Zagyva gondolatok (vol.4)
Megjelent: 2010. 06. 06.
Annyi jó dolog van az életben, de megint csak a rossz van előtérben…s nekem megint ki kell írni magamból valamit. A zárójeles részek a gyengébb elméjűek miatt kerültek be, akikkel őszintén szólva tele a tököm.
Szünes-szüntelenül fáradnak bizonyos emberek – közöttük én is – az állandó kavarások hatásai, mellék hatásai miatt.
Sosem tudtam megérteni, elfogadni azt, hogy miért van erre a nagy többségnek szüksége. Állandóan kitúrják, fikázzák, marják, lökdösik egymást vagy a másikat… Szemtől szemben persze mindenki szeret mindenkit…hátulról meg mellbe vágják a másikat. Szánalmas, komolyan mondom.
De miért..?
Nem kapnak elegendő figyelmet? Ettől lesz orgazmusuk?
Ahelyett, hogy ilyen értelmetlen dolgokra pazarolják az energiáikat, ezt jobb célra is fordíthatnák.
Persze tudom, senki sem csinál ilyet, de már hallotta, hogy x,y,z (eme három betű névbehelyettesítésként funkcionál, és nem, nem csak hárman vannak…kevés lenne az abc attól tartok…) miket művel. Vállalni kellene a saját sarat is emberek…legalább önmagunk előtt.
Kis számolgatás: kilenc (azaz 9) ember van, akit innen barátomnak mondhatok, ebből kettőt (azaz 2) nem innen ismerek. Van még két fő (azaz 2) akikkel elvagyunk pozitívan egymással (értsd: barátkozunk)…talán csatlakozunk kölcsönösen egymás baráti köréhez talán nem.
Ha összeadod, ez még az egy tucatot sem éri el. (egy tucat az 12) Ez elenyészően kevés, ha figyelembe vesszük, valójában mennyi embert ismertem itt meg az eltelt több mint három (azaz 3) év alatt. Ja, és egyikükkel sem feküdtem le…barátok (benne van a szótárban is).
Hiszem, hogy mindenkinek kijár az embernek alapból kijáró tisztelet.
Hiszem, hogy addig senkinek sincsen joga-alapja véleményt alkotni, vagy ítélkezni valakiről, amíg nem ismeri meg (a megismerés nem az, hogy láttam a bulin, vagy beszéltem vele egyszer, vagy hallottam róla valamit).
Hiszem, hogy mindenkivel normális kapcsolatra kell törekedni.
Hiszem, hogy mindenki elsőre kaphat bizonyos fokú bizalmat.
Mostanság volt/van pár dolog, ami miatt valami megváltozott bennem. Így azon emberek miatt, akik ha nincs feszültség csinálnak, ill. azon kavaróknak köszönhetően, akiknek ilyen olyan ügyeikben, fejtegetéseiben, pletykáiban jogosulatlanul szerepelnek emberek, az alábbi pár soros versike szerint fogok eljárni. Mindenki úgy vegye magára, ahogy akarja…én szóltam.
„Ha bántanak, ragadj fejszét…
Attól megy a gonosz fej szét…”
Mielőtt kommentelsz, gondolkodj el rajta...tényleg akarod...?
Ennyi voltam…
Lehet kövezni!
Hozzászólások
Az evolúciós zsákutcák ellen egyetlen orvosság van: nem kell beléjük fordulni. :)
hogy a leggyengédebb kezek fogják megrostálni; megőrzik belőle azt, amit érdemes megőrizni,
a maradékot pedig egy gyengéd, szeretetteljes lehelet fogja tovafújni.”