Karácsonyi kaland

BDSM Blogok » Blog - Mabel » Karácsonyi kaland
2014. 12. 26. 19:10 | Megjelent: 923x
Nem is tudom, mi ütött belém, de egyszer csak azon kaptam magam, hogy nem tudom levenni a szemem Róla.
Egyetlen elegáns, finom bunda takarta a testét. Teljesen elfedte Őt a kíváncsi szemek elől, de a tudat, hogy alatta semmit sem visel, teljesen megszédített. Alig vártam, hogy kettesben legyünk.
Az első alkalmasnak tűnő pillanatban, feltűnés nélkül vontam félre Őt. Egy szót sem szólt. Egyenesen a szemembe bámult, még zavarba sem jött a kis szajha, pedig mindketten tudtuk, hogy a finom bunda alatt meztelenül várja az érintésemet. Határozottan felé nyúltam, de meg sem rezdült. Tudtam, hogy az enyém akar lenni.
Éreztem, hogy ezt most nem siethetem el, bármennyire is vágyom rá. Szinte felfaltam a tekintetemmel. Az ujjam lazán megfogta a bunda vastag, mégis könnyű anyagát. Először csak egy kicsit húztam félre, épp hogy megláthassam az öltözék alól kivillanó kívánatos húsát. Gyengéden megérintettem a szemérmetlen ribancot. Az ujjaim a testét simogatták, miközben lassan, centiről centire lefejtettem róla a bundáját. Az orrcimpám megremegett, ahogy mélyen belélegeztem bódító illatát. Bizsergést éreztem a hasamban. Bárcsak örökké tartana ez a pillanat!
Gyengéden a teste fölé hajoltam és érzékien, szinte őrjítően lassan érintettem meg az ajkaimmal. A mohó ajkaimat játékos nyelvem követte, s ahogy megadta magát a kezeim között a kis cafat, egyre csak magával ragadott a hév, és végül a fogaimat is a feszes húsába mélyesztettem. A nedvei az államon csordultak le… szeretem a töltött káposztát.

Hozzászólások (0)


Még senki nem szólt hozzá a bejegyzéshez.