57.szonett
Megjelent: 2010. 08. 08.
Rabod lévén, más dolgom mi legyen,
Mint várni vágyad percét, hogy hivatsz?
Életem üres, vesztegethetem,
Célom sincs semmi, míg csak te nem adsz.
A világhosszú időt se szidom,
Fenség, folyton az órát lesve érted,
S felejtem, bár keserű volt nagyon,
Hogy szolgád egykor távozásra kérted.
Kérdezni sem merem féltékenyen:
Hol jársz s miért? Semmit se gondolok,
Legfeljebb sóhajt rabszolga szívem,
Hogy akikkel vagy, milyen boldogok.
Oly bolond ez a szív, hogy bár teszel
Egyet-mást, rólad rosszat nem hisz el.
(William Shakespeare)
Mint várni vágyad percét, hogy hivatsz?
Életem üres, vesztegethetem,
Célom sincs semmi, míg csak te nem adsz.
A világhosszú időt se szidom,
Fenség, folyton az órát lesve érted,
S felejtem, bár keserű volt nagyon,
Hogy szolgád egykor távozásra kérted.
Kérdezni sem merem féltékenyen:
Hol jársz s miért? Semmit se gondolok,
Legfeljebb sóhajt rabszolga szívem,
Hogy akikkel vagy, milyen boldogok.
Oly bolond ez a szív, hogy bár teszel
Egyet-mást, rólad rosszat nem hisz el.
(William Shakespeare)
Hozzászólások