Bűn és büntetése

Amint elhallgattak a hajnali misét megáldó szelíd harangok, kivégzés vette kezdetét a Főtéren: elevenen nyúzták Sztyepa Zdravnik várnagyot. Lianica Lianka, Kraljovina tartomány úrnője maga fogta kézbe a legügyesebb tímár kölcsönbe vett nyúzókését.

Előző éjjel érkezett vissza a gondokban, szerelemben őszült várnagy a tartomány nyugati szegletéből, ahol kisebbik fiát és várandós, elűzött s visszatért szeretőjét békítette nagy szívvel, tétova szavakkal, s napokig dolgozott Lianica úrnő híres ménesében álomparipák jó egészségét biztosítandó.
Ott hallott kóborló híradást: az úrnő várába fogadja veretes hírű unokabátyját, aki csalárd befolyással fonódhat Istennője szívére, mert Sztyepa Zdravnik istennőként imádta a fiatal úrnőt; lelkében fakadt babonás féltés szerelmes tüzében árkus papírra rótta szilaj őrjöngését és elküldte szárnyaló szélben száguldó futárral Istennőjének, fordultával hozta e sebes futár Lianica rövid válaszát:
" Tévedtél, e hír nem igaz. Kételkedtél bennem, akit Istennőként imádsz. Megbántottál, megsértettél. Fájdalmat okoztál. Lábhoz mielőbb, ostoba szolga!"
Szélsebes lova patái nyomán csillagok szakadtak az égből, száguldott holdfény hálójában hempergő hóban hazafelé, jeges télben is verejték lepte el testét, lehelete kevély, őszülő bajszára fagyott.
Lefeküdt Lianica trónja elé, zokogott szégyenében, magyarázatul zaklatott szavakba öntötte érveit:
- Istennőm, fél esztendeje térden állva nyújtottam át vörös bársonypárnára téve új várad kulcsait és azóta is éjt nappallá téve csakis azon élek, hogy itt békéd, nyugalmad, biztonságod legyen, kínzókamrát építtettem neked, híres, készséges, fürge asztalos mesterek ácsoltak kínzókeresztet, nyújtópadot, kalodákat bele, hogy kedvedre élvezhesd szeszélyeidet is...és akkor hírét vettem vagy véltem hallani, hogy megosztanád várad valaki kényszerű rokonnal, aki életedre rátelepedve istennői hatalmad is korlátozni képes. De kiderült, a hír hamis és most mardosó szégyenem kínjában vergődök lábaid előtt.
A padló kapott csókot Lianica Lianka talpa nyomán, mert ő elhúzta lábait a lábcsók elől:
- Nagy a te bűnöd, várnagyból rabszolgámmá alázott, billogomat viselő szerelmes férfi. Alávetetted magad kegyetlen játékaimnak a kínzóteremben, hogy éljem élvezetemet, Istennőként imádsz, szép alázattal könyörgő verssorok kezdőbetűibe rejtetted nevem, mint a leghíresebb lovagi költők, azt sikítod a kínpadon, hogy közelségem, látványom, érintésem az Életedet jelenti és most elkövetted a legnagyobb bűnt: kételkedtél bennem. Kedvenc rabszolgámtól ez megbocsájthatatlan.
Csókomért nyüszítettél kínok közt félholtan is, most már csak a holtod utáni pillanatban csókollak meg búcsúzásképp, leheletnyi csókom a nyelveden és nem a nyelved alá rejtett obulus segít át Káron ladikjára.
Felállt Lianica úrnő trónusáról, tapsolt a szolgáló leánynak:
- Hozd fel a konyháról Jovanka szakácsnő legjobb fakanalát!
Letolt nadrágban térdel a várnagy a trónterem közepén, szégyenében egy láthatatlan csappantyún át a pincéig zuhanna és porrá törne, mint valami feldőlt, ókori szobor. Túl ötvenedik esztendején, szálfa termetű férfiként engedetlen gyermek pózában görnyedve fakanál csípős csapásait számolja alig hallhatóan. Lianica úrnő maradék büszkeségét is porrá őrli a megaláztatás fekete mozsarában:
- Rossz voltál, kisfiú? Bepisiltél a frissen húzott ágyban? Eltörted a legszebb indiai vázám? Ó, még számolni sem tudsz, ostoba gyermek, hányat is kaptál eddig a fakanállal?
Lianica Lianka most hármat tapsol, lányos arcú szolgalegénykét ugraszt legkegyetlenebb korbácsáért. Sztyepa Zdravnik már meztelenül hasal a padlón, mikor Petrik szolga térdet hajtva átnyújtja a korbácsot és távozik, bár látszik, maradni inkább lenne kedve.
Lianica, gyönyörű Istennő most angyali fuvola hangján beszélt:
- Tudom, hogy szenvedésben fogant szereteted okán reszketve féltesz, ha munkád távollétre szólít, de ismersz és tudod, hogy fiaidnál fiatalabbként is józan, érett, magamra vigyázni tudó, bátor nő vagyok, hatalmam felettetek erőt, biztonságot ad. Ismersz, és mégis kételkedtél bennem, józan, női ítélőképességemben. Mi okom lenne váramat s alattvalóimat megosztani bármely rokonommal? Száz korbácsütés láncok, kötelek nélkül; bűntudatod, megbánásod lesz láthatatlan béklyód s ha mégis megmoccansz kínjaid közt, újra kezdem a százat!
Elfáradván a lassú, de rettentő erejű csapásokban, trónusán pár percet pihent az úrnő, nem moccant az elítélt sem. Kipihenvén magát odalépett és leguggolt mellé:
- Nincs vége még, bűnös szolgácskám, bár már bizton kívánod, hogy vége legyen!
- Nem, édes úrnőm, nem kérek kegyelmet! Megbántottam az Istennőt, akinek nevét versekbe, imákba foglalom, akitől Teremtőként gyönyörű, új életet kaptam; a fiaimtól ifjabb mesebeli Nőt, aki iránt érzett szerelmem tüzében profán zsoltárt éneklő eretnekként szenvedek egy szépen rakott máglya lassú lángjai közt. Önemésztő, dühödt szégyenemben lesz erőm elviselni könyörgő szó nélkül bármi kínt és megaláztatást.
- Tudom,- Lianica hűvös tenyerét a sajgó hátra tette,- szívem szakad bele, kedvencnél kedvesebb rabszolgám, de nem kegyelmezek.
Beszólította szolgáló leányát és a lányos arcú szolgalegénykét:
- Álljatok e bűnös két oldalához, fogjátok kezeim, míg diadal-táncot lejtek korbácsommal felszántott hátán! Petruska, Kinguska, énekeljetek kacér dalocskát csodaszép táncomhoz, " lepetije, lepetije za gorje zelene, za gorje zelene"...Telivér leányka koromban táncoltam mezítláb asztal tetején, de ezt most jobban élvezem, azt sem bánom, ha csizmám talpa vére sarától megszennyesedik!
Mivel több bordája tört a testén eljárt diadalmas táncban s felkelni nem tudott, szamárkordéra dobva vitték Sztyepa Zdravnikot a Főtérre,ahol a szégyenketrec rácsaira széttárt tagokkal felkötöztetett.

Lianica Lianka, Kraljovina úrnője hajnali miséről érkezett néma sereglet rettegő tekintetétől követve végighúzta a tímár kését szolgája gerince felett egész az izmokig.
Sietve jött Portorozs apát a templom felől, keresztjét égig emelve harangként zúgott termetes hangja:
- Testvérem, Sztyepa Zdravnik, feloldozlak minden bűnöd alól, hogy a mennyországba juss!
Lianica hátranézett, gyönyörű szürkészöld szemében angyali fények lobogtak:
- Ő csak az ÉN kezeim által juthat a mennyország legszebb szegletébe!
S mintha Isten szobrászaként egy eleven tömbből kifaragná az Embert, újabb vágást ejtett a kifeszített férfi testén.