Sárkányt vagy királylányt? - 1. fejezet

Kéjes fantázia tündérmese, avagy bdsm és fétis a sárkányok és lovagok korában.


1. fejezet

Fekete fellegek gomolyogtak a szürkületi égbolton, mintha az ég egy tálnyi szürke, lassan bugyborékoló leves lett volna. Hideg eső szemerkélt, cseppjei mint apró tűszúrások hulltak a férfi borostás arcára, ahogy lovának nyergében felfelé kaptatott a sziklás hegyoldalban. Távoli villám égő csíkja szelte át az eget, számos szívdobbanással később az erőteljes mennydörgés is végigdübörgött a tájon, a ló idegesen horkantott. Mindketten fáradtak voltak, ló és lovasa egész nap úton volt, de a kimerítő galopp lassan a végéhez közeledett. Megkerültek egy nagyobb tojás alakú sziklát ami úgy meredezett akár egy lekerekített szarv a hegy oldalában, amikor a férfi hirtelen megrántotta a gyeplőt. A barlang hatalmas, fekete üregként ásító szája ott tátongott alig két kőhajításnyira tőlük, a sziklák mind megfeketedve ölelték körbe a baljóslatú lyukat melyből kénes, undorítóan bűzös miazmák emelkedtek ki és oszoltak el a nedves levegőben. A férfi óvatosan lecsússzant a ló hátáról és megveregette az állat nyakát, halkan sugdosott is az idegesen horkantgató társa füléb, mire az megnyugodni látszott. A pányvát egy kiálló szikladarab köré csavarta majd kezét kardjának markolatán tartva elindult a barlang bejárata felé. Vasalt talpú csizmája párszor megcsúszott a vízes kövön de végül épségben érte el a hegy oldalán nyíló üszkösödő sebnek ható, rossz szagú nyílást, mely legalább hat meter magasságával és hasonló szélességével ijesztően nagynak látszott.

“Uram-királyom, életem, halálom kezedbe ajánlom! Rendelkezzél fegyveremmel, rendelkezzél hű szívemmel!” citálta kissé fancsali képpel, ahogy lassan, hogy a szeme szokja a benti sötétséget, elindult befelé.

“Hát rendelkeztél vele. Teljesen feleslegesen fogom kinyiratni magam, a csajt már tuti felzabálta a sárkány, az ilyeneknek szörnyen nagy az étvágyuk és a királylányok olyanok számukra, mint nekem a mézes kacsacomb.” közölte halkan önnön magával, majd lassan előhúzta a fényesen csillogó, másfél kar hosszú kardot. “Kedvenc csemege.”

-

Alessandra Hercegnő anyaszült meztelenül lengedezett egy magas barlangüreg közepén. Csuklóit a feje fölött ragasztotta össze az a nyálkás de sűrű anyag ami eredetileg a sárkány nyála volt, és ugyanebből az anyagból egy hágcsó tapadt a mennyezethez, melyről a lány lógott. A hatalmas termet borzongató, vörös ragyogás töltötte be, az aljzat mintha csak egy furcsa és bonyolult mozaik lett volna, számos bugyborékoló, forróságot nomeg fényt árasztó magmapocsolyából állt és a Hercegnő éppen a legnagyobb ilyen pocsolya felett volt kénytelen közszemlére tenni bájait. A sárkány maga egy sziklapárkányon aludt, leginkább egy nagy, négy vagy öt meter hosszú szárnyas gyíkra emlékeztett, és borzasztóan horkolt. Szabálytalan kést formázó fogai kiálltak a szájából és a sűrű, ragadós nyála az álla alá folyt, míg villás végű nyelve, melyet messze kinyújtott, lágyan hullámzott álmában.

Alessandrya jól ismerte azt a nyelvet. Miután a bestia reptében rabolta el őt délutáni sétalovaglás közben és a barlangba érve kiengedte karmos mancsai közül előszőr a mennyezetre tapasztotta karcsú testét, majd a hatalmas és nedves nyelvével szószerint letépte róla a ruháit, olyan meztelenné varázsolva a királyi sarjat amilyen meztelennek még saját társalkodónői sem látták soha.

Roppant kellemetlen volt a Hercegnő helyzete, mivel a termen átfúvó szél hideg volt és metsző, libabőrt varázsolt testének minden egyes selymes, érzékeny négyzetcentiméterére, ugyanakkor olyan pokoli hőség áradt a lávatóból alatta, hogy rendületlenül rugkapálni kényszerült, lábait felhúzta majd leeresztette, királyian kecses lábújjai fájdalmasan görbültek bársonyos talpacskái alá minden alkalommal, mikor a huzat felkapta a forró levegőt és majdnem megégette karcsú lábait. Pokoli érzés volt, és a tudat, hogy a sárkány délutáni sziesztája után alighanem elfogyasztja majd őt szintén keveset segített a lány borongós hangulatán. Kedve lett volna sikoltani és segítségéért kiabálni, de félt felébreszteni a bestiát, amely alighanem előre hozná a vacsorát ha az egyszer már olyan zajosnak bizonyult. Ilyen megfontolásból hát csendben maradt inkább, de csinos arcán sűrűn folytak a félelem és fájdalom könnyei.

-

A lovag önkéntelenül is megnyalta a szája szélét. A sziklapárkányról, ahová megérkezett, nagyon jó rálátás nyílt a Hercegnő kukacként vonagló szexis alakjára, amely az alulról jövő vörös fényben olyan érzékien tökéletesnek tűnt, mintha csak a legcsábítóbb női démon elevenedett volna meg. Halk nyöszörgése és tekergőzése alapján a lány nagyon is életben volt, volt értelme hát az erőltett menetnek. Titkon reménykedett ugyan benne, hogy csak csontokat talál és akkor talán nem kell felvennie a harcot a tüzet okádó repülő szörnyeteggel, de ha már így alakult akkor optimista lovagként próbálta a dolgok jó oldalát nézni. A sárkány egy párkánnyal lejjebb, alig tíz méterrel odébb szendergett, isteni szerencse, kezdett feléledni a remény a férfi bivalyerős de amúgy természeténél fogva kicsit gyáva szívében, hogy talán mégis megúszhatja élve. Még egy pillantást vetett a szexisen rugdalozó hercegnőre, talán az utolsó kellemes látvány amit életében lát, és lassan, megfontoltan elindult a sárkány felé.

-

Draca nem volt valami boldog. Alig pár hónapja költözött ebbe a barlangba és máris ráakadtak, valami paraszt biztos látta merre repült az elrabolt lánnyal. Kereshetett magának újfent másik otthont. Természetfeletti érzékei segítségével pontosan érzékelte az ember férfit aki óvatosan, mintha tojásokon lépkedne közelített felé kivont karddal, de nyílvánvaló bátorsága ellenére, már amennyiben alvó ellenfél becserkészése bátor tettnek minősíthető, a fickó elég ostoba volt. Fém páncéljának darabkái diszkréten mégis jól hallhatóan zörögtek minden lépésre, és Draca biztosan tudta, hogy különleges hőérzékelő szeme nélkül is észlelte volna az ügyetlen orgyilkos közeledtét. Mivel őmaga félig homályban feküdt résnyire kinyitotta egyik szemét és alaposan megvizsgálta a közeledőt. Magas, jóképű, jó kötésű férfi volt, nem túl fiatal de nem is öreg csillogó páncélban és nevetégesen összpontosító, ugyanakkor a maga módján vonzó arccal. Egy jóképű és a jelek szerint kötelességtudó lovag, rég nem látott vendég.

A hercegnő szép volt és alighanem nagyon finom is, igazság szerint Draca még nem döntötte el, hogy megegye vagy szeretővé nevelje, most viszont, hogy egy harmadik fél, méghozzá egy férfi is megjelent a porondon a sárkány úgy döntött, hogy talán ideje lenne kipróbálnia egy pajkos hármas fogatot. Bár jobban szerette az emberhúst, pláne lávában alaposan átsütve, mint az oktalan és rágós állatokat, viszont ha választani kellett az evés vagy a kielégülés között akkor kéjvágyó sárkányként inkább az utóbbira szavazott. Míg idáig jutott gondolataiban a lovag egészen közel ért, két kézre fogta a veszélyesnek tűnő kardot és eltökélt arccal közeledett. A csataszoknya miatt nem lehetett látni a domborulatot a lábai között, de Draca remélte, hogy jó nagy.

-

Alessandra Hercegnő hevesen rugdosni kezdett amikor újabb forró léghullám perzselte meg a lábait és körbefordult a tengelye körül, így megint a sárkányra esett a gyötrelemtől elhomályosult tekintete. Csakhogy egy emberi alak, egy páncélos lovag lépkedett a hatalmas gyík felé és lassan a magasba emelte egy hatalmas kardot. A boldogságtól hirtelen eszét vesztő pucér hercegnő hangosan felsikoltott, az öröm hangjai keveredtek a formás lábszárairól lassan leperzselődő piheszerű szőrszálak elfüstölésével érzett fájdaloméval.

“Itt vagyok! Lovag! It vagyok!”

-

Sir Blackwood aránylag művelt volt, mint nemesifjúnak számos tudomány- és művészetágat kellett tanulmányoznia, és mint ilyen jó oka volt rá, hogy lenézze az emberek többségét. Ettől függetlenül megértette a parasztok szükségességét és nem kárhoztatta őket egyszerű lelkületük miatt, mint ahogy a katonák beszűkült világképét és helyénvalónak tartotta. Ugyanakkor a nemeskisasszonyok esetében nem volt ilyen megengedő, főként mivel társadalmi pozíciója okán közülük kellett volna majdan egyszer feleséget választani. Nem voltak kétségei, sajnos a nemesenszületett leányok ritkán bizonyultak okosnak, sőt, zömmel ostobák volták. Csakhogy, mint ahogy ott állva alig pár lépésnyire a sárkánytól kénytelen volt megállapítani, a királyi sarjak a jelek szerint sötétebbek mint egy feneketlen kút alja egy holdtalan éjszakán. A pokolian jó testű hercegnő volt olyan elmeroggyant idióta, hogy sikeresen halálra ítélte őket, holott néhány másodpercen múlt csak a csúf sárkány veszte.

Minden mindegy alapon felüvöltött hát legrémítőbb hangján, és kardját fele fölé tartva a sárkánynak rontott.

Volna. Az utolsó pillanatban kinyílt a rettenetes gyíkszáj, és noha a lovag folyékony tűzet és elevenen elégést várt, helyette azonban olvadt faggyúra emlékeztető borzalom ömlött ki azon a szájon és Sir Blackwood szinte belefagyott a harcias mozdulatba, ahogy az anyag nyakig beterítette őt és mozdulatlanságra kárhoztatta. A lendülete miatt a férfi előre bukott és tompításra képtelenül terült el a sárkány lába előtt.

“Hülye kurva.” sommázta véleményét ahogy a pikkelyes-karmos lábra tévedt a tekintete, és noha tudta, hogy a hercegnőre tett efféle megjegyzés a palotában azonnali kivégzést vonna maga után jelen helyzetében ez nem zavarta. Azok a karmok könnyedén felhasíthatják hasát vagy kivájhatják szemeit, és azon legendák alapján amit a sárkányokról tudni lehetett ez alighanem igen hamar be is fog következni. Ami viszont az elképzeltel szemben valóban történt olyan megdöbbentő volt, hogy Sir Blackwood, a hercegnő megmentésére küldött rettenthetetlen, bár szíve mélyén azért kicsit félős lovag körül megpördült a világ.

“Ez igazán rosszul esett. Elvégre Te jöttél az én házamba meghívó nélkül. Bunkó fasz.” közölte a sárkány emberi hangon, ráadásul egy határozottan kellemes, noha pillanatnyilag nagyon is ingerült és felháborodott nő hangján. Sir Blackwood szemei tágra nyíltak a sokkoló meglepetéstől, majd a kimerítő csata után legyőzetett és világképében alaposan megrengetett lovag minden további nélkül elájult. Ami sok az sok.

Folytatás következik.