szakította meg egyenletes légvételeim és a lány zihálásának hangját.

- Most hunyd be a szemed. - unszoltam gyengéden. - Na!
Néhány további lépés.
- Kinyithatod.
- Ez...gyönyörű! - mondta hatalmas mosollyal és hozzám bújt.

Tér. A távolban fény. Körülöttünk pedig csak az ezüst éj.

- Erre. - mutattam az utat.

Leereszkedtünk egy fenyőfa takarásában lévő csapáson. Jártam már erre korábban, egy természetes teraszra vezetett, úgy harminc méterrel a lent kanyargó ösvény felett, amelyen érkeztünk. Tökéletes hely volt. Nem volt nagyobb négy négyzetméternél. De elég takarást nyújtott hátulról, ahol egy nagyobb sziklának vethette neki a hátát az ember, ha szemlélődni akart.

- Tetszik? - kérdeztem a lánytól.
- Azt hiszem. Igen, határozottan szép hely.

Leterítettem a pokrócot. Kezdődik. Igen. Mindjárt.
Magamhoz vontam, és megcsókoltam. Nincs szebb egy puha, nedves ajaknál...

- Vedd le a ruhád! - súgtam a fülébe.

Kissé félszegen, de a pokróc közepére állt. Behunytam a szemem.
Cipzár. Surranás. Gombok. Egyesével. Lassan. Szárnysuhogás ként hullik az ing a földre. Felnéztem.

- Gyönyörű vagy. - jelentettem ki. Ő pedig mosolygott.

Nem volt más rajta, csak a csipkés fekete melltartó és a hozzá illő tanga, amit én vettem neki. Közelebb léptem. Hozzám simult, homlokát a mellkasomra ejtve felsóhajtott. Tudtam, hogy ő is kíván. Feneke tökéletesen simult tenyerembe. Sima, mint a márvány.

Gyengéden a tarkójához emeltem a kezem, ujjaimat körülfonta a haja. Finoman, lassan húztam hátra. Megint az a tekintet. Szinte ellenállás nélkül ereszkedett térdre. Kattant az öv csatja. Gomb. Cipzár. Surranás. Puha ütés hangja, ahogy arcának verődött a farkam. Még egyszer felnézett... Felsóhajtottam.

Nem hagytam sokáig elmerülni, pedig nagyon is kedvemre volt.

- Tedd hátra a kezed!

Mögé léptem és a magammal hozott bilincset kattintottam a csuklójára.

- Feküdj hasra!

A táskából előkerült egy kötél és két gyertya. Egy hosszabb vékony, és egy mécsesnek való tömzsi. A kötéllel kezéhez kötöttem a bokáit, terpeszben, hogy könnyen hozzáférjek.

- Igen, kérlek bassz meg keményen! - suttogta remegő hangon.

Gyufaillat és sárga melegség rázta meg az erdei csendet egy másodpercre. Sercegés.
A mécsest az arca elő helyeztem, így láthattam minden egyes rezdülést.

Először a bokájára cseppent a viasz a kezemben tartott gyertyáról. Kéjesen sóhajtott fel. Módszeresen közelítettem a végtagon a fenék irányába, azt azonban szándékosan kihagytam. A hát következett. Egy nagy kérdőjelet rajzoltam a magam szórakoztatására. Szinte vergődött a kötél fogságában.

- Magamban akarlak érezni! Kérlek gyere! - nézett fel rám esdeklőn.

Ekkor elővettem egy kendőt. Összehajtottam és szájpecekként szorosan a szájába húzva megkötöttem a tarkóján.

- Mhhmmm! Mmmm! - körülbelül ennyit tudott kinyögni. Elé guggoltam és rámosolyogtam. Majd ismét felemeltem a gyertyát. Ezúttal a combját céloztam és a feneke alját. Mindig is érzékeny volt ott. Intenzívebbé vált a nyögés és zihálni kezdett. Mögé léptem és rápaskoltam a fenekére. Majd újra. És még egyszer erősen.
Fejét hátrafordítva figyelte minden mozdulatom. Ujjam már a csiklóját simogatta.
Már nedves volt. Mögé térdeltem és a hajába markolva behatoltam. Őrjítő érzés.
Szinte szívott, én pedig mind erőteljesebb lökésekkel vesztem el benne.
A gyertyát újra a kezembe véve a karjára csepegtettem a viaszt. Fájdalma keveredett az élvezettel. Én pedig boldogan szemléltem elfordított arcát.

Mikor éreztem, hogy közeledik a csúcs, térdelő helyzetbe rántottam és elé álltam.
Lassan leoldottam a szájpecket és már rá is húztam a fejét a farkamra. Nem kellett sok hozzá. Fejét hátrarántottam a hajánál fogva, ő pedig csillogó szemmel és mosolyogva nyújtotta ki a nyelvét.

A visszaúton végig a karomba kapaszkodott. A fejlámpa fényében táncoló árnyak irigykedve kapkodtak utána.