Hipnózis

BDSM Fórum » Hipnózis

#3488 | 2008. 05. 31.
Hát, ez egy elég érdekes téma. :)

Az a fő baj hogy annyira túlmisztifikálják. Az tényleg előfordul, hogy transzállapotban előjönnek mindenféle elnyomott szorongások - ld. Macskanyelv "halálfélelmes kómáját". Persze ez nem azt jelenti hogy Macskanyelv tényleg veszélyben forgott, véleményem szerint a legrosszabb ami történhetett volna vele hogy elalszik és rémálma lesz.

Mégis, én a hipnózis legnagyobb veszélyének nem az elfojtott démonokat, hanem a hirtelen jött iszonyatos mértékű intimitást tartom. Ilyenkor könnyű mély lelki sebeket ejteni a másikon, különösen ha hozzáértés nélkül próbálkozik valaki. (Ha valaki úgy dönt hogy kipróbálja, az mindenképp felejtse el az összes dom beidegződését, az alázást, káromkodást, fenyegetést, verést, és képzelje azt hogy ő a szeretet arany buddhája, aki most fényébe vonja a szubot, így talán elkerülhetők a nagyon nagy hibák és nagyon nagy érzelmi kavarok.)

Különben meg a hipnózis és a kényszer-élmény nem feltétlenül tartozik össze. Ez biztos személyfüggő, de én voltam már hipnotizálva, és semmi kényszert nem éreztem, csak azt hogy kényelmesebb harmóniában úgy csinálni a dolgokat ahogy mondják. De pl. a felejtés szuggesszió rajtam soha nem működött...
Ha minden igaz pont Milton Erickson végzett el egy kísérletet, hogy olyan szuggessziót adott a páciensnek, hogy nem tud megmozdulni, majd valaki berontott a szobába hogy "TŰZ VAAAN!"... A hipnotizált személy úgy ugrott fel mint a bakkecske.
(VISZONT utána olyan marha szimpatikus lett a hipnotizőr hogy az már túlzás... Na erről beszéltem fentebb...)
#3233 | 2008. 05. 18.
Suboknak még egy videó - ez egy kicsit "interaktív" is: van, hogy kérdésekre kell válaszolni stb.

http://isabellasrecordings.com/righttosleep.wmv

Remélem, másnak is megjön a kedve! :-)

ui.: sajnos ez is angol nyelvű.
#2950 | 2008. 05. 08.
Mi volt a hiba? Avass be, hátha tudok segíteni...
#2949 | 2008. 05. 08.
Cipolla: megnéztem, de biztos bennem van a hiba. Visszaszívom, hogy ilyen egyszerű.
#2948 | 2008. 05. 08.
Ki hitte volna, hogy ez ilyen egyszerű! :)
#2942 | 2008. 05. 07.
Ha valaki tud angolul és érdekli is a téma, akkor ajánlom megnézésre a következő videót - melynek címe: "Don't watch this video" :-)

http://blowphone.com/dontwatch-video.wmv

Körülbelül 30 perc hosszú, ajánlott fejhallgatóval, teljes képernyőn megtekinteni.
Persze csak viccelek, valójában ne nézze meg senki :-)
#2890 | 2008. 05. 07.
Üdv ismét.

Azt hiszem, Samson nagyon jól válaszolt a kérdésetekre helyettem is :-)
Azzal egészíteném ki, hogy természetesen a hipnózis előtt is mindkét fél pontosan tudja, hogy a hipnotizált személy nem kényszeríthető rá semmi olyasmire, amit ő maga nem akar megtenni, így mindketten tudják, hogy a "tudatkontroll" valójában csak látszat.
De a hipnózis során a hipnotizált fél erről megfeledkezik, az elméje kiürül, és nem foglalkozik ilyesmivel.
Ő akkor - persze ez a gyakorlás mértékétől függ - úgy fogja érezni, hogy dróton rángatják, vagy legalábbis kétségek merülnek fel benne a szabad akaratát illetően.
Végülis hogyan lehet észrevenni, hogy valaki hipnózisban van-e vagy sem? Ha pontosan azt csinálod, amit a hipnotizőr mond, akkor az vajon nem ennek a jele?
Az akarat olyan, mint amikor húzol a homokba egy vonalat. Ha tartósan nézed, rájössz, hogy a vonal nincs többé.
Ha azt akarod, hogy hipnotizáljanak, akkor hipnotizálva vagy.

Az "mp3-as" önhipnózis, amit említettem, nem teljesen önhipnózis, hiszen egy képzett hipnotizőrtől kapsz utasításokat, hogy mikor mire gondolj, mit csinálj. Ha követed az útmutatásokat, átélheted az élményt. Nyilván ebben is szerepet kap az önszuggesztió: például sokan panaszkodnak, hogy a külvilág zajaitól nem tudnak relaxálni. Ilyenkor segít az önszuggesztió: alkalmazzuk azt, amit Milton Erickson is: építsük bele a hipnózisba a külvilág zajait! Ha hallasz egy teherautót, akkor gondold azt, hogy "ez a teherautó segít nekem az elmélyülésben". A módszer beválik :-)

Aki pedig a legkisebb mértékben is hajlamos az epilepsziára, vagy bármilyen szorongásos betegségben szenved, az NE próbálja ki semmilyen körülmények között!
#2882 | 2008. 05. 07.
Úgy vélem, a szubmisszív szerepre vágyó személy számára a hipnózis inkább mint elméleti lehetőség izgalmas. Eljátszani a gondolattal, hogy a domináns partner valóban teljes mértékben ellenőrzés alatt tartja a tudatát, és tényleg rákényszerítheti az akaratát - ez egyfajta kijátszása (legalábbis a fantázia síkján) a BDSM fő ellentmondásának, ami abban rejlik, hogy a kényszer csak látszat, hiszen a sub valójában önként rendeli alá magát. Egy kicsit olyan ez, mint amikor az Úrnő a szolga torkára teszi a lábát: végtelenül izgató az elvi lehetőség, hogy rendelkezhet az életével, hiszen elég, ha erősebben rátapos - de ettől még az ember nem arra vágyik, hogy tényleg megtegye...
#2881 | 2008. 05. 07.
Ja és megragadva az allkalmat, ezúton keresek szexpartnert, aholis nem kell önhipnózisban magamhoz nyúúúúúlni:)
#2880 | 2008. 05. 07.
Hm...
önhipnózis...
Egyszer, kamaszkoromban próbálkoztam vele(kezdetben többször is) És egyszer percekig kellemetlen halálfélelemmel fűszerezett kómába estem, amiből épp, hogy vissza tudtam magamat fordítani, de közben sokáig magatehetetlen voltam...
Pedig én, csak simán relaxálni akartam...
Viszont volt sikerélményem is, nem tudom az mi volt, de leírom. Arra próbáltam magamat rávenni(hanyattfekve relaxálva), hogy élvezzek, anélkül, hogy megmozdulnék, magamhoz nyúlnék. Nos ez összejött anno :) két alkalommal. Nem kellett közben mp3-at hallgatni, vagy az Abba Fernandóját. Sőt, teljes csend és nyugalom kellett.
De partnerrel sokkal egyszerűbb a szex:)
#2877 | 2008. 05. 06.
Közben Filodommal cseréltem eszmét: idézem: (a sub) "büntetőjogi felelősége teljes tudatában tegye önként amit várok"
:D (Nekem tetszik)
Üdv: Erzsi
#2876 | 2008. 05. 06.
Kedves Cippola!

Idézlek az első hozzászólásodból: "Mindegy, aki nem ismerné, annak röviden úgy foglalnám össze, hogy az erotikus hipnózis a hipnotizált személy - egyébként többnyire látszólagos - kiszolgáltatottságát, védtelenségét és a hipnotizőr "hatalmát" hangsúlyozva alakítja a hipnózis folyamatát egy felfokozott érzelmi állapotú erotikus élménnyé, amikor is a hipnotizőr - a Dom/Domina - teljesen átveszi a hatalmat a hipnotizált személy felett - ezúttal nem csak testileg, hanem lelkileg is."

A bdsm-kapcsolatban (jó esetben) a domináns fél egyébként is testileg-lelkileg uralja a subot...
Egy problémám van (az én hibám): a leírásod alapján nekem nem jött át, hogy mitől több-más ez az erotikus hipnózis, mint egy intenzív együttlét.
A tantra szex nagyon tetszene, főleg a sok gyakorlás miatt :D De sajnos ez a hipnózisos fórum a felvetés után olyan irányba fordult, hogy nem tudtam meg többet a dolog "izgalmasabb" részéről. Mivel minent tudni akarok, ezért kérlek kedves Cippola, hogy részletezd a dolgot.
Üdv: Erzsi
#2874 | 2008. 05. 06.
Mit értesz eredmény alatt?
#2873 | 2008. 05. 06.
És milyen eredményekről tudsz beszámolni nekünk?
#2871 | 2008. 05. 06.
Ha valakit érdekel, és van kedve kipróbálni az önhipnózist (nem egészen önszuggesztió), akkor tudok adni olyan .mp3 fájlokat, amiket meghallgatva átélhetitek az erotikus hipnózis élményét. A feltétel az, hogy jól értsd az angol beszédet, mivel ezek magyarul nem elérhetőek.
És persze a hatás eléréséhez itt is sokat kell gyakorolni a különféle relaxációs technikákat.
#2869 | 2008. 05. 06.
Mindenesetre a társalgáson túl, ha van irodalom a témában, szerintem jöhet...:)
#2868 | 2008. 05. 06.
"Nem iszem hogy a tudatalattim arra vágyna, hogy kutyaként ugasson a tudat kontrollja nélkül."

Most valószínűleg nem, de ha egy színpadi hipnotizőrrel beszélgetnél, akkor ő úgy alakítaná a társalgást, hogy a tudatalattid szívesen kipróbálná, milyen is ez... Remélem érthetően fogalmazok.

"De ha utána nem emlékszik, hol az ő élménye?"

Ki mondta, hogy nem emlékszik? Ne a színpadi hipnózisra gondolj, az teljesen más műfaj.
Az "otthon kipróbálható" hipnózist inkább egy meghitt, erotikus kiránduláshoz hasonlítanám; olyasmi, mint amikor nem tudsz letenni egy regényt, annyira izgalmas.
#2867 | 2008. 05. 06.
Nem iszem hogy a tudatalattim arra vágyna, hogy kutyaként ugasson a tudat kontrollja nélkül. Viszont szívesen körülnéznék egy sub tudatalattijában. De nem próbálnám meg rávenni semmire.
(Na jó. Megpróbálnám kiverni a fejemből milyen lenne kipróbálni.)
Lehet hogy rávehető lenne bizonyos dolgokra. De ha utána nem emlékszik, hol az ő élménye? És biztos, hogy visszanyerve "önmagát" akkor is azt mondja hogy pont ott, pont akkor, pont azt és pont veled?
#2866 | 2008. 05. 06.
"De ha ébren nem tenné meg, hipnózis alatt sem fogja."

Rossz következtetést vontál le a történetből. Egy ügyes hipnotizőr rávehet téged, hogy kutyaként ugass, pedig minden bizonnyal ébren nem szoktál ilyesmit csinálni.
Ám ez nem jelenti azt, hogy mindez az akaratod ellenére történt. Valójában TE akartál ugatni, a TE tudatalattid akarta kipróbálni milyen is lehet kutyának lenni, így nem az akaratod ellenére történt, akármennyire is úgy tűnik.

Akarata ellenére senki sem kényszeríthető rá semmire - ha így lenne, egy hipnotizőr lenne az USA elnöke, és Bill Gates összes pénzét is egy hipnotizőr birtokolná, nem gondolod? :-)

Viszont nagyon eltértünk a témától...
Ha otthon ki akarjátok próbálni a hipnózist, nyilván mindketten szeretnétek, hogy a próbálkozásotok sikeres legyen, így nem kell a másik figyelmének elterelésével és egyéb "trükkökkel" foglalkozni: megbíztok egymásban; mindketten tudjátok, miről van szó; megbeszélitek előre, mi fog következni - ez teljesen más, mint a színpadi hipnózis.
#2865 | 2008. 05. 06.
Nem tartom jó ötletnek a hipnózissal való játszadozást. Komoly felkészültség hiányában, főleg ilyen célból.
Macskanyelvvel értek egyet. Voltak már meglepetések, amikor a hipnotizőr demonstrálni akarta tanítványainak hogy senki nem vehető rá a személyiségével ellentétes dologra, és a legnagyobb meglepetésére a hölgy vetkőzni kezdett a parancsára. Ugyanis a testéből élt, és semmiféle fenntartásai nem voltak a meztelenséggel kapcsolatban ébren sem. De ha ébren nem tenné meg, hipnózis alatt sem fogja. Ha pedig megtenné, nem az a játék célja hogy valahogy rávegyük, rávezessük, hogy ő is akarja, hogy átadja?
Ráadásul itt sokan hangoztatják az egyenrangúságot. Miért akarja valaki kikapcsolni a sub kontrollját?
#2863 | 2008. 05. 06.
"Hipnózissal kényszeríteni valaki olyasmira, amit éberen nem tesz meg, nem lehet."

Lehetséges. Bár ekkor sem akaratod ellenére történik, hiszen a tudatalattid akarja.
#2862 | 2008. 05. 06.
Én is voltam már hipnotizálva, de azt hiszem, egy kicsit félreértettetek.
Agymosás - amikor egy személy tényleges akaratát megváltoztatják.
Lehet veszélyes? Képzelheted.
Ugyanakkor nagyszerű élmény a megfelelő személlyel.
Az agymosás ötvözhető poszthipnotikus szuggesztiókkal? Persze, ez is tud veszélyes lenni, akárcsak a tűk testbe való szurkálása a BDSM egyéb műfajaiban. (Amit őszintén szólva én sokkal veszélyesebbnek tartok)

Tehát az első fontos jótanács: "ismerd meg a hipnotizőrödet"

Ezt az egészet viszont nem úgy kell elképzelni, hogy valaki csettint az ujjával, és te zombivá változol :-)
A hipnózis természetes dolog, megtörténik minden nap: akár beszélgetés közben, vagy egy könyvet olvasva, zenét hallgatva. A "házilag" előállítható élményeket is ehhez tudom hasonlítani: olyan, mint elmerülni egy jó könyvben. Ilyenkor nem beszélhetünk mélyhipnózisról, sem NLP-ről, így szinte nulla a valószínűsége annak, hogy perzisztens hatást érjünk el vele.
Még fontosabb, hogy rájöjjünk, a hipnózis valójában önhipnózis.

Tehát a második fontos jótanács: "ismerd meg magadat"

A Cippola nevet azért választottam, mert ez sokaknak ismerős, de senkit sem szeretnék elijeszteni vele...Amit ő csinált, az színpadi hipnózis (stage hypnosis), ami teljesen más eszközkészlettel dolgozik. A legtöbb ilyen "trükk" a fordított pszichológián és az akarat vonalának "áttolásán" alapszik (a leggyakoribb hasonlat, ami az akaratot szimbolizálja, az a homokban húzott vonal)
Ilyenkor az "áldozat" tudja, hogy hipnotizálni akarják, és elhatározza, hogy ellenáll, de valójában a tudatalattiját izgatja a kérdés: "milyen lenne transzba esni?"
A hipnotizőr ilyenkor a tudatalattit hozza előtérbe: sokan például úgy csinálják, hogy elterelik az "áldozat" figyelmét, és ilyenkor aktiválják a korábban bevezetett triggert.
A hozzá nem értők által alkalmazott színpadi hipnózis viszont tényleg nagyon veszélyes, ezért azt ne nagyon próbálja ki senki!
#2861 | 2008. 05. 06.
Hipnózissal kényszeríteni valaki olyasmira, amit éberen nem tesz meg, nem lehet. Pontosítok, nem tilos, csak lehetetlen megcsinálni, mert a hipnózisból azonnal felébred az illető. Tehát csak olyasmi jöhet számításba, ami éberen is. Akkor meg minek a hókuszpókusz? Ja ...feeling?! :D
Persze játszani jó, elvégre hiszékeny emberek vagyunk:) Sok szerencsét a szórakozáshoz!
#2859 | 2008. 05. 06.
Én voltam többször hipnotizálva és tényleg szükséges hozzá pszichiáter vagy pszichológus végzettség továbbképzéssel. Másrészt ami a bdsm-hez kell, akkor egy olyan dom, aki tudatkossan uralkodik és akkor pl. egy nem teljesen legális tanfolyammal megtanulhatja, úgy emlékszem volt egy elég nagy bortány, hogy ilyen tanfolyamok voltak. Cippola, ha érdekel tudok levélben ilyen témájú könyveket javasolni és pár tanácsot adni, tasztalatot, de messze nem vagyok szakértő, csak tudok segíteni a saját élményeimmel.
#2856 | 2008. 05. 06.
...Ahhoz, hogy valaki sikeresen hipnotizálja a párját, nem feltétlenül kell klinikai pszichológusnak lenni; jó színészi képességekkel és sok gyakorlással viszont nem létezik lehetetlen...

A Domináns fél abszolút jó szándékát alapul véve is veszélyes játéknak tartom az ilyet, mert, bevezetőként: ahhoz, hogy egyáltalán egy pszichológus engedélyt és képesítést kapjon hasonló tevékenységre, nem elég az 5 év egyetem, és a kötelező szűrő személyiséganalízis, rengeteg személyiségfejlesztés, hanem ráadás posztgrad képzés + tréning + kontrollált sajátélmény kellenek az alkalmazó személyére nézve. Az addig oké, hogy vannak elsajátítható technikák (amik önmagukban olyanok mint 1 kártyavár alap nélkül), meg az is, hogy kellő érzelmi intelligencia és érzékenység után már képes valaki arra hogy transzba vigyen valakit, viszont itt olyan mélylélektani folyamatokat is érint, amiről gőze sincs, és a színészi képességek ott fognak befuccsolni, ha valakiből előtör egy-egy mélyen ülő lelki "démon", esetleg sikeresen felszínre hoz pl. egy lappangó skizofréniát. Lásd, mi történt Thomas Mann Cipollájával:)
#2855 | 2008. 05. 05.
Üdv Mindenkinek!

Új vagyok itt, és érdekelne a véleményetek a Dom/sub kapcsolat egy formájáról, az erotikus hipnózisról. Külföldön igen népszerű, de hazánkban nagyon ismeretlen a téma, egyetlen ezzel foglalkozó magyar oldalt sem találtam, de lehet, hogy csak rossz helyen kerestem?

Mindegy, aki nem ismerné, annak röviden úgy foglalnám össze, hogy az erotikus hipnózis a hipnotizált személy - egyébként többnyire látszólagos - kiszolgáltatottságát, védtelenségét és a hipnotizőr "hatalmát" hangsúlyozva alakítja a hipnózis folyamatát egy felfokozott érzelmi állapotú erotikus élménnyé, amikor is a hipnotizőr - a Dom/Domina - teljesen átveszi a hatalmat a hipnotizált személy felett - ezúttal nem csak testileg, hanem lelkileg is.

A hatás elérése itt sokkal nehezebb, mint a BDSM többi műfajában, de az élmény remélhetőleg kárpótolja mindkét felet, csak meg kell dolgozni érte. Ahhoz, hogy valaki sikeresen hipnotizálja a párját, nem feltétlenül kell klinikai pszichológusnak lenni; jó színészi képességekkel és sok gyakorlással viszont nem létezik lehetetlen.

Fontos, hogy ez ugyanúgy a bizalmon alapszik, mint a többi hasonló "játék", ezért mindenképpen csak olyannal kísérletezzünk, akiben teljes mértékben megbízunk!

Remélem, sikerült fölkeltenem az érdeklődést a téma iránt!