Kegyetlenül...

Már órák óta tanulok… nem haladok, s unom is méghozzá kegyetlenül… Csinálok is mindenfélét, emailek, face, youtube… Délig. Délben Uram hazajön ebédelni, s ő is végigfutja a leveleit közben, keres egy cikket amit az este olvasott, de sajnos az előzmények listája hosszú lett a kegyetlen unalom elűzésem kísérletezései miatt…
- Mi ez? – kérdezi igencsak fennhangon, miközben érzem, kegyetlen most nem az unalom lesz….
Sajnos, nincs jó válasz.. hallgassak? Beszéljek? Magyarázkodni hülyeség lenne… A szemébe nézve, totál megszeppenve ülök, kezeimet tördelem s már előre sajnálom magam…. Egész nap csak tanulás (fránya vizsgaidőszak) s még a fenekem is sajog majd közbe… hogy lehet úgy koncentrálni?!
Végül a női gyagyaságom győz:
- Sajnálom Uram, csak egy kicsit pihentem közben, ez az anyag rettenetesen unalmas és…
- Fogd be a szád!!!
A következő pillanatban úgy repültem a lábaihoz, mint jól nevelt kiskutya, mikor tudja hogy bűnös, és dörgölőzéssel akarja visszanyerni Gazdája kegyét… nekem nem sikerült! A hajamnál fogva felrántott a földről és egy hatalmas pofonnal segített a dohányzóasztal mellé… ennek nem lesz jó vége!
- Meztelenre! – hangzott az utasítás.
Pillanatok alatt ledobáltam a ruháimat,nehogy még több okot adjak a verésre… habár, nem fordult elő, hogy józan keretek között keményebb fenekelésnek tanúja voltam korábban…
Kezeim pillanatok alatt az asztalka lábához kötve, „jó”magam az asztalon hasalva, Uram pedig Pálcával a kezében a hátam mögött…. Idillibb hangulatot is el tudtam volna képzelni ebédidőre… És már csattogott is a fenekem. Szünet nélkül záporoztak az ütések, egyik a másik után, kegyetlen erővel és lendülettel… az első tíz ütés után Uram megunta jajgatásomat.. (hiába, bizony nem a művészeti egyetem kórusának vagyok tagja..) s a levetett bugyimat a számba tömte, azzal a megjegyzéssel, ha kiköpöm, este is megismételjük a verést…. Nem köptem ki! De kegyetlenül haraptam fogaimmal, ha nem lett volna a számba a fogcsikorgatást is hallhatta volna Uram… s csak ütött tovább, számolatlanul! Mikor már lilák voltak ujjaim az asztal szorításától, fenekemen pedig lilás színű csíkok … -dehogy csíkok, széles sávok - jelentek meg, abbahagyta…
- Nem szeretnék arra hazajönni, hogy nem tudod az anyagnak a mai napi adagját, vagy kibővíted az előzmények listáját! Remélem megértetted..
Két szipogás közt, egy „ühüm”-el nyugtáztam szavait, (nem túl bölcsen, de ez most szerencsémre nem érdekelte) majd elengedte a kezeimet s elment. A nap hátralévő részében már nem a gépen, hanem a fenekemen élvezhettem a „szélessáv” előnyeit és sajnos hátrányait is… Estére mint egy kisangyal tanultam meg a kijelölt részt, a tesztelés után pedig…. Egyetlen jó szó nélkül ült le Uram a tévé elé… még egy darabig ficeregtem az íróasztal mellett a sarkaimon ülve sajgó seggemmel, uram velem szemben ülve a mellettem lévő tévét nézte..
- Tusolj le és takarodj aludni!
- Igen, Uram!
Az este hátralévő részét azt hiszem nem kell ecsetelnem… Mindenesetre kegyetlenül kemény a padló… főleg alvási célokra!