A kis lázadó

A lánynak nem tetszett, hogy a vámpír uralja, hogy minden percét meghatározza. Szabadságot akart, kitörni, elhagyni a kastély falait, kinn a szabadban sétálni napokat. Szerette a vámpírt, de egyre nehezebben viselte a nyakörvét, egyre inkább nem tetszett az esti fenyítés, s a szexet sem kívánta már úgy a férfitól. Egyik este aztán betelt a pohár. Nem akart többé engedelmeskedni Urának. Lázadása súlyos veszekedésbe ment át, aminek a vége a nyakörv önhatalmú levétele lett. A vámpír nem hitt a saját szemének, nem gondolta volna, hogy a lánynak csupán ennyit jelent az "ékszer". A szeme megtelt fájdalommal és dühvel. Tehetetlenségében elzavarta a lányt a kastélyból. A lány ezer örömmel indult összepakolni a cuccait, végre elmehet innen, boldog volt. Aztán zárult mögötte a kastély vastag tölgyfaajtaja, s hirtelen nagyon magányosnak érezte magát, de már nem volt visszaút. Dacból sem.
A vámpír minden egyes nap az ajtó előtt üldögélt, várta, hogy visszatérjen hozzá a lány. Teltek a napok, hetek. A nyárra ősz jött, az őszre tél. A vámpír feladta a várakozást, s belátta, új társra van szüksége, így elment a közeli városkába. Az utcák teljesen kihaltak voltak ezen a hideg téli estén. Mindenki, aki tehette a meleg kandalló közelében üldögélt. A vámpír egy kis mozgó hókupacra lett figyelmes az egyik ház tövében. Közelebb menve látta, hogy egy didergő lány próbál minél közelebb kerülni a falhoz. A lány feltekintett a férfira, majd hirtelen elkerekedett a szeme.
- Bocsánat! Bocsánat! Bocsánat! - skandálta a kis didergő. A vámpír szó nélkül karjaiba vette a lányt, s hazavitte a kastélyába. Napokig ápolgatta a vámpír a lányt. Folyamatosan etetgette meleg levessel, állandóan égett a kandalló tüze, s mindig betakargatta az alvó lányt, ha kicsit is lecsúszott róla a takaró.
Aztán egyik éjszaka a vámpír a kandalló mellett üldögélt, nézegette a tűz lobogását, mikor zaj ütötte meg a fülét. A lány volt. Végre elég erős lett, ahhoz, hogy kikeljen az ágyból. A lány a polcon lévő kis dobozhoz lépett. Ebben a kis díszdobozkában őrizte a férfi a nyakörvet.Tudta a lány. Innen vette ki a férfi, mikor évekkel ezelőtt felkerült rá. Szerette volna visszavenni, hisz régóta megbánta már azt a napot, mikor elhagyta a kastélyt. Nem akart már lázadni, nem akart már a szabadban lenni, csak biztonságra vágyott, egy férfira, aki óvja, védi, esetleg szereti. Rájött a pár hónap alatt, hogy ugyan a vámpír rendszeresen megfenyítette, de sosem fájt annyira, mint mikor az emberek kihasználták, kigúnyolták, megverték.
A nyakörv ott csillogott előtte. Megbabonázta, régi emlékek törtek fel. Meg akarta érinteni.
- Veszed el onnan a mocskos kezed! Soha többé nem nyúlhatsz ahhoz! - üvöltött rá a vámpír. A lány megszeppenten nézett a vámpírra, másodpercekkel később eltört a mécses. Keserves zokogás törte meg a szoba csendjét. Majd minden erejét ás bátorságát összeszedve a férfi elé térdelt.
- Kérem Uram, engedje meg, hogy szolgáljam Önt halálom napjáig.
- Nem! Bűzlesz, érzem rajtad idegen férfiak szagát. Nem vagy már az én kis ártatlan szolgám, neked nem kellett az az élet, amit én adhattam. Mi lesz, ha 2 év múlva kitalálod, hogy neked szabadság kell?
- Nincs más vágyam Uram, csak Ön mellett lenni.
- Nem hiszek neked! Lassan hajnalodik. Ideje nyugovóra térnem. Estére hagyd el a kastélyom! - azzal a vámpír felállt, s otthagyta a térdelő lányt. A lány képtelen volt megmozdulni. Ráborult a fotelre, ahol még az imént a férfi ült, s teljesen összeomlott.
A nap folyamán a kimerültségtől elaludt. A vámpír ébresztette. A rettegett bőrszíj volt a kezében, még a nagyapjáé volt, az apja is használta őrajta kisfiú korában, mikor a szomszédból körtét loptak a testvérével. Pontosan tudta milyen kegyetlen az eszköz, ha erősebben megsuhintják. Sosem verte el a lányt ezzel az eszközzel.
- Fuss! - tanácsolta a vámpír a reszkető lánynak.
- Nem, Uram! Soha többet nem menekülök el, még akkor sem, ha itt kell meghalnom ma. - azzal minden erejét összeszedve felállt, s elfoglalta a büntető pozíciót. A kandalló előtt bokafogás. Soha ennyire nem félt a férfitól, mindig biztonságba érezte magát, most pedig? Remeg, mint a nyárfalevél. Csak remélte, hogy a férfi a büntetés után megbocsát neki.
Nem volt felkészülve az ütésre. Hirtelen éles fájdalom hasított belé. Hang nem jött ki a torkán, s eszébe sem jutott, hogy felálljon. Ez az első ütés is felszakította bőrét. A második ütés is hasonló fájdalmas volt.
- Menekülj, fuss innen! Ez az utolsó esélyed...
- Nem Uram. Inkább meghalok itt és most, minthogy tovább éljek valahol másutt nélküled!