megtörve bár, s késve is, de...

A kísérlet, avagy perverz társadalom…

Régóta tervezem, hogy visszatérjek a blog íráshoz.
Számomra ez a bennem zajló lelki folyamatok erősítése, és azok bemutatása, nem is annyira a külvilág, mint későbbi önmagam számára. Annak ellenére, hogy nem törekszem jelentős dolgok, nagy okosságok írására (mi alapján várhatnék ilyesmit magamtól?), nekem tanulságosak eddigi bejegyzéseim, valahogy utólag még jobbnak is tűnnek, mint amikor megírtam. Nekem.
Kezdeti „félelmeim” a fogadtatással kapcsolatban kihunytak, akinek nem tetszett, akinek nem volt érdekes, megkímélt kritikus megjegyzéseitől, ezzel szemben rengeteg olyan reakciót kaptam, mely önmagában elegendő ok lett volna az írásra. De nem mások miatt íródtak azok sem, s ezzel sem az elismerést, hanem önmagam keresem. Ennek ellenére pozitív vélemény, vagy építő kritikát is megtiszteltetésnek veszek, azokból is lehet leszűrni tapasztalatokat.

Úgy kezdtem, régóta tervezem, hogy írjak, s rajtam kívül is tudom, van aki várja.

De nem áshatok lelkem mélyére addig, míg ki nem beszélem egy kicsit magamból azt az egyébként ide nem illő krízist, mely körbevesz, lefojt, lelkileg, s lassan fizikailag is meggyötör.
A téma eredetileg nagyon nem illik ide, és én nem is akarok pro/vagy kontra megnyilvánulni, - ebben nincs jó oldal.

Perverz társadalom…
Téged, engem, vagy ismeretlenül, és főleg ismeretek nélkül elítélnének „erkölcsileg”, hogy vonzódsz, vonzódunk a BDSM világa felé, s jesszusom, van, aki a hétköznapjaiban is kiéli perverz vonzalmait.
Pfuj, de beteges!
Ne legyenek illúzióink, nem véletlen, hogy kevés kivételtől eltekintve, főleg bizonyos társadalmi szint fölött kevesen vállaljuk az arcunk. Pedig, alapvetően a BDSM nem maga a bűn, sőt...
Nincsenek továbbra sem gyakorlati tapasztalataim, de ebben a világban normális esetben senkinek nem akarunk rosszat, kölcsönös és őszinte érzelmek, örömök vezényelnek és teszik teljessé enélkül talán csorba lelki életünk. A domináns nem agresszív, (remélem!) , a szub nem gyenge, de ha igen is, önként vállalt és remélhetőleg nagy örömet okozó SZEREPben van. Persze, itt sem egy csettintésel lehet ezt elérni, de mivel nyíltan felvállaljuk igényeinket, nagyobb esély van a megfelelő partner megtalálására, mintha önmagunkban elássuk, vagy kimondás nélkül, nem megfelelő partnerrel próbálnánk kiélni szenvedélyünk ebben a „tabumentes” világban.

Nagy kérdés, miért ítéli ezt el a társadalom.
Alapvetően „ugye”, ami jó van az életben, az vagy káros az egészségre, vagy erkölcstelen, vagy tiltja a törvény.
Igen, vannak általánosan elfogadott törvények (pl. BTK), törvényszerűségek (pl. egészséges életmód), írott és íratlan (pl. az egyházi tanítások, a családi nevelés, neveltetés…) szabályok , hogy az egyénnek milyen normák szerint kell élni. Igen ám de talán senki nincs aki mindennek megfelel. Egyszerűen egy részük csak a közösség érdekében, de az ember természetadta igényei ellen szólnak.
Részben kényszerből, részben belátásból a legtöbb szabályt (legtöbbünk) messzemenőkig tolerálja.
Adózunk, betartjuk a törvényeket és a közúti közlekedés szabályait ( miért, van,aki nem?), mert nemigen bújhatunk ki alóluk és elfogadjuk, hogy elviekben és alapvetően ezek mindannyiunk érdekét szolgálják. Az viszont érdekes, ahogy a társadalomban kevésbé feszesen rögzített szabályokat kezeljük. Míg mindenki él a saját maga által elfogadott normák szerint, addig a környezetétől a hírességektől, vezetőiktől elvárnánk a teljes megfelelést a társadalmi normáknak.
Gondoljunk csak bele. Gondoljunk csak bele, ki nem követet még el apróbb kihágást a közlekedésben, adózásban, vagy uram bocsá a nemiségével összefüggésben.
Eleve kérem szépen, mélyen hívő, és az egyház tanításai szerint élő embereknek nem illene házasság előtt, nem gyermeknemzési céllal, főleg nem örömszerzési céllal szexuális kontaktust létesíteni. Ósdi?
A tízparancsolatot nem írták át, még,bár mamár próbálják egy kicsit tompítani ennek a törvénynek az élét. A köztörvény ennél nálunk megengedőbb, elvben a hálószobádban még azt csinálsz, amit akarsz. Persze nem számítva azokat az extremitásokat, ha a partner nem akarja, fiatalkorú, vagy rokon. Vannak országok, a világ korszerűbb részein is, ahol épp az orális szex, vagy a világosban szeretkezés vagy egyéb undorító dolgokat tiltanak, részben az egyház és főleg az álszentség nevében.
Miért írom ezeket?
Mert kedves, rendes, közvetlen, intelligens, és őszinte embereket ismertem meg itt, és magamat is annak tartom.  Ez jó. Ez, illetve az sm belső szálainak tükrében reménykedtem, idővel elfogadottabb is lehet ez az irányzat. Ez csak azért lenne jó, mert őszinte szívű emberként nyomasztó egy bélyeggel a homlokomon járni. Ráfésülhetem a hajam, vagy ma már inkább sapkát kellene találnom rá, de nem szívesen rejtegetem.
Szégyellnem kellene domináns vágyaim, pedig én ugyanúgy örömet akarok vele okozni, mint a leghagyományosabb szexben, sőt annál szerintem sokkal jobban.
Az egész blogbejegyzés idáig előhang volt.
Egy számomra vonzó világgal szemben most egy számomra sokkal perverzebbe kalauzolnálak titeket.

Korábban láttam egy kis dokumentumfilm -részletet, vagy 15 éve, egy pszichológiai kísérletről. Érdekes volt, mert arról szolt, hogy önkéntesekkel akartak eljátszatni egy börtönt. Számomra akkor az volt megdöbbentő, hogy ez hogy is van, elvileg valódi kísérlet, gyakorlatilag valódi rabság és kínzás, perverzió, elvben tudományos feldolgozásban…
Aztán vége lett a filmnek, és bennem maradtak a kavargó érzések, majd elmúlt.
Nemrég, pár éve, amíg az utam és a lelkem békéjét kerestem, eszembe jutott ez a film és utána néztem, mi is volt ez. Nem volt nehéz megtalálni, hisz a világ talán legelhíresültebb pszichológiai kísérlete volt. Leírása ezer helyen, lényege, hogy egy professzort felkértek egy börtönt szimuláló kísérletre, bizonyos viselkedési mechanizmusok megfigyelésére, melyhez önkénteseket kerestek hirdetés útján. Napi 15 dollárért, egy kéthetesre tervezett programra jelentkeztek több mint hetvenen, ahol a szűrés után „Zimbardo és csapata kiválasztott 24 általuk leginkább egészségesnek, illetve pszichológiailag stabilnak ítélt résztvevőt, akik túlnyomórészt fehér, középosztálybeli fiatal férfiak voltak.”
Pénzfeldobással kiválasztva szétosztotta őket őrökre és rabokra, a rabokat hazaküldte, hogy majd mennek értük, mikor „be kell vonulniuk” (mentek is, igazi rendőrautóval, rabosítással), az őröknek szinte szabad kezet adott, erőszak alkalmazásának tilalmával. Maga vállalta az egyetem alagsorában berendezett „börtön” igazgatói szerepét…
A kísérlet már a második napon lázadásba torkollt, melyet az őrök „nyertek”, de innentől kezdve szinte senki nem az volt, mint a kísérlet előtt.
A rabok tényleg rabok, volt aki totális szub lett, volt aki lázadt. Az őrök közül néhányan ugyan együtt érzőek maradtak, de valóban őrizték a rendet, és egyharmaduk totális és gátlástalan szadistává vált. Maga a professzor, akinek csak megfigyelni, irányítani és dokumentálni kellett volna a kísérletet is átszellemült, olyannyira, hogy a rabok kitörését megakadályozandó a rendőrség együttműködésének hiányán háborgott. A tervezett két hét helyett, a hatodik napon be kellett szüntetni a kísérletet…
Hogy mik zajlódhattak le ott, arról a dokumentumok megvannak (éjjel nappal ment a kamera), sőt több film és tanulmány épül az esetre, (akit érdekel, az itt megtalálja : http://hu.wikipedia.org/wiki/Stanfordi_b%C3%B6rt%C3%B6nk%C3%ADs%C3%A9rlet )
, de szerintem, legalább is remélem csak elrettentés, okulás kedvéért szabad egy ilyen oldalon foglalkozni vele. Hiszem, hogy ennek semmi köze az általam kedvelt bdsm-hez. Ezt „hétköznapi” emberek csinálták, mert hatalomra kerültek (alapjában véve tök normális figurák is lehettek), és elhitték, hogy nekik ez a feladatuk.
Egy másik híres kísérlet is volt hasonló megdöbbentő eredménnyel, ahol szintén rendes, hétköznapi embereket egy jó színész és kellő felvezetés segítségével végül „emberölésre” (halálos áramütés segítségével, tudatosan) vettek rá.
Ez utóbbi példa nem tudom, hogy miért került ide, az elsőt igen, de nem árulom el.
Legyen csak egy érdekesség, végül is épp negyven éve, 1971-ben volt, legyen ez az apropó.

Azt mondtam, perverz világba kalauzollak titeket, valójában csak gyarló, álnok képmutató.
Ez az a társadalom, ami minket, a BDSM játék (vagy nem játék?) híveit tart perverznek.
Mi legalább bele merünk nézni a lelkünkbe, tisztán, őszintén, és azzal, „azon” éljük ki akár domináns, de remélhetőleg agrassziótól mentes szenvedélyünk, aki erre szívvel lélekkel partner.
Nagyon szeretném megélni, hogy a politikai hatalmon lévők sem akarnák rákényszeríteni saját értékrendjüket, hitvallásukat azokra, akik mások, mint ők.


Hja, kérem itt kell elnézést kérnem, ha voltál olyan türelmes, és végigolvastad értelmetlen soraim.
Nekem szükségem volt arra, hogy kiírjam magamból azt, ami a mai világban legjobban sújtja lelkem. Útálom az álszentségeket, a képmutatást, a demagógiát, az agresszivitást, vagy arroganciát, a „csalhatatlanságot”, a populizmust, és az a baj túl sokat látok belőle. Aki nem találkozik ezzel, vagy nem ismeri fel, azt irigylem érte, könnyebb lenne úgy nekem is.
Ígérem soha nem hozok többet elő ilyen témát!
Kellemes napokat!
Nem erőszak…