Szolgálólány (1.rész)

Végre otthon…
Már két napja nem voltam otthon. Szeretem az üzleti utakat, mindig érdekes emberekkel találkozom. Igaz ez még akkor is, ha nem kellemes ez az „érdekesség”. Most azonban szeretnék már otthon lenni, inni egy jó teát kedvenc bögrémből miközben fülemnek kedves zenét hallgatok. Idilli nyugalomra vágyom ezen a nyirkos, hűvös őszi napon. Még jó –gondolom magamban–, hogy ott vagy a házban, s így rend vár otthon. Ezek a gondolatok járnak a fejemben, miközben szaladnak a kilométerek az autó alatt.

Te vársz otthon. Még alig múltál el 18 éves, amikor találkoztunk. Nagyon ócska ruhád volt és szemed fénye is eléggé megfakult volt. Pedig hogy tud csillogni, amikor elégedett vagy! Hiába nem volt könnyű gyerekkorod. Szüleid igyekeztek megszabadulni tőled, hiszen csak nyűg voltál a számukra. Ahogy abbahagytad az iskolát máris kereshettél magadnak munkát és szerettél volna te is szabadulni otthonról. Ekkor találtunk egymásra.

Én akkor kerestem egy házvezetőnőt, aki rendet tart otthon, miközben én végzem a dolgom. Te örültél a lehetőségnek, hogy elköltözhetsz otthonról és itt még tisztességes saját szobát is kaptál. Mivel többnyire szorgalmas vagy, így jól megvagyunk egymással. Persze igyekszel is figyelni rám és kiszolgálni, mert nem tudnál hova menni. Az utca pedig nem a legkívánatosabb hely számodra.

Lassan hazaérek, beparkolok az udvarra. A csomagjaimat csak bajlódva tudom összeszedni a kocsiból. Nem is értem miért nem vagy még itt segíteni. Igaz, hogy egy kicsit korábban értem haza mint ígértem, de azért figyelhetnél rám. Amikor belépek az ajtón hallom, hogy beszélgetsz valakivel. Ezt nem értem, hiszen vendégeket itt nem fogadhatsz. Lerakom a cuccokat és elindulok a hang után. Amikor a nappaliba érek látom meg, hogy ott fekszel az ágyon és telefonálsz. Telefonálsz, pedig a múlt hónapban már szóltam, hogy ha még egyszer akkora számlát csinálsz nekem, mint akkor, annak nem lesz jó vége. Ijedten kapod fel a fejed, amikor belépek a szobába, s ahogy felfogod, hogy itthon vagyok, szó nélkül lecsapod a telefont. Pirulva ugrasz fel a kanapéról és dadogni kezdesz: „Jajj, csak… csak… néhány mondatot beszéltem… nem vettem észre… nem láttam, hogy itt vagy…” Értem én, hogy miért vagy ilyen zavarban. Van már tapasztalatod az elmúlt hónapok alapján, hogy mit jelent az a mondásom, hogy „nem lesz ennek jó vége”.

„Ne magyarázkodj! Tudod, hogy hibáztál, látszik rajtad. Erről még beszélünk, de most hozz nekem egy teát! S tegyél közben a kandallóra is, mert olyan hideg van! Eredj!”

Zavartan sietsz ki a szobából a konyhába. Én megyek, hogy eltegyem a dolgaimat. S ekkor eszembe jut, hogy szóljak, gyümölcs teát innék. Utánad megyek, de bár ne tettem volna! A konyhában óriási rumli. A mosatlan halomban áll, a kenyér maradék a tálaló pulton egyből a tej mellett. S ráadásul kicsiny szoknyád alatt (ez az egyenruhád része) a bugyidat igazgatod.

„Mit csinálsz, te szégyentelen!” mordulok rád. Összerezzensz hangomtól, tudod, hogy lebuktál.

„Csak egy kicsi megigazítottam a bugyim, úgy bevágott.” válaszolod.

„Mutasd csak, nekem más probléma látszik ott.” mondom én.

Erre te megpróbálsz elfordulni, de megragadom a csuklód és magam elé penderítelek.

„Emeld csak fel a szoknyád, hadd lássam mit csináltál!” utasítalak, és te lassan eleget is teszel a kérésemnek. „De hát ez tiszta lucsok! Te kis kurva, már megint magaddal játszottál a munka helyett! S ráadásul ezzel a mocskos bugyit fogdosó kezeddel akartál nekem teát készíteni?! Hát azt hiszem tisztára elment az eszed. Úgy gondolom, hogy itt az ideje, hogy újabb leckét adjak a neveletlenségedért! Persze csak, ha továbbra is itt akarsz dolgozni. Ha nem kapsz egy órát, hogy elhagyd a házat! Ha maradnál, akkor irány a fürdőszoba! Mit választasz?”

Nem sokat gondolkodsz, inkább szó nélkül a fürdőszoba felé indulsz. Ott vársz rám, nem tudod, hogy hova tűntem, de talán szeretnéd is, hogy ha nem kerülnék elő. De jövök és egy kötéllel a kezembe.

„Vetkőzz!” utasítalak, aminek te eleget is teszel.

Amikor már meztelen vagy összekötöm elöl a kezed a kötéllel és a zuhany kapaszkodójához kötlek arccal a fal felé.

„Az első dolog, amit még mindig nem tanultál meg, hogy egy rendes szolgáló csak frissen, üdén illatozva alkalmas a munkavégzésre. S mivel ezt magadtól nem tudod, hogyan kell csinálni, majd én megmutatom.”

Olyan tisztátlanul, mint ahogy te elém mertél állni talán csak az állatok mernek közlekedni. Azok meg ugye nem szokták a melegvizet, így te sem sokat kapsz belőle. A hűvös zuhany meglep, és megpróbálsz kitérni előle, de nem sikerül. Tovább próbálkozol, de miután egy nagyot sózok kívánatos fenekedre lehiggadsz. Alaposan bevizezlek, majd szappanozni kezdelek. Tiltakozni kezdesz, hogy ezt már nem engeded, hagyjalak békén. Nem igazán vagyok kíváncsi a szavaidra, s hogy végre elhallgass az előbb levetett bugyidat a szádba gyömöszölöm. Így azt hiszem, már csend lesz. Újra egy kis vizet engedek rád és folytatom a fürdetésedet. Minden testrészedet alaposan átmosom, és így közben érzem, hogy milyen kemények lettek a mellbimbóid a hideg víz, vagy talán az érintések hatására. Miután megmosdattalak, leöblítem a habot jó bő vízzel, és egy elég durva törülközővel alaposan átdörzsöllek. Ez felfrissíti a bőröd vérkeringését, végül is nem akarom, hogy megfázz, aztán majd ápolhassalak napokig. Végül kiveszem a szádból a már felesleges bugyit és eloldozom az elázott kötelet. Az első lépésen már túlvagyunk.

„A második lépés ahhoz, hogy jó szolgáló légy az odaadó szolgálat. Most egy kicsit ezt fog-juk gyakorolni.” –közlöm veled –„Menj, készítsd el a teámat!”

Ekkor a ruhád után nyúlsz.

„Nem, azt egyenlőre itt hagyhatod. Egy ideig úgy sem lesz rá szükséged, hiszen nem vagy méltó a szolgálói ruha viselésére. Ne várakoztass sokáig, mert csak a büntetésed hosszabbítod vele!”

Amíg te elkészíted a teámat, én ráteszem a szobában lévő fát a tűzre. Pár perc múlva már gyönyörűen lobog a tűz, és halk pattogás hallatszik a kandallótól. Visszamegyek hozzád, a konyhába, te is elkészültél.

„Hol szeretnéd meginni?” kérdezed.

„Hát akkor itt álljunk meg egy szóra ismét. Egyenlőre nem szolgáltál rá ennek a közvetlen hangnemnek a használatára a mai napon. Ezért ezután először is csak akkor szólj hozzám, ha kérdeztelek. Másodszor minden a megszólításomra használd az Uram kifejezést. S szeretném ezt mindig hallani, ha szólsz. Harmadszor, ha szólni szeretnél és nem kérdeztelek először kérj rá engedélyt, s ha megkaptad, akkor mondhatod, amit akarsz. Negyedszer pedig, amíg nem mondok mást térden állva közlekedsz, amíg várod az utasításaimat a bokádra ülhetsz szembe velem a földre. Közben a fejed alázatosan hajtsd előre. Megértetted?”

„Igen.” válaszolod

„Igen, Uram!” markolok a hajadba és rántom hátra a fejed.

„Igen, Uram!” reagálsz gyorsan.

Ekkor a fejednél fogva térdre kényszerítelek. A bögrét egy kis tálcán a kezedbe adom.

„Hozd be a nappaliba, de aztán nehogy kilötyögtesd!” és ezzel bemegyek a szobába, leülök a kanapéra.
(Folyt.köv.)