Airbus - a kezdetek 10/3

Akkor nem vettem észre, de később elmesélte, hogy csaknem összecsuklott a térde, amikor ezt meghallotta. „Szeret, vigyázni fog rám …” – dobolt fülében a remény, de Lucifer ismét megtisztelte látogatásával kettősünket. „Mi van, ha tényleg annyira feldühítettem, hogy most nem tudja türtőztetni magát?! Vagy ha voltaképpen elege van belőlem, már dobni akar, csak utoljára még jól megkínoz?!”
Én ugyan nem láttam a kígyót ott tekeregni a Kedves nyaka körül, amint suttog – na jó, sziszeg – a fülébe, de ott volt – és ezúttal az én pártomon volt. Így utólag azt kell mondjam, jó munkát végzett …
Következett az újabb, – számunkra – szokatlan eszköz, feltettem Vanda szemére a szemtakarót. A hétköznapokban nem szoktam alkalmazni, de most fontos volt, hogy a lehető legkevesebbet sejtse meg előre a rá váró élvezetekből. Élvezet, mondom és így is van. Nekem élvezet, neki szenvedés. Hiába, ahogy már Virág elvtárs is megmondta volt: „Az élet nem habos torta”.
Sajnos füldugót nem tartunk és a padlónak sem sikerült megmagyarázni, hogy ma kivételesen ne recsegjen – nyúlt is a Kedves füle rendesen, a végén már komolyan kezdett emlékeztetni Jar Jar Binks-re – bár a szemét a takaró miatt nem láttam …
Ezt a problémát úgy lehetett kezelni, hogy nem csak „célirányosan” mozogtam, hanem beiktattam olyan „sétákat” is, amiknek a történés szempontjából semmi értelmük nem volt. Mikor pár lépéssel elértem volna a barkács felszerelést, nem léptem egyenesen oda, hanem körbe mentem a szobán, aztán a táska teljes tartalmát kiraktam, bár valójában csak néhány eszközre volt szükségem.
Vanda közben szép lassan puhult az ajtónyílásba kötve, a puhulásban jelentős szerepet játszottak a cicijein állomásozó csipeszek is. Ezek nem közönséges ruhacsipeszek voltak, hanem a kertészkedésnél használt rögzítők, de így is megtették a maguk hatását. Az igazán kegyetlen, csavarral szabályozható csipesz-pár – Kedvesem saját szempontjából találóan csak „satunak” nevezte, pedig a csavar éppen ellenkező szerepet töltött be – még az asztalon hevert … Az Édes időnként önkéntelen mozdulatokat tett a csípőjével és a felsőtestével, mintha le akarná rázni a csipeszeket. Hm … mmm … helyes!
Már egy ideje hangtalanul álldogáltam mögötte, egyik kedvenc játékszeremmel a kezemben. Ez egy kutya közönséges fa vágódeszka, amit a nagyobb hatás kedvéért egy ismeretlen géniusz népi mintájú lakkozással díszített. Hihetetlennek hangzik, de épp ez a díszítés van csodálatos hatással az én Kedvesemre. Na, nem az esztétikum - hanem a simára lakkozott felület! Egyetlen, nem is túl erős csapás is gyönyörű, egyenletes piros színbe borítja az általam egyébként nagyon is kedvelt alkatrészt – nem beszélve az utána bemutatott erotikus csípő-táncról! Nos, ideje némi műélvezetnek – gondoltam – és szép lassan felemeltem az eszközt, aztán
- Csatt! – a vágódeszka gyönyörűséges csattanással landolt Kedvesem hátsóján. Nyomában egy szempillantás alatt megjelent a pír.
- Aúúúúúúúúúú! – Vanda a hirtelen és váratlan fájdalom hatására már-már sikolyba hajló nyafit adott elő, a hozzá tartozó erotic-show tánccal. A félszemű kíváncsian emelgette a fejét …
- Csatt! – mégsem hagyhattam asszimetrikusan!
- Áááááh! Ez nagyon fáj! – kaján vigyor jelent meg az arcomon. A Kedves persze nem láthatta, de a hangomon alighanem érezhető volt.
- Óh, csak nincs valami baj?! :-O
- Ez nagyon fáj! – ismételte meg panaszosan
- Annyira, hogy még a jólneveltségről is elfeledkeztél, Te ringyó! – azzal gyors egymásutánban két újabb piros foltot dizájnoltam vágyaim tárgyára. Vanda észbe kapott.
- Ez nagyon fáj Uram! És rögtön „kegyetlennel” kezdett!
- Igen, és jól látod, ez még csak a kezdet!