Nincs cigi!

Nehéz nap áll mögöttem. Kissé fáradtan lépek be a kapun. Fura, füstös szag csapja meg az orrom. Lenézek, s látom, van a fűben valami szürke por. Jobban megnézem, s látom, ez cigi hamu. Kissé ingerülten lépek be a házba. "Még ez is" motyogom közben magam elé.
-Cicám, gyere csak ide! - szólítom drága kis subinám, aki légies könnyedséggel libben elém.
-Üdvözlöm itthon, Gazd... - törlöm le arcáról a bájos mosolyt egy laza mozdulattal.
-Ne nézz hülyének! Cigiztél. Hasalj a székre, lábad nyújtsd ki - közben lassan kihúzom az övem. Általában 30-at kap, ha lebukik, de most nincs túl jó kedvem.
-Cicám, ma nagyon rosszkor buktál le. 50-et kapsz.
-Kérem, ne! - remeg a hangja, mint a nyárfa levél.
-Nem kell félni. Csak fájni fog - félbe hajtom az övem, megsuhintom párszor a levegőben, hogy hallja, közel az első csattanás. Majd rácsapok.
-Áá! Sajnálom, nem fordul elő többet.
-Még jó, hogy nem fog - majd ismét rácsapok. Fáradt vagyok, nincs kedvem számolgatni a csapásokat.
-Innentől kezdve te számolsz! - hangzik az utasítás. S a kéz ismét a magasba emelkedik.
*csatt*
-Áá! Három!
*csatt*
-Néégy! *hüpp*
-Még el se kezdtem, ne szipogj már! - szólok rá. -Látszik, hogy régen voltál elverve. Túl jó dolgod van itt nálam. *huss*
*csatt*
-Ááá! ö-öt *szipp* - s szépen ellépegetünk ötvenig. Cicám hangja el-el csuklik közben. Úgy kell neki. Pedig mondtam, hogy jobban jár, ha bevallja a hülyeségeit.
Végére értünk a fenekelésnek.
-Most irány a sarok! Szoknya, bugyi le! - megérte anno annyit tévézni. Ezt a módszert egy gyereknevelős műsorban láttam. Ha rossz a kölök, be kell állítani a sarokba annyi időre, ahány éves. Ez egy picit átalakítva nagyon jó eleme lehet egy büntetésnek. Visszateszem az övem, majd iszok egy kis vizet, majd miután levettem a cipőm, odamegyek ahhoz a bizonyos sarokhoz.
-Világosan megmondtam, hogy amíg velem élsz, nincs cigizés - állok meg mögötte. -Igaz?
-I-igen, Gazdám.
-Nekem még van egy kis dolgom. Addig itt maradsz és elgondolkodsz a hülyeségeiden! - szólítom fel.
-Igen, Gazdám. Köszönöm, Gazdám.
Körülbelül 25 perc múlva fejezem be dolgaim nagy részét. "Ennyi elég lesz" gondolom magamban, majd visszamegyek.
-Na, gyere ide kis butám - szólok hozzá kedvesen. Megfordul, s lehajtott fejjel közelít hozzám, kezeivel piros popsiját takargatja. Átölelem, majd megcsókolom a homlokát.
-Jól van, nincs semmi baj - nyugtatgatom, s közbe simogatom a hátát. -De legközelebb ne csináld ezt. Rendben? - engedek ölelésemből, hogy a szemébe tudjak nézni. Csak egy pillanatra néz rám, s bólogat.
-Igenis, Gazdám! *szipp*
-Na gyere, fújd ki az orrod, utána bekenem azt a nagy segged - mosolyodok el.
-Naa... Ne csúfolódjon már, Gazdám - majd Ő is elmosolyodik. Megnyugszom, érti, hogy csak heccelem. Miután leápoltam Cicám fenekét, újult erővel vetem bele magam a munka maradék részébe. Hihetetlen, mennyi energiát képes adni a büntetés utáni pár másodperces kis összebújás. Szerintem még reggel se fogok kávét inni.