Orvos helyett inkább olvass !

BDSM Blogok » Blog - Pain40 » Orvos helyett inkább olvass !
2013. 04. 19. 22:58 | Megjelent: 871x
Kulcsszavak: Humor
Hátha van köztük új is: :-)

Egy 85 éves férfi elmegy az orvoshoz a szokásos éves felülvizsgálatra.
Az orvos sperma vizsgálatot is előoír, és átad a férfinak egy üveget,
hogy vigye haza, és másnap hozzon benne sperma mintát.
A 85 éves férfi másnap visszamegy az orvoshoz, odaadja neki az üveget,
éppen olyan tisztán és üresen, mint ahogy előző nap, elvitte.
Az orvos megkérdi, mi történt. A férfi mesélni kezdi:
- Hát doki, a következő történt. Először megpróbáltam a jobb kezemmel
- semmi. Aztán megpróbáltam a bal kezemmel, még mindig semmi.
Akkor megkértem a feleségemet, hogy segítsen. Ő is megpróbálta a jobb
kezével, aztán a bal kezével, még mindig eredménytelenül. Aztán
megpróbálta a szájával, először úgy, hogy bent volt a protézise, aztán
úgy is, hogy kivette a fogsorát - még mindig semmi.
Még Julist is áthívtuk a szomszédból, és ő is megpróbálta. Először két
kézzel, aztán a hóna alá fogva, sőt, még a térde közé szorítva is
próbálkozott.
Az orvos döbbenten kérdezi:
- Megkérte a szomszédasszonyát?
- Igen - feleli az öreg. - De még ő sem tudta lecsavarni az üveg fedelét.


A nővér berohan a főorvoshoz:
- Doktor úr, a beteg jobban van!
- Honnan tudja?
- Megszólalt.
- És mit mondott?
- Hogy rosszul van.

Józsi bácsi panaszkodik az orvosának:
- Baj van, doktor úr, már nem kívánom az asszonyt, sőt a legszebb
fiatal menyecskék is hidegen hagynak. Bezzeg a sógorom, három évvel
idősebb nálam, mégis azt mondja, hogy hetente legalább kétszer.
- Nincs semmi baj, Józsi bácsi, mondja maga is!

Az Amerikai Orvosi Szövetség kijelentette, hogy az orvosi célú
kiadások nem a jó irányba haladnak. Az elmúlt néhány évben jóval
nagyobb összeget fordítottak a plasztikai sebészetben
Használt szilikon implantátumokra és a Viagrára, mint az Alzheimer kór
gyógyításával kapcsolatos kutatásokra.
Az előrejelzések szerint emiatt 2030-ra mintegy 70 millió ember fog
rohangálni a világban nagy mellekkel és erektált nemi szervvel,
miközben nem emlékszik majd rá, hogy mit is kellene kezdenie velük.


Az osztályvezető főorvos behívatja az elmebeteg ápoltat a szobájába.
- Nos, egyeske, Ön teljesen meggyógyult, elhagyhatja az intézetet. -
Na mi az, nem is örül?
- Most minek örüljek? Hogy tavaly még én voltam Napóleon, most meg
csak Orbán Viktor leszek?


Öregasszony elmegy a dokihoz:
- Doktor úr, nem tudom, mi a baj velem, de folyamatosan szellentek.
Hála Istennek nem lehet észrevenni, mert nincs szaga és hangja sem, de
engem mégis zavar. Most is, hogy itt beszélgettünk, már vagy ötvenszer
szellentettem. Kérem, adjon valami orvosságot!
A doki szó nélkül, felír neki valamit, és megkéri, jöjjön vissza egy hét múlva.
Jön az öreglány magából kikelve
- Mi a fenét adott maga nekem, maga idióta! Mióta szedem, továbbra is
hangtalan, de olyan büdös, hogy az kibírhatatlan!
Mire a doki
- Legalább a szaglása rendbe jött. Felírok valamit a fülére is, jó?


Az orvos azt tanácsolja Trenka bátyónak, hogy lefogyhat minden
károsodás nélkül harminc kilót abban az esetben, ha háromszáz napon át
napi nyolc kilométert fut. Háromszáz nap után Trenka bátyó felhívja az
orvost, és jelenti, hogy valóban lefogyott harminc kilót, csak hát baj
van.
- Mi a probléma? - kérdezi a doki.
- Az, hogy kétezer-négyszáz kilométerre vagyok otthontól!


Egy nő a felvilágosult kisfiát is magával viszi a nőgyógyászati
vizsgálatra. Az orvos először tiltakozik, de végül beleegyezik, hogy a
gyerek is ott legyen a rendelőben, miközben az anyját
vizsgálja. A nő levetkőzik, és az orvos megkezdi a vizsgálatot.
- Na, most mit csinálok anyukával? - kérdezi a gyerekhez fordulva.
- Most manuális emlővizsgálatot tetszik csinálni.
- Hát te tényleg nagyon okos kisfiú vagy! - Na és most mit csinálok? -
kérdezi, miközben a nő lába közé nyúl.
- Most pedig hüvelyi, másképpen vaginális vizsgálatot tetszik csinálni
anyukámon.
- Ez igen! - mondja az orvos elismerően, majd gondol egyet, rámászik
a nőre, és elkezd vele szeretkezni.
- Na és most mit csinálok? Meg tudod-e mondani? - lihegi.
- Hát persze! Most tetszik elkapni azt a trippert, ami miatt idejöttünk!

A páciens elmegy kezelőorvosához, és elpanaszolja, hogy szinte
óránként összecsinálja magát. Az orvos megvizsgálja, és megállapítja,
hogy a tüneteket a beteg idegessége okozza. Felír hát egy erős
nyugtatót. Egy hét múlva az orvos megkérdezi a betegtől:
- hogy van?
Mire a beteg:
- Pompásan.
- Ezek szerint használt a szer, amit felírtam önnek?
- A legteljesebb mértékben.
- Már nem csinál be?
- Dehogynem, doktor úr! De kit érdekel?



A beteg arra ébred,hogy egy barátságos arc hajol fölé.
Örvendezve eszmél:
- Főorvos úr, drága főorvos úr, hát sikerült a műtét?
A kedves arcú férfi így felel:
- A műtét sikerült, de én a Szent Péter vagyok.

- Mit mond a nőgyógyász, ha belép a kocsmába????
- Végre, arcok!!!


Gyermekorvosi vizsgálat van:
- Pistike, mutasd a nyelved! - szól az orvos.
- Nem mutatom!
- De hát miért nem?
- Mert tegnap a tanítónéninek már megmutattam, és megvert érte.

Hozzászólások (0)


Még senki nem szólt hozzá a bejegyzéshez.