Sajnos jellemző

BDSM Blogok » Blog - dezz » Sajnos jellemző
2013. 01. 04. 09:31 | Megjelent: 810x
http://index.hu/belfold/2013/01/04/cyberbully/

A cikk a fiatalokkal foglalkozik, de a felnőttet is érinti...
Itt is találkozhatunk vele, itt sem mindig tudunk tenni ellene

"Az egyik diák ismerőse, hogy egy gimnazista lány közös honlapot szerkesztett egy fiúval, akit csak interneten keresztül ismert. Nézeteltérésük támadt, a lány ezért kizárta a fiút a szerkesztők közül. Ennek már több, mint fél éve, a fiú azonban azóta is minden egyes nap gyalázza a lányt az interneten. A lány letörölte és blokkolta őt minden lehetséges helyről, ismerősei azonban még így minden nap látják, hogy miket ír róla.

Még a lány barátai között is voltak olyanok, akik elhitték a gyalázkodásokat. Igaz, amikor később megbeszélték ezt vele, tisztázni tudta a helyzetet, de az látszott, hogy a támadásoknak van közönsége. Ráadásul még hónapok után is voltak, akik kitartóan lájkoltak és helyeseltek a fiú bejegyzései és posztjai után. Ez azért fontos, mert azok, akiket kitartóan zaklatnak, úgy élik meg, mintha sokkal többen támadnák őket, mint ahányan valójában piszkálódnak. Még a tétlen szemlélők is egybemosódnak számukra a zaklatókkal."

Nekem ismerős a módszer és a folyamat is... sajnos.

Hozzászólások (0)


Még senki nem szólt hozzá a bejegyzéshez.