Kor kérdés

BDSM Blogok » Blog - sjambokbear » Kor kérdés
sjambokbear (34)
Domináns
Férfi, Hetero
  • Van nyilvános albuma 
  • Van blogja 
Bejegyzések idő szerint 2015. 05. (3)
2015. 05. 17. 23:06 | Megjelent: 1133x
Kulcsszavak: gondolatok
Felmerült egy kérdés, amivel egyébként is szerettem volna a későbbiek folyamán foglalkozni. Így viszont kicsit előrébb veszem a sorban.
Ez pedig nem más mint a kor kérdése. Eddigi tapasztalataim alapján, sajnálatos módon –tisztelet a kivételnek- igen csak erős előítéletek állnak fent az emberek többségében. Egy autokratikus rendszerben, már pedig egy bdsm kapcsolat lényegében az. A szimbólumok, a tekintély elvűség a tisztelet szerepe igen csak magas ebben a környezetben. Ami nem feltétlenül rossz. A felelősség szerepéről és az azzal való élés/visszaélés kérdéséről, már szellőztettem a gondolataimat, így aki olvasta az tudhatja ezekkel a dolgokkal nincsen bajom. Sok minden, ilyen pl.: a tudás vagy a hatalom, a tekintély, önmagában nem rossz dolgok, az ember viszont gyarló így használhatja rosszra is.
Tehát előítéletek. Azok akikkel eddig „találkoztam” legtöbb esetben valamilyen –szerintem legalább is- irreális képhez kötik ezeket a dolgokat. Ennek az irreális képnek egy nagyon fontos eleme pedig a kor. Csak az lehet jó dom, csak az lehet egyáltalán dom, csak annak lehet tekintélye, csak arra lehet felnézni, csak azt lehet tisztelni aki megfelelően idős. Mást nem, másnál ez nem működik. Ha gonosz lennék azt mondanám lehet befigyel egy kis apakomplexus. :D Egyesek talán még bólogatnának is :D de most nem teszek ilyesmit.
Magát az érvelést valahol igazából meg lehet érteni. Elfogadni nem tudom, de megérteni igen. Meg jegyezném egy felelősség teljes dom képéhez szerintem ez is jelentősen hozzátartozik, hogy megpróbálja megérteni a másik ember motivációját, mit miért tesz. Tehát motiváció, érvelés. Vegyük sorra ezeket az érveket. Mi szól egy „idősebb” személy mellett? Egyértelműen a tapasztalat! Hiszen aki többet élt több ideje volt tapasztalni. Mindezek mellett el tudott már valamit érni, mint ebben a világban mint a hétköznapiban. Lehet valamiért tisztelni, hiszen felépített már valamit. Lássuk csak mi van még? Á, igen! Ha idősebb az illető amiből kifolyólag tapasztaltabb is.. hmm talán intelligensebb is. Nem? Pedig tiszta sor! Van ez a sok kistacskó aki azt hiszi ő a Jani aztán hozzá se tudnak szagolni, de ott van az idősebb, az érettebb, a tapasztaltabb ember. Na neki aztán az idő bizonyára meghozott mindent ami a fiatalokból hiányzik. Nos vegyük észre, hogy NEM! A kor egy lehetőség arra, hogy ezeket a dolgokat megszerezzük. Nem magából a tényből kifolyólak, szimplán abból, hogy több ideje volt az illetőnek ezekkel foglalkozni, fejleszteni a képességeit, a személyiségét és elérni egy olyan szintet és/vagy minőséget, amit a leendő „áldozatai” –persze csak viccelek :D nem kell komolyan venni- szóval partnerei elvárnak tőle, hogy egy ember akivel ők egymásra találnak milyen szempontoknak feleljen meg. Több ideje volt erre. Ennyi. Itt kifúj minden amit el lehet mondani erről az emberről. Miért? Mert a minőség nem következik a mennyiségből, sőt általában a kettő igen csak szemben áll. Attól, hogy én 20 évig ülök a seggemen és bámulok ki az ablakon majd 45 évesen kijövök a szobámból nem leszek jobb semmiben sem a mostani állapotomhoz képet. Ez komoly energia ráfordítást igényel, „minőségi időtöltést”!!! Ez az ami nagyon fontos!
A másik dolog az intellektus. Hülyén, talán lenézően, vagy sértően fog hangzani, amit leírok, és előre elnézést kérek mindenkitől aki így érzi. Nem ez a célom. Pusztán gondolatokat közlök.
Tehát a bdsm szerintem az értelmes emberek „sportja”. Az, hogy átjön a Juci jól véresre verem majd haza küldöm az nem bdsm. Persze lehet ilyen része is a dolognak, pláne ha van a felekben egy kis szado/mazo beütés. Mindenesetre nem hiszem, hogy ennek az egésznek bármi köze lenne a elemi erőszakhoz. Inkább azt mondanám, hogy tudatosan elégítünk ki tudatosan felismert elemi vágyakat, szükségleteket, úgy, hogy közben azokat folyamatosan az irányításunk alatt tarjuk. Ehhez pedig intellektus kell. Nem is kicsi. Már pedig ez megint egy olyan dolog, ami nem a korral jár. Legfeljebb több esélye van egy idősebb félnek arra, hogy ezt megszerezze. A lehetőséget pedig nem kell tény ként kezelni.
Ismételten igen hosszúra sikerült a kis gondolat vezetésem. Így a tervezett összefoglalásomat a végére már nem írom le. :D Megelégedek annyival, hogy megismétlem a lényeget: Nem a kor, nem a mennyiség számít. Ha nem a minőség. Köszönöm. 
Utóirat:
Természetesen a kor egy elengedhetetlen kritérium egy komoly kapcsolat szempontjából. Pl.: elég érdekes lenne ha valaki a nagyanyja vagy nagyapja korú illetővel állna össze. Már csak a gyerekvállalás, nevelés kérdésében is, de ez egy másik kérdés. Ismételten köszönöm a rám fordított idődet kedves olvasó. Remélem még találkozunk.

Hozzászólások (43)


Törölt felhasználó
#126753 | 2015. 05. 25. 13:01
Az utóiratra elfelejtettem reagálni.
Elítéled, ha valaki kizárólag az életkorod alapján mond véleményt arról, mennyire vagy jó, vagy egyáltalán domináns. Ugyanakkor te is kívülről ítélkezel a nagy korkülönbségű párok felett. 2,5 éve vagyok abban a szerencsés helyzetben, hogy együtt lehetek valakivel, aki már tudja, milyen "60 évesnek lenni". Semmire sem cserélném el ezt a kapcsolatot, tartson bármeddig is.
Törölt felhasználó
#126751 | 2015. 05. 25. 12:54
Fordítanék kicsit a dolgon.
Tegyük fel, szub vagyok, és domináns partnert keresek. Túl sok a jelölt, szűkítenem kell. Beírom a keresőbe a beállítottság, a lakóhely, és a magasság mellett az életkort is, de mi alapján? Az alapján, ahogy eddig is stíröltem a pasikat az utcán, szexuális érdeklődésüktől függetlenül. Indulásnál nincs más támpont, hisz nem tudhatom, a vonal másik végén mennyire vannak a helyzet magaslatán. A finomabb szűrés csak ezután jön. Helyesírás, lap hozzám passzoló mondanivalója, és a konkrétabb ismerkedés során a személyes szimpátia.
Ebből a szemszögből nézve nem létezik a blogban felvázolt probléma. A huszonéves korosztályt preferáló is megtalálja a hozzá passzoló domot, és az idősebbeket kedvelők is. Nincs külső elvárás, nincsenek megmondóemberek, csak egymáshoz passzoló vagy nem passzoló vágyak.
llull Törölt felhasználó
#126729 | 2015. 05. 25. 11:24
Ez jó! Bölcs... :)
#126727 | 2015. 05. 25. 11:20
Az agresszivitás általában a domináns szerepre való kielégületlen vágyakozásból fakad – de az öregek elleni agresszivitásnak van talán egy szomorú, objektív oka is, amelyet meg kell értenünk.
Egy 70 évesnek van már fogalma arról, hogy milyen 60 évesnek lenni. Azt is tudja, hogy milyen belülről egy 50 éves, vagy egy 30 vagy 10 éves. Egy 19 évesnek azonban – ez borzasztó, de sajnos igaz – semmi garanciája nincs arra, hogy valaha is megtudja, milyen érzés 20 évesnek lenni.
Törölt felhasználó
#126726 | 2015. 05. 25. 11:16
Ne is mondd.. Nem bírok már a menopauzával járó sok kellemetlenséggel.. Ráadásul megőszülök, mire végre jó kezekbe kerülök.. Szörnyű ez az öregedés! :D
Törölt felhasználó
#126724 | 2015. 05. 25. 11:11
Semmi. Mint ahogyan az öregedésen sem segít igazán semmi. :)))
Törölt felhasználó
#126721 | 2015. 05. 25. 11:06
Mondjuk az öregedés ellen ott a botox.. A farok méretén mi segíthet? Ráerősít egy banánt a delikvens? :))
Törölt felhasználó
#126720 | 2015. 05. 25. 11:03
Csodálod? Ez az a paraméter, amin senki nem tud változtatni. A másik a farokméret. :)
Törölt felhasználó
#126714 | 2015. 05. 25. 10:31
:D Jaaj! Mennyi indulat szülője lett ez a blog, biztos nem ez volt a cél...
Törölt felhasználó
#126713 | 2015. 05. 25. 10:29
Ha valaki nem húsz éves, nem szükségszerűen 90! Bíztatnék mindenkit az árnyalt, disztingvált gondolkodásra!
#126709 | 2015. 05. 25. 10:17
Ritkán nézem a blogokat, így elkerülte a figyelmemet a korkérdés-körkérdés. Megkésve válaszolok rá, egy francia közmondással: "Si la jeunesse savait, si la vieillesse pouvait." Magyarul: "Ha az ifjúság tudná... Ha az öregkor tudná..." Az első "tud" a tapasztalatra, a második a képességre vonatkozik.
(Persze vannak örökifjak is, akik örökké éretlenek maradnak.)
Törölt felhasználó
#125773 | 2015. 05. 18. 11:40
Naa, naa... Csak okosan... :)
Törölt felhasználó
#125772 | 2015. 05. 18. 11:40
De genya... :D
Törölt felhasználó
#125771 | 2015. 05. 18. 11:39
Jó, de van az is, amelyik 15 éves, csak vonszolja magát, de azért még keménynek hiszi magát. Ez a fajta támad is, de csak oldalba kell rúgni olyankor.
Törölt felhasználó
#125769 | 2015. 05. 18. 11:23
Rózsaszín?
:-)
Törölt felhasználó
#125768 | 2015. 05. 18. 11:15
a baj az, hogy alapvetően zsebkendő nyújtási reflexemet indítja be ez az írás is:)
kérsz zsepit? van hello kitty-s :)
Törölt felhasználó
#125767 | 2015. 05. 18. 11:13
Az biztos hogy ha jön velem szemben egy kölyökkutya, akkor majdhogynem figyelembe se veszem. Még hu ugat, akkorse.
Viszont ha jön szemben egy idősebb kutya, még ha le se sz@r akkoris tartok tőle.
Törölt felhasználó
#125765 | 2015. 05. 18. 11:07
Nem értek én ehhez.
:-)
Törölt felhasználó
#125764 | 2015. 05. 18. 11:05
Jajj! Erre már nem is tudok mit írni.. :) Meghajlok bölcsességed előtt. Megyek is és keresek új társaságot magamnak, ahogy tanácsoltad. :D
Törölt felhasználó
#125761 | 2015. 05. 18. 10:52
úgy érted a környezetedben élő férfiak 50 év körül már járókeretet használnak? gyorsan válts társaságot!

amúgy igazad van, akik ma fiatalok, később idősebbek lesznek. akik ma idősebbek, később még idősebbek. ezt a tudást bizonyára Coelho-tól merítetted! XD

amúgy van-e megalázóbb, mikor nem lepisil a dom-od, hanem egyszerűen csak rád csorog a pisije? ;-)
Törölt felhasználó
#125759 | 2015. 05. 18. 10:42
Jaj, erre nem is gondoltam.. :D Na mindegy, én majd négykézláb követem a járókeretes papikat, hátha az egyik odabilincsel majd az infúziója mellé.. :D
Törölt felhasználó
#125757 | 2015. 05. 18. 10:38
úgy érted, mind meghalunk a végén. jaj! ez nem is tudtam!!!! XD

amikor Sjambokbear tapasztalt lesz, mondjuk 10 múlva, akkor 20-25 éves nőket keres majd. kedves Sarana, addigra te már nem leszel képben nála! XD
Törölt felhasználó
#125755 | 2015. 05. 18. 10:35
Én mondjuk Darth Vader leszek.. :)))
Törölt felhasználó
#125752 | 2015. 05. 18. 10:32
Na igen, hasonló okokból kifolyólag nem álltam katonának.. :))) A lényeg, hogy Sjambokbear megtalálja a megfelelő hölgyeményt a fejlődéséhez. Ő még akkor is aktív lesz, mikor a most oly sok tapasztalattal rendelkező Urak már járókerettel osonnak.. :P
Törölt felhasználó
#125746 | 2015. 05. 18. 10:15
Nem véletlenül írtam az inaséveket. Főorvosként sem lehet elkezdeni egy orvosi praxist.
Törölt felhasználó
#125734 | 2015. 05. 18. 08:53
Ebben mind van igazság, de mindenkinek el kellett kezdeni valahol.. :))
Törölt felhasználó
#125721 | 2015. 05. 18. 06:39
Sajnos NeoNoirDomnak igaza van abban amit ír, és ez csak az egyik összetevője a dolognak. Kicsit sajnos olyan ez az egész, mint amikor egy gyereknek magyarázza az ember, miért nem vezethet autót, holott olyan jól elkormányozza már a matchboxot...

Kellenek sajnos az inasévek, ahhoz hogy valaki domináns legyen. Nem elég ha valaki egy ostort vesz a kezébe és kijelenti: dom vagyok. Persze itt a neten ez simán elmegy, de bizony ténylegesen meg kell ehhez érni. Meg kell ismerni a testet, a lelket, a sajátunkat, a másokét.

És sajnos kell az is, hogy mások annak tartsanak. Csúnyán hangzik, de igaz: kell valamilyen szintű saját magunk teremtette egzisztencia, kell a fellépés, kell a jelenlét.

Ez van.
Törölt felhasználó
#125715 | 2015. 05. 18. 00:25
előítélet. vagy képes vagy legyőzni, vagy belebuksz.

igazából nem értem a problémádat! ez a hosszas polemizálás pont azt bizonyítja, hogy alkalmatlan vagy domnak.

ismerkedsz, levelezel. ha magaddal ragadod a másikat, lenyűgözöd, behódolásra készteted, akkor nincs miért siránkoznod.

ha erre nem vagy képes, akkor nem a korod a probléma. ne picsogj, hanem áradj! döntsd össze! sodord el! tedd a magadévá!
#125713 | 2015. 05. 18. 00:20
Ne haragudj de azzal, hogy más szavakkal többségében le írod ugyan azt amit én. Még nem tettél semmit. De értékelem az igyekezetedet. :)
#125712 | 2015. 05. 18. 00:19
Nyilván persze vannak egyéni ízlések, kinek ez jön be kinek az jön be. De ez olyan mint pl a hajszín, attól hogy nekem pl a fekete egyenes hajú csajok jönnek be még el tudom ismerni, hogy egy szőke göndör is lehet vadító.
Amiről írni próbáltam az pont az a helyzet, hogy az illető határozottan kijelenti, hogy már pedig a fekete egyenes hajú nőkön kívül más szép nő nem létezhet. És köszi a biztatást :)
sjambokbear Törölt felhasználó
#125711 | 2015. 05. 18. 00:19
Az önfejlesztés, az leginkább az önámítás. Láss sokat és ne csak egy területen. Az életnél nincs nagyobb tanító.
#125709 | 2015. 05. 18. 00:12
Ne haragudj de elolvastad amihez kommentelsz vagy csak úgy betaláltál? :D
Persze lehet, hogy tévedek, de úgy rémlik mint, ha írtam volna az önfejlesztés szükségességéről, és a minőségi időtöltésről, ahhoz, hogy a nagyobb korhoz tényleges értékeket is lehessen rendelni.
Törölt felhasználó
#125708 | 2015. 05. 18. 00:11
Érdekes dolog ez a kor kérdés.. Én is előítéletekkel 'küzdök', bár nem ez a jó szó talán.. Valahogy sosem vonzódtam a korombeli pasikhoz.. Lehet érett gondolkodású, helyes, okos.. Szexuálisan mégsem vonz. Ismerek olyat aki viszont kifejezetten a fiatalokra bukik. Viszont nem gondolom, hogy attól, mert valaki 25 éves ne lehetne domináns. Mellesleg én 17 évesen kezdtem belekóstolni a BDSM-be, akkoriban 27 éves korig nézelődtem.. Szóval hajrá! ;)
#125707 | 2015. 05. 18. 00:10
Igen, a terjedelmen még dolgozni kell :D
Törölt felhasználó
#125706 | 2015. 05. 18. 00:06
tényleg hosszú szöveg, már meg, ne bántódj! :-D

a magasabb kor, több tapasztalatot feltételez. ez a kulcs. ez persze, simán lehet téves.

van egy mondás, amit most parafragizálok: nem elég domnak lenni, domnak is kell látszani.

ha 25 évesen vagy olyan tapasztalt, mint egy 50 éves, akkor tűnjél DOMZSENINEK!, aki mindenkinél jobb.

(persze, az is lehet, hogy fogalmad sincs semmiről, csak akarnál már dugni egyet. akkor azonban nincs jó hírem! a sub-ok, mivel létérdekük, elég jó antennákkal vannak felszerelve, hogy ki igazi és ki kamu. szóval akkor inkább keresgélj másfelé!)
sjambokbear Törölt felhasználó
#125705 | 2015. 05. 18. 00:04
Ha életed éled elégséges:)
#125704 | 2015. 05. 17. 23:57
Természetesen meghatároz. Nem is mondtam egy szóval sem, hogy nem teszi azt. Viszont nem elégséges feltétel.
sjambokbear Törölt felhasználó
#125703 | 2015. 05. 17. 23:54
A kor mindent meghatároz. S minden kornak megvan a maga szépsége, már ha nem ragadsz a múltba:)
#125702 | 2015. 05. 17. 23:50
Szóval se vitattam el az idősebbek érdemeit! :)
Csupán megjegyeztem, hogy a kor nem minden. :)
Törölt felhasználó
#125701 | 2015. 05. 17. 23:48
Fiatalon én is mindent jobban tudtam. Negyven körül megértettem Apámat:)
#125700 | 2015. 05. 17. 23:43
A kérdés természetesen a kor. Miszerint az írásom alapján nem lehetek 25 , de ha annyi vagyok akkor meg fiatal vagyok dom-nak.
#125698 | 2015. 05. 17. 23:37
Hogy lehetsz ilyen indiszkrét? :D
Törölt felhasználó
#125689 | 2015. 05. 17. 23:22
Oké. De mi a kérdés? :)