Cikkek idő szerint
2024. 03. (48)
2024. 02. (63)
2024. 01. (64)
2023. 12. (63)
2023. 11. (52)
2023. 10. (66)
2023. 09. (62)
2023. 08. (64)
2023. 07. (70)
2023. 06. (56)
2023. 05. (59)
2023. 04. (47)
2023. 03. (71)
2023. 02. (44)
2023. 01. (55)
2022. 12. (76)
2022. 11. (54)
2022. 10. (48)
2022. 09. (65)
2022. 08. (75)
2022. 07. (62)
2022. 06. (80)
2022. 05. (52)
2022. 04. (81)
2022. 03. (60)
2022. 02. (54)
2022. 01. (66)
2021. 12. (63)
2021. 11. (56)
2021. 10. (45)
2021. 09. (58)
2021. 08. (76)
2021. 07. (74)
2021. 06. (55)
2021. 05. (63)
2021. 04. (67)
2021. 03. (54)
2021. 02. (56)
2021. 01. (65)
2020. 12. (45)
2020. 11. (82)
2020. 10. (64)
2020. 09. (51)
2020. 08. (61)
2020. 07. (53)
2020. 06. (49)
2020. 05. (66)
2020. 04. (69)
2020. 03. (82)
2020. 02. (48)
2020. 01. (55)
2019. 12. (55)
2019. 11. (37)
2019. 10. (52)
2019. 09. (51)
2019. 08. (75)
2019. 07. (58)
2019. 06. (53)
2019. 05. (71)
2019. 04. (60)
2019. 03. (61)
2019. 02. (71)
2019. 01. (74)
2018. 12. (39)
2018. 11. (46)
2018. 10. (34)
2018. 09. (58)
2018. 08. (41)
2018. 07. (50)
2018. 06. (36)
2018. 05. (39)
2018. 04. (30)
2018. 03. (30)
2018. 02. (34)
2018. 01. (40)
2017. 12. (27)
2017. 11. (47)
2017. 10. (26)
2017. 09. (28)
2017. 08. (42)
2017. 07. (51)
2017. 06. (28)
2017. 05. (36)
2017. 04. (44)
2017. 03. (54)
2017. 02. (28)
2017. 01. (50)
2016. 12. (49)
2016. 11. (46)
2016. 10. (43)
2016. 09. (37)
2016. 08. (44)
2016. 07. (56)
2016. 06. (48)
2016. 05. (55)
2016. 04. (35)
2016. 03. (40)
2016. 02. (69)
2016. 01. (69)
2015. 12. (44)
2015. 11. (43)
2015. 10. (65)
2015. 09. (65)
2015. 08. (68)
2015. 07. (74)
2015. 06. (85)
2015. 05. (102)
2015. 04. (69)
2015. 03. (68)
2015. 02. (74)
2015. 01. (57)
2014. 12. (56)
2014. 11. (56)
2014. 10. (55)
2014. 09. (63)
2014. 08. (64)
2014. 07. (58)
2014. 06. (42)
2014. 05. (64)
2014. 04. (48)
2014. 03. (92)
2014. 02. (59)
2014. 01. (44)
2013. 12. (46)
2013. 11. (53)
2013. 10. (33)
2013. 09. (41)
2013. 08. (48)
2013. 07. (52)
2013. 06. (62)
2013. 05. (60)
2013. 04. (55)
2013. 03. (83)
2013. 02. (62)
2013. 01. (61)
2012. 12. (58)
2012. 11. (45)
2012. 10. (54)
2012. 09. (56)
2012. 08. (61)
2012. 07. (63)
2012. 06. (31)
2012. 05. (30)
2012. 04. (33)
2012. 03. (24)
2012. 02. (20)
2012. 01. (37)
2011. 12. (33)
2011. 11. (33)
2011. 10. (30)
2011. 09. (26)
2011. 08. (25)
2011. 07. (29)
2011. 06. (25)
2011. 05. (21)
2011. 04. (21)
2011. 03. (20)
2011. 02. (19)
2011. 01. (29)
2010. 12. (24)
2010. 11. (21)
2010. 10. (25)
2010. 09. (14)
2010. 08. (26)
2010. 07. (32)
2010. 06. (24)
2010. 05. (23)
2010. 04. (32)
2010. 03. (25)
2010. 02. (33)
2010. 01. (42)
2009. 12. (34)
2009. 11. (26)
2009. 10. (26)
2009. 09. (16)
2009. 08. (26)
2009. 07. (37)
2009. 06. (32)
2009. 05. (31)
2009. 04. (39)
2009. 03. (41)
2009. 02. (23)
2009. 01. (56)
2008. 12. (24)
2008. 11. (22)
2008. 10. (13)
2008. 09. (32)
2008. 08. (41)
2008. 07. (31)
2008. 06. (10)

Valahol az álom határán. II.

Törölt felhasználó
2013. 04. 28. 19:57 | Megjelent: 906x
6 nap. Ennyi idő alatt halványulnak az ütések okozta foltok. Ahogy követem a szememmel a szappanhabos szivacs munkáját, felrémlenek a tegnap eseményei.
Dühös volt. Olyankor mindig nagyobbat üt. Fájdalmasat. Dühös volt... nem rám. Rám nem lehet az. Hisz semmit nem teszek, amivel feldühíteném. Mert semmit nem tehetek. Valaki más dühítette fel.
Már messziről hallottam lépteit. Olyankor tudom, hogy nagyon felajzott állapotban van. Ebben az elhagyott épületben amúgy is minden visszhangzik.
A meleg víz átjárta a testemet, a félelmem lassan távolodott a belsőmből. De nem ment messzire. Itt lapult az alumíniumlemez kád alatt. Les rám kéjes szemeivel. Bármelyik pillanatban kész a támadásra. Mindig minden percben megfogadom, hogy soha többé nem félek. Azt tesz velem, amit akar.
- Húzd ki magad! - parancsolt rám.
Én lassan kiegyenesítettem a hátamat. Az egyik tenyerével a mellkasomat támasztotta meg, a másik kezével a hátamat mosta.
Eszembe jutott az első találkozásunk. Akkor is nagy gumicsizma volt a lábán. A járása olyan volt, mint egy hatalmasra nőtt autista gyermeké. Ha valakit a hátára ültettek volna, pár percen belül érezhette volna azt, hogy milyen érzés tengeri betegnek lenni. A haja, arca, a mesebeli Mátyás királyra emlékeztetett.
Az állatkertben ültem, és néztem, ahogy ételt ad a gorilláknak.
Nem volt barátságos, senkivel. Sem az állatokkal, sem az állatkert látogatóival. Én néztem őt. Talán észrevette.
Ahogy ültem a kádban, s átjárt a víz melege, a könnyeimmel küszködtem.
Nem szereti, ha sírok. Csak nőtt a gombóc a torkomban, majd nyeltem egy nagyot.
Ezalatt az 1 hónap alatt, megtanultam lenyelni a könnyeimet. Tudta ő, hogy sírok.
Ha éppen olyan kedve lenne, megmarkolná két erős kezével a csontos vállaimat, és megrázná, miközben azt kiabálná:
- Hagyd abba te kis mihaszna szuka!
De most nem akart gyötörni. Felállított,s egy lepedőbe csavarva átvetett a vállán.
Úgy éreztem magam, mint egy rongybaba, akinek nincs semmi más dolga, csak tűrni.
Ahogy lógott a fejem, a lábait és a csizmáját néztem. Tudtam, hogy abba a helységbe visz, ahol ételt kapok. Ha két napig nem ad ételt, tudom, utána egy verés után mindig kapok enni. De csak akkor, ha jól viselkedem, ha jól tűrök.
A sár szagú helyiségbe érve megcsapott a hűvös levegő. Ahogy felkapcsolta a villanyt a földes, ablaktalan szobában, az árnyékainkat néztem. Himbálóztak az árnyékaink.
Még a plafonról lelógó villanykörte is kilibbent, ahogy belépett velem. Mintha ő is félne.
Letett. Leültetett egy székre. Az asztalon egy tányér, benne egy szelet sült hús, burgonyával, és salátával. Egy pohár is volt ott, valami rostos lével.
Nagyot nyeltem az étel láttán.
Két napja nem kaptam enni. S hetek óta valami összeturmixolt kotyvalékot kaptam, amit az asztal alatt kellett megennem, hátra kötött kézzel.
Most az asztalhoz ültet.
Erősen megfogta az államat, és maga felé fordította az arcomat.
- Rám nézel! Előbb a desszertet kapod, utána ehetsz! Megértetted?
Bólogatni próbáltam, de ehelyett csak nyeltem egy nagyot.
Felállt előttem. Kikapcsolta a nadrágszíját, kigombolta a sliccét, és gyors mozdulattal elővette a nagy vörös puha farkát.
- Szopd keményre! Igyekezz!
Benedvesítettem a számat, majd az ajkaim közé vettem. Nem volt könnyű, hisz megtiltotta, hogy hozzáérjek. Jól kinyújtottam a nyelvemet, a nyelvem hegyét a makkja alá igazítottam, majd az egész végét a számba vettem.
Próbáltam szopni, de kevés volt a nedv a számban, hisz két napja vizet alig kaptam. Tudtam, hogy nem lesz jó neki.
Miközben a puha farka a számban volt, könnyes szemekkel néztem fel rá.
Kihúzta a farkát a számból, és rám mordult.
- Nyisd nagyra a szádat kis ribanc!
Fölém hajolt. A szemében láttam, hogy nem dühös, inkább valami mást láttam benne. Kéjes vágyat véltem felfedezni a nézésében. Ami ritka dolog volt nála.
A tátott számba átcsorgatta a saját nyálát. Nem keveset.
- Nem nyeled le! Bekapod a farkamat, és rendesen keményre szopod! Megértetted?!
Majd felállt, és beigazította a nyállal teli számba a farkát.
Most könnyebben ment a szopás. A szám puha szélével mozgattam a farkán a bőrt, miközben makkját a nyelvemmel körbe simogattam.
Éreztem, ahogy a puhaság egyre keményebb lesz. Egyre nehezebben ment a szopás. A nagy farka egyre jobban kitöltötte a számat. Amikor már teljesen felkeményedett, belemarkol a hajamba.
- Nagyra nyitod a szádat!
Eszembe jutott, eleinte milyen kínlódás volt, mire eljutottam odáig, hogy lazán a torkomra engedjem. Először görcsösen ellenálltam. De ő volt az erősebb. Az első perctől fogva elérte a célját. Az sem érdekelte, hogy az ájulás szélén állok, akkor is a torkomra tolta a kemény nagy farkát.
Az asztalon illatozó ételre gondoltam, és hamar túl akartam lenni.
Jó nagyra nyitottam a számat.
Ő egy lökéssel a torkomban volt. Kicsit megállt a farkával, majd kihúzta teljesen. Ezt többször megcsinálta. Amikor a torkomba tolta tövig, mindig várt pár másodpercet, míg be nem indulnak a nyelési reflexeim, és a torkom szorosan körül nem ölelte a farkát.
Majd egyszer csak ott hagyta, nem húzta ki teljesen, csak kicsit, s ritmikusan mozgatta a nyelőcsövemben. Én a nyelési reflexemmel szinte fejtem a farkát.
Hamar elélvezett. Éreztem, ahogy a farkából kilövellő geci végig simogatja a nyelőcsövemet. Lassan kihúzta, úgy, hogy bőben teleengedte a számat is.
- Nyeld le, és takaríts le a farkamat!
Mondta olyan természetességgel, mintha csak azt mondta volna, hogy az asztalt törölgessem le.
Óvatosan, féltő gondossággal és egyben félelemmel nyaltam tisztára a farkát.
Elégedettem igazította magára a nadrágját, majd odafordított az étel felé.
- Egyél!

Hozzászólások (7)

A hozzászólások belépés után olvashatók.