AnnaM - Switch Nő

Összes BDSM partner » Switchek » AnnaM - Switch Nő
AnnaM
36 éves, Switch Nő, 168 cm, 106 kg
Lakhely: Magyarország, Pest
Utolsó belépés ideje: 2016. 10. 12.
Regisztráció ideje: 2012. 08. 26.
Üzenetet csak regisztrált felhasználók küldhetnek!
Szavazatok az adatlapra: 10.00 Pont (1 szavazat)
Muszáj tennem egy fontos kiegészítést ide, mert erősen úgy néz ki, hogy valami kattant az agyamban, és most inkább domináns oldalt erősítem... na de hát ettől szép az élet. Nem?

Nehezen szántam rá magam, hogy regisztráljak, de itt vagyok.

Már gyerekkorom óta érdekel a BDSM, csak akkor még fogalmam sem volt, hogy ez a neve. Szerettem azokat a filmeket, ahol bezártak valakit, vagy megkötözték. Ez társult egy kis mazochizmussal, mert felizgat a fájdalom. Azonban hiába vágyaim korai megjelenése, mindig elnyomtam magamban a vágyakat. Talán majd most, itt.

Sub lelkű azonban nemigazán vagyok, nem viselem el könnyen, ha meg akarnak alázni. Ez majd a partnerem feladata lesz megtanítani annak is a szépségét (persze, ha van).
Nem kaphat meg akárki, próbák és tesztek nem érdekelnek, érzelemmel és intelligenciával közelíts, és ugyanezt tőlem is ajándékba kapod.

Rólam: 34 éves vagyok, molett, bár sok ember szerint szép arcom van, és élvezni való nagy melleim, és mindig nedves buja ölem. Élvezem ha használják a testem, ha hosszú ideig dugják a puncim, és oda vagyok az ökölszex nyújtotta élvezetekért is. 168 cm, 106 kg. Nincsenek önértékelési zavaraim. Szeretek enni, de nem zabálni. Viszont a fogyókúrákat nem nekem találták ki.

Sajnos úgy néz ki, hogy muszáj feltételeket állítanom. Egy soros, egy mondatos, semmiről nem szóló levelekre nem tudok és nem akarok válaszolni.
Lehetőségeimhez mérten válaszolok, de csak értelmes levelekre.
A kapcsolati adatokban, nem véletlenül csak regisztrált felhasználók nézhetik meg az e-mail címem!

Keresett partner

Egyedülállók
Domináns Férfi

Kor: 39-55 év
Magasság: 175- cm

Kapcsolati adatok

A kapcsolati adatok megtekintéséhez Neked vagy a felhasználónak VIP tagnak kell lennie!

Partnerkeresés célja

Levelezés, ismerkedés / Virtuális kapcsolat / Közös programok, kikapcsolódás / Tartós, kötetlen BDSM/szexuális kapcsolat

Beszélt nyelvek

Angol, Magyar

Érdeklődés a BDSM-ben

Kipróbálnám

24/7, Anális játékok, Deres, Doktor fétis, Elektroszex, Erényöv, Gangbang, Kaloda, Kereszt, Nyílvános szex, Ökölszex

Nem izgat, de csinálhatjuk

Alázás, Anális sex (adni), CBT, Cipő fétish, Cross-dressing, Etetés, Fejés, Latex, Mocskos beszéd, Prosztatamasszázs

Izgat

Bezárás, Büntetések, Csiklandozás, Csípés, Csipeszek, Dildók, Dominancia, Fájdalom, Fehérneműk, Fenekelés, Gyertya, Hajhúzás, Harapás, Harisnya, Kínai golyó, Korbács, Kötözés, Láncok, Masszázs, Maszturbáció, Mazochizmus, Mellbimbók, Mellkínzás, Nyakörv, Orális szex (adni), Orális szex (kapni), Segédeszközök, Szadizmus, Szembekötés, Szerepjáték, Tollak, Tűsarok, Vibrátorok

Érdeklődés egyéb területeken

Szabadidő

Állatok, Beszélgetés, Étterem, Internet, Ismerkedés, Koncertek, Mozi, Múzeum, Olvasás, Opera, Party, Színház, Tudomány, Uszoda

Zenék

jazz, klasszikus, musical

Filmek

kaland, krimi, romantikus, szex/pornó, thriller

Könyvek

Regény