Kirándulás, 2. rész

Szorgalmasan lefegyelek, de nem akar ürülni a tál.
Amikor már eleget ittam, felnézek rád. Te megsimogatod a fejem, és megrántod a pórázt. A hálószobába vezetsz. Azt hiszem, hogy az ágyhoz akarsz menni, ezért arra indolok, de te az erkély felé húzol. Kinyitod a hatalmas ajtót, és kivezetsz rajta. Finom nyárillat van a levegőben, épp csak egy kicsit van hűvös van így meztelenül. Leülsz a hintaszékbe. Ekkor veszem észre a földön a pokrócból készített kis fekhelyet. „Hát, ezt nem…. azért khm…. G, nem jó ez így.”Ha kelletlenül is, de odakucorodok a lábadhoz. Látom, ahogy egy kis mosoly átsuhan az arcodon, azt hiszed, legyőztél. De nem, ez most nekem is jó, élvezem ezt a kis nyugit. Szerintem ekkor jöttél rá, hogy kezdem elengedni magam.
-Térdre!-szól a parancs, és én már térdelek is a kemény kövön. Rámteszed a lábaid, és elkezded nyomkodni a telefonod gombjait. Nem tudom, mennyi idő telik el, de egyre jobban fáj a térdem. Mocorgok, ciccentesz a száddal, de kit érdekel. Vedd már észre, hogy nem oké. Mocorgok tovább, erre egy nagyot ütsz a popsimra. Hogy került ide az a lovaglópálca?
-Na, kis Szívem, nyugton maradsz, vagy kérsz még párat?
Ezzel kellőképp meggyőztél, próbálok mozdulatlan maradni. Nem sokkal később felállsz, és visszavezetsz a házba. Lemegyünk egy lépcsőn, és a pincében találjuk magunkat. Félelmetes, a falakon kampók, be van készítve pár játékszer, sejtem, hogy mi jön most. Hideg is van, de azért tetszik a szitu.
Lekapcsolod a pórázt, és egy puszi kíséretében felemelsz.
Köteleket veszel elő, és megkötözöd a csuklóim. Ügyesen és gyorsan csinálod, mint mindig. Beállítasz a terem közepére, és a bokáimat a fal két széléhez kötözöd, terpeszben. Pár perc, és kapok egy csinos kis mellhámot is, valamint egy érdekes kis „beülőt” is rámkötsz. Fura, de tetszik. A kezeim előrehúzod, így teljesen előredőlök, a csípőmet pedig kétoldalt rögzíted. Most tudatosul csak bennem, hogy mennyire kiszolgáltatott vagyok, fél centinyi mozgásterem van csak minden irányban, és az nagyon kevés. Megijedek, nyöszörögni kezdek. Te elém állsz, nyomsz egy puszit a homlokomra, és elmosolyodsz.
-Na, kislány, most majd megtanulod, hogy hogyan kell engedelmesen viselkedni. Kapsz 200 ütést. Számolod őket, amíg nem szólok, hogy abbahagyhatod.És meg is köszönöd. Hálásan. Ha nem érzem a hangodból a hálát, akkor újrakezdjük, egész addig amíg meg nem érted, hogy mekkora jutalom az, hogy nevellek. Értetted, te kis engedetlen ribanc?
-Igen Uram! –és már csattan is az első ütés.
-Egy. Köszönöm, Uram.
-Hát ez nem sikerült túl jól.- Újabb ütés.
-Kettő! Köszönöm, Uram!
-Mondtam, hogy újra kezdjük. Ez már jobb volt, de megint az egy jön.
-Egy! Köszönöm, Uram!
És így jutunk el 15-ig. Itt már furamód élvezem az ütéseket, eljött az a pont, amikor a fájdalom mellett megjelenik a kéj is.
-Abbahagyhatod a számolást!
Épp fellélegeznék, amikor kapok egy gyors sorozatot a popsimra. Sikítok, ahogy csak a torkomon kifér, rángatom a köteleket, de semmit sem érek velük.
-Jólvan, 50-nél tartunk, te kis szuka. –benyúlsz a puncimhoz, persze teljesen nedves vagyok.
-Áh, még élvezed is? Akkor tudod mit?Kapsz egy bugyit.
Egy rózsaszín pillangóbugyit csatolsz rám, óvatosan belémnyomod a vibri részét, és a csiklómhoz igazítod a fejét. Imádom ezt a bugyit, sok szép kis kaland fűződik hozzá.
Bekapcsolod, érzem, ahogy mélyen bennem forogni kezd a vibri feje, és ekkor kapcsolod be a rezgést is. Kis fokozaton hagyon, és elkezdesz ismét verni. Minél nagyobbakat ütsz, annál nagyobb a fokozat is. Nem tudom már, hogy mitől is üvöltök, a fájdalomtól, vagy az élvezettől, de őrjítő ez az érzés. Mielőtt elélveznék, az utolsó pillanatban írtózatos erejű ütést kapok, és kikapcsolod Mayát.
Ezt már nem bírom, folynak a könnyeim, csak lógok a köteleken. Nagyon sokáig húztad, fáradt vagyok, fáj mindenem. Hallom, hogy a hátam mögött matatsz, észre sem veszel. Aztán egy villanás, és tudom, hogy képeket csinálsz. Hm, ezt mondjuk szeretem.
-Még 10 ütés van hátra. Jól vagy? Tudod számolni?–kérdezed, miközben a fejem simogatod.
Bólintok, te ellépsz mellőlem, és már kapom is az első ütést.
Hálásan mondom ki, hogy egy, és a köszönöm is különlegesen cseng.
Lassan jutunk el 10-ig, minden ütés után jár 1-1 kis puszi, vagy simogatás. Tudom, hogy neked se könnyű, de megcsináljuk. Még pár kattintás a géppen, és már szeded is le a köteleket. Elzsibbadtak a lábaim, belédkapaszkodom, és az előre megágyazott hm… mi lehet ez? ágy? asztal?…szóval a párnák közé teszel, mellémbújsz, és betakarsz.
-Jól vagy, Kicsim? és simogatsz, és puszilgatsz, és nagyon, nagyon szorítaszt.
Arra van csak erőm, hogy egy puszit nyomjak a kezedre, és álomba zuhanok.