Kirándulás 1

Feleségem születés napja volt a hét végén. Így hát meglepetést akartam szerezni kedvesemnek. A hosszú hétvégére kibéreltem, azt az erdei kis faházat, ahová szívesen jártunk kéthavonta. Hódolni bizarr szenvedélyünknek. Szinte az erdő közepén helyezkedik el, körbe csak a fák, harapni lehet a friss hegyi levegőt. Közel a házhoz egy kis horgásztó. Amiben nagyon szeretünk meg mártózni. Korán reggel indulunk, hogy ki kerüljük a nagy forgalmat. Zsuzsikám, fütyörészve boldogan csomagol, ahogy ellépek mögötte, nagyot csapok telt fenekére.
- Mi van! Kandúrkám, nem bírsz magaddal? Szól pajkosan hátra pillantva.
- Drágám, ne sok ruhát csomagolj, nem lesz rá szükséged.
- Remélem is! Szól vissza nevetve.
Majd a nyakamba ugrik és hosszan csókolózunk. A reggeli gyér forgalomban elég jól haladunk. Kedvesem nem bír magával, csacsog, nevetgél, lábam közt matat, rövid fodros fekete szoknyája fel csúszik ahogy a lábát a műszerfalra teszi. Tetszik a jó kedve, de bosszúsan rá szólok többször.
- Viselkedj! Ne, izgass fel mert meg bánod!
- Miért! Mert el vered a popsimat? Közben rám nevet és szopja az ujját. Amitől a falra tudnék mászni ojan izgató. Kora délután meg érkezünk a ház hoz.
- Indulj szuka, nyisd a kaput! Adom ki keményen a parancsot.
Az én kis nejem vidáman szalutál.
- Igen is uram!
Majd ledobja magáról könnyű kis blúzát és félmeztelen száll ki az autóból. Futó lépésben indul a kapu felé, telt mellei, jobbra – balra ugrándoznak, a hatalmas tölgyfa kapu riglijét, ahogy húzza fel méjjen előre hajol. Tudom a műsor nekem szól.
- De meg kapod a magadét, te kis boszorka. Fut bennem végig a gondolat.
Ahogy be állok az udvarba, Zsuzsikám ki akar pakolni a kocsiból. De nem engedem, csak a kellékes táskát veszem ki, meg fogom a karját, magam után húzva be lépünk a házba. Dohos szag fogad, ki kellene szellőztetni, de az most rá ér.
- Vetkőzz meztelenre! Adom ki keményen a parancsot.
Feleségem vidáman tolja le a rövid kis fodros szoknyát, majd lép ki a piros tangából. Mint aki erre várt már egész nap. Intek fejemmel a nagy bőr fotel felé, már fél szavakból is értjük egymást. Zsuzsikám oda lép, rá hasal a háttámlára, kezeit meg támasztja a karfán, jó méjjen előre hajol. Kerek feneke szépen kinyomva, lábait enyhe terpeszbe rakja. Csupasz rózsaszín puncija nedvessen csillog,. Csak nézem, gyönyörködöm a tökéletes testben.
- Na! Mi lesz! Kapom már a büntetésem! Szól hátra a válla fölött közben riszálja fenekét.
Kedvenc nád pálcámat meg suhogtatom a levegőben, majd végig simítom vele a hátát, fenekét, combja belső felét. És hirtelen amikor nem számít rá, oda csapok kerek fenekére. Meg is ugrik rendessen, majd nem fel dönti a nagy fotelt. Suhog a pálca, pirosodik a fenék. Tizedik után fel akar állni, de ball kezemet hátára teszem, vissza nyomom. Még öt ször csapok le keményen, rángatózik, orrát szívja. Majd el engedem, ő fel ugrik, könnyes szemmel ugrálva sajgó fenekét tapogatja. Meg sajnálom, de nem akarom, hogy lássa rajtam.
- Vissza szuka! Még nem fejeztem be!
De ő csak néz riadt szemekkel.
- Hányszor kell még mondanom! Vissza! Adom ki a parancsot keményen, közben a pálcával a fotel felé mutatok.
Nagy nehezen engedel meskedik, rá hasal a háttámlára, jó erőssen meg kapaszkodik a kar fákban, s remegő térdekkel várja sorsát. Meg ugrik mikor kezem lángoló fenekéhez ér, pedig csak hűsítő krémmel kenegetem a piros félgömböket. Be nyúlok a combja közé, lágyan simogatom a lucskos puncit. Be bugom ujjaimat, mozgatom, kéjassen mozgatja farát, fel – le.
- Dugj meg uram! Szól könyörögve.
Nem kéretem magam, csont kemény farkamat tövig nyomom a kéjessen hivogató barlangba. Gyorsan és keményen mozgok, ki – be. Minden eggyes lökésnél nagyot csattan a piros popsi ahogy összeérünk. Kedvesem nyög, jajgat sikoltozva nagyot élvez. Pár lökés után bele lövellem magomat ahogy én is a csúcsra jutok. Mikor fel áll és szembe fordul velem, könny csatakos arcal, nyakamba borul, és csak annyit mond.
- Köszönöm uram.