Fordul a kocka

Férfire vágytam, amikor beszélgetni kezdtünk. Olyanra, aki megmutatja, hol a helyem. Olyanra, aki mellett akár gyenge nő is lehetek. S most….
Azt hiszi, itt a helye. Azt hiszi, gyönyört jelent a kiszolgáltatottság, ha kapcaronggyá válhat. Azt hiszi, mert óriásit élvez a fantázia szárnyán, a valóságban is kéj, ha csak egy tárgy.
Majd meglátjuk. 
Látom, zavarban van. Az illatát érzem a sutaságnak. Bennem pedig egyre erősödik a szánalom, borzongató, fékevesztett vadság jár át. Hagyjam szabadon az indulataimat? Az enyém. Tudom, hogy az enyém, tehetek, amit akarok. Nem szóltam hozzá, s most idegesen toporog a szobában. Tudja, hogy szolgálni jött… de miért nem szólok? Leüljön mellém? Azt nem szabad. Olvasni szeretne az arcomról. A tekintetében félelem, kíváncsiság és izgalom elegye. Keresi az enyémet. Nem tudja, hogy az üveg tükröződéséből figyelem. Élvezem, ahogyan elhatalmasodik rajta a semmi vagyok érzése. Hiszen nem törődöm vele.
- Hogy mertél rám nézni? Hogyan állsz ott? – hallom saját hangomat csattanni.
- Elnézést Úrnő. Máris, úrnő! – s terpeszbe áll, fejét lehajtja, karjait hátul összefonj a.- Azt hittem, előbb le kell vetkőznöm.
- Hinni jöttél ide? – állok fel, s hozzásimulok. – Mit hiszel még?
- Nem úrnő, nem hiszek semmit. Az Úrnőt szolgálni jöttem
- Akkor mi ez a dudor, itt elől? – s erősen belemarkolok a nemiszervébe. Önkéntelenül felkiált. – Élvezed? Élvezni akarod? Az a fontos?
- Nem Úrnőőő! Nem az a fontos. – csak a hangja változik, ahogy egyre erősebben szorítom. Becsületére legyen mondva, nem mozdul.
- Vetkőzz le, a holmidat a cipőszekrény üres polcára teheted. Igyekezz, jövök nemsokára! Tudod, hogyan kell várnod.
Zuhany. Egy jó, finom zuhany. Erre vágytam. Amíg a víz simogat, gondolataim folyamatosan pörögtek. Tudtam, hogy már csupaszon, négykézláb vár a szoba közepén. Csak reméltem, hogy combjai igen széles terpeszt alkotnak. Hímtagját sebezhetővé, nevetségessé teszi ezzel. S a tetejében seggét is felajánlja. Hímringyó. Nyoma sincs benne a FÉRFInak. Tudja ezt, mert fejét leszegi. Az egész testtartása arról árulkodik, hogy használjam. S engem nem fog érdekelni az ő gyönyöre. Játék, az én játékom.
Ujjaim egyre hevesebb vágyamat konstatálták csak. Elképesztően felizgultam a hatalomtól, amit egyre inkább éreztem a levegőben.
Néhány vízcsepp még megcsillant a bőrömön, mikor bementem hozzá. Hosszúra sikerült a zuhany, s ezt az időt ő még többnek érezte. Tudom. Először talán merevedett a helyzettől, de most csak húsdarab fityegett a lába között.
- Már nem izgat? Már nem vágysz az Úrnődre?
- Szolgálni szeretném, Úrnőm!
- Fejezd ki a háládat, lábhoz!- jólesett az ajkainak simogatása. A lábcsókok is. Tudta, s egyre jobban belemelegedett. Ujjaimat szopogatta… hmm… egész jó kutya.
Hirtelen mozdulattal álltam fel, s a hajába markoltam. Vennie kell az adást, s engedelmesen mászott utánam.
- Látni akarom, hogyan készültél fel! A kádba! Tedd a seggedbe a csövet!- rendes voltam. Csak lassan engedtem beléje a meleg vizet. Az arcát figyeltem közben, rajta a teljes megsemmisüléssel. – Most húzd ki! – saját „majdnem tiszta” tartalma vadvizű folyóként áramlott combjai és karjai között.
- Tiszta? Ez tiszta? Akkor most ismétlünk még! – addig töltöttem fel újra, amíg valóban tiszta víz nem jött vissza belőle. Nem is tudtam, mekkora gyönyört okoz a feszülés okozta nyöszörgés hangja. A szégyenével párosulva… csodás!- Tégy rendet itt magad után! Ragyogjon minden!
Csak egy-két telefont akartam elintézni, s közben bekapcsoltam a zenét. Smetana. Most is megborzongatott, teljesen belefeledkeztem. A nyelve után, most a zene simogatta az ujjaimat. Jókedvem volt, mikor érte mentem.
- Megdicsérlek, jó munkát végeztél! Gyere utánam!- elgémberedhettek tagjai a fürdőszobában. Nem is tudom, meddig várattam. Csak lassan követett. Jókedvem van 
Furcsa érzések szaladgáltak bennem, ahogy előttem állt négykézláb. Pálcával a kezemben jártam körbe. A pálca hegye néha megérintette, simította… tudom, hogy kellemes érzés. Csak kicsit szisszent fel, mikor váratlanul a testére suhintottam.
- Csend legyen! Állj fel!
Bár lassan tápászkodott fel, azonnal terpeszbe állt. Farka is vigyázzban. Nocsak! Tényleg élvezi? Tényleg jó, ha a rongyom lehet?
- Nem is rossz fenék! – s tenyeremmel megsimítottam… majd körmeimet belevájva húztam végig ugyanott a kezemet.
Felszisszent. Abban a pillanatban csaptam farkára a pálcával. Hangosan felsikított. Jól fog esni, ha gyötörhetem  S egy – egy erős harapású csipeszt tettem a bimbóira. Nem hagytam belemerülni a fájdalom érzésébe, farkát bilincseltem meg a markommal. Jóóóó… hallottam a sóhajából.
- Mutasd meg a kötözési tudományodat! Gyakoroltad-e valóban eleget! Ott találsz hozzá eszközt.
Egészen kisfiússá vált az arca az igyekezettől. No, még ellágyulok… Megkötözte a heréket- gyönyörűen feszült mind a kettő- majd a vesszőre tekerte rá. Mint egy duzzadt virsli. A végén mosolygott a makk, szinte külön életet élve, majd szétrobbanva. S még mindig maradt elég nagy darab a zsinegből. Nem véletlenül készítettem oda ilyen hosszút.
- Állj! Majd én folytatom!
A zsineget a bimbókon lévő csipeszhez vezettem. Karika volt mindkettőn. Átfűztem rajtuk, s visszavezettem a farkához.
- Négykézlábra! – engedelmesen, de ijedt arccal ereszkedett le.
Apró karabiner volt a zsineg végén, de a karika segítségével változtathattam a helyzetén. Újabb hurkot tettem a vesszőre, s beleakasztottam a karabinert. Ha a háta görnyedt, enyhíthetett a bimbók és a vessző kínján. De fejét a lábam közé vontam. Természetesen ki kellett húznia magát, hogy hozzám érjen.
- Nyalj! Erre vágytál. Erre, hogy szenvedj értem. Erre, hogy alázatos szolgám légy. Erre, hogy egy utolsó senkinek tekintselek.- így akartam élvezni. Először így. A többit…. a többit majd meglátom.